Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Féltékeny vagyok,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Féltékeny vagyok, hogy tegyek ellene?

Figyelt kérdés

Nem szoktam sok esetben féltékeny lenni, vannak női ismerősei a páromnak, munkahelyen, vagy régi osztálytársak vagy barát, nem szoktam féltékeny lenni de egy nőre mégis. Ami zavar az az, hogy régen tetszett a páromnak az a nő és valamiért ezt nem tudom elfogadni és ezért vagyok rá féltékeny. Sosem volt köztük semmi, és most sincs, a nő miatt. Most ráadásul el is fog költözni szóval egy ideig biztos hogy még annyit se fogja látni a páromat mint eddig. A párom hűséges típus, elhiszem neki és tényleg mindig bízok benne de ezen nehezen teszem túl magam. Meg, egy ideig úgy érzem túltettem magam rajta, ha említi a nőt valamiért akkor sem húzom fel magam de egy idő után meg ismét zavarni kezd. Elmondta azt is mikor találkozott vele szóval nem titkolta előlem meg tudom hogy ismerte meg, azt is, hogy miért nem volt köztük semmi, azt is, hogy a nőnek van párja. Nem titkolózik. Hogy legyek túl ezen az egészen, hiszen nincs okom féltékenynek lenni?


Ha a páromhoz megy az illető nő vagy nála is alszik az még jobban zavar, pedig nem mondhatnám hogy gyakran megesik. Egy évben mondjuk 3szor vagy 2szer látja.

Maga a tény zavar hogy tetszett neki régen, bár már 8 éve ismeri és 8 évvel ezelőtt volt az hogy tetszett neki. A nő egyből hárított de ismerősök maradtak, munka miatt ismerték meg egymást.


2018. aug. 30. 23:30
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
86%

Miért idegeled magad ezen?

Rá fog menni a kapcsolatod a SEMMIRE.

2018. aug. 30. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
86%

Azért az ilyen ottalvást a hapsid helyében már csak tapintatból is hanyagolnám. A többi nem gáz, de ez már szerintem az.

32/f

2018. aug. 30. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:

Tudom, hogy a féltékenység tönkreteheti a kapcsolatot. Mint látjátok, tudom hogy változtatnom kell de abban kérnék segítséget hogy mégis hogyan. Ha szóba jön akkor egy darabig nyugalommal kezeltem de most mikor megint mondta párom hogy bizonyos nap találkozik vele, és lehet elmegy hozzá, megint elkezdtem aggódni. Ő nem érti miért aggódik hiszen nagyon sokszor elmondta hogy nincs köztük semmi, sosem volt és ezt el is hiszem neki. A nő miatt az első perctől nem volt semmi.

Azt értékelem a páromban hogy azért őszinte, nem tagadja le hogy találkoznak, nem titkolózik, ha kérdezek valamit mindig válaszol, tuti hogy nincs titka előttem.

Kérdés hogy hogyan legyek túl ezen mégis?


Az eszem azt mondja ne legyek féltékeny de amúgy is hajlamos vagyok aggódni dolgokon.

2018. aug. 30. 23:34
 4/18 anonim ***** válasza:
49%

Miért vagy rá féltékeny, hiszen az írásodból abszolút lejön, hogy a nő egyenes, és nem akar téged félreállítani.


Már megtehette volna ha akarta volna. De nem tette.

Ezt inkább értékelned kéne, és nem féltékenykedned, ráadásul egy olyan nőre aki nem mászott rá a kapcsolatodra.

2018. aug. 30. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Amúgy azért alszik ott a nő mert hogy ha fáradt meg ilyenek akkor ne kelljen neki este hazavezetni. Nem is egy városban lakunk a nővel. Meg nem is egy órányira lakik.

A másik, hogy leszbikus a nő. Mondja is párom hogy ezt már annyit elmondta, már a legelején tudta róla hogy az. És nincs is semmi köztük.

2018. aug. 30. 23:36
 6/18 A kérdező kommentje:

13:34-nek: szóval például ezek is indokok hogy miért engedi párom a nőnek hogy ott aludjon. De mondom, ez egy évben maximum háromszor van vagy annyi se.

Volt már hogy találkozott vele de nem aludt nála, be se ment páromhoz.


Azt tudom hogy a semmire vagyok féltékeny, és mondom, értékelem is az őszinteséget de nincs valakinek valami tippje hogy hogyan tegyem magam túl rajta?

2018. aug. 30. 23:38
 7/18 A kérdező kommentje:

Amúgy a nő tud rólam de azt nem tudom hogy tudja-e mennyire aggaszt. Szerintem biztos nem.

Arra is gondoltam hogy mutasson be neki a párom, hátha ha beszélek vele meg látom megnyugszok de erre kevésbé van lehetőség. Azt mondta párom hogy lehet róla szó ha úgy jön ki a lépés, de mivel ez a nő alapvetően hivatalos dolgok miatt jön, és azok intézése után már megy is haza, ezért nem sok idő van. Mondta hogy ha belefér bemutat neki de nem tudja biztosra ígérni.

Illetve, így hogy költözik a nő, vagy hosszabb vagy rövidebb időre, így szerintem szeretné a párom ha kettesben beszélhetne vele. Mert azt mondja utána úgyis lehet már nem is megy hozzá. Attól még bemutathat csak ha nála alszik a nő akkor ne menjek pont akkor éjszaka.

De az se biztos hogy ott alszik.


Ha nem lenne leszbikus már nem is lenne hihető.

2018. aug. 30. 23:43
 8/18 A kérdező kommentje:

Szóval hogy tegyem túl magam ezen?

Hiába gondolok rá hogy nincs okom aggódni, ez csak ideig-óráig használ. Pedig a páromon látom hogy fontos vagyok neki mert amúgy meg tényleg látszik rajta és nagyon sokat tesz értem meg a kapcsolatunkért. Csak ez rontaná el.

2018. aug. 30. 23:45
 9/18 anonim ***** válasza:
Basszus, 8 éve akart tőle vmit a pasid... menj el pszichológushoz (nem gúnyolódásból mondom, tényleg segítene), mert ha nem kapsz segítséget, ezzel el fogod marni magad mellől. Senki nem bírja a végtelenségig egy féltékeny emberrel.
2018. aug. 31. 00:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 A kérdező kommentje:

Az elején az is zavart hogy gondoltam mi van ha vele hasonlít össze gondolatban, külsőre-belsőre..

Vagy hogy mi van ha azóta is eszébe jut hogy az a másik jó lenne neki és olyan kellene mint ő..

Ilyenek jutottak eszembe.

2018. aug. 31. 00:52
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!