Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Féltékeny vagyok,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek? Féltékeny vagyok, hogy tegyek ellene?

Figyelt kérdés

Nem szoktam sok esetben féltékeny lenni, vannak női ismerősei a páromnak, munkahelyen, vagy régi osztálytársak vagy barát, nem szoktam féltékeny lenni de egy nőre mégis. Ami zavar az az, hogy régen tetszett a páromnak az a nő és valamiért ezt nem tudom elfogadni és ezért vagyok rá féltékeny. Sosem volt köztük semmi, és most sincs, a nő miatt. Most ráadásul el is fog költözni szóval egy ideig biztos hogy még annyit se fogja látni a páromat mint eddig. A párom hűséges típus, elhiszem neki és tényleg mindig bízok benne de ezen nehezen teszem túl magam. Meg, egy ideig úgy érzem túltettem magam rajta, ha említi a nőt valamiért akkor sem húzom fel magam de egy idő után meg ismét zavarni kezd. Elmondta azt is mikor találkozott vele szóval nem titkolta előlem meg tudom hogy ismerte meg, azt is, hogy miért nem volt köztük semmi, azt is, hogy a nőnek van párja. Nem titkolózik. Hogy legyek túl ezen az egészen, hiszen nincs okom féltékenynek lenni?


Ha a páromhoz megy az illető nő vagy nála is alszik az még jobban zavar, pedig nem mondhatnám hogy gyakran megesik. Egy évben mondjuk 3szor vagy 2szer látja.

Maga a tény zavar hogy tetszett neki régen, bár már 8 éve ismeri és 8 évvel ezelőtt volt az hogy tetszett neki. A nő egyből hárított de ismerősök maradtak, munka miatt ismerték meg egymást.


2018. aug. 30. 23:30
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Mondjuk lehet nem 8 év volt de az mindegy.
2018. aug. 31. 00:53
 12/18 anonim ***** válasza:
49%
Ha a nö nem lenne leszbi a parod ugyanugy hajana ra ez lejon az irasodbol. Az is hogy nem friss parkapcsokat a tietek. Gaz hogy teged akivel egyutt jar ker meg h ne aludj nala ha a nö ott van. Elvileg a parja kent te vagy a legfontosabb,nem egy havernő. Az is gaz h nala alszik egy no, most mindegy h leszbi vagy nem,akit te nem ismersz. Nekem ebbol az jon le, hogy ö valojaban nyaladzik a nö utan,de elfogadja a jobarat szerepet, hiszen a csaj leszbi. Te potlek vagy. Ha a csaj nem leszbi lenne nekem nem kerdes h vele jarna,ha a csaj is akarna. Amugy meg, ertem h leszbi,de ha miert is nem aludhattok mindketten ott?ti egy par kent ö meg a barat kent a kanapen. A parod titkon belé szerelmes. En ezt bem turnem, de te tudod.
2018. aug. 31. 02:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:

És, szerintetek az nem elképzelhető hogy a barátom érzelmileg még szereti azt a nőt? Fizikailag nem vonzódik hozzá esetleg meg tudja hogy leszbikus szóval nem remél semmit de érzelmileg attól még "szeretheti"?

Amúgy érzem hogy fontos vagyok neki, nagyon sok mindent megtett értem, jóban-rosszban sokszor, ha beteg voltam akkor is számíthattam rá, látom a nézéséből hogy szeret. Meg szoktam neki hiányozni.

Viszont, mikor megy hozzá ez a nő vagy valahol találkozik vele, akkor az a program neki szent és sérthetetlen. Akkor ha az van előbb megbeszélve a mienket is ahhoz igazítja. Meg, egyszerűen nem hajlandó azt mondani annak a nőnek hogy ne menjen hozzá aludni. Nem mindig nála alszik, van hogy másnál de mindig azt hajtogatja hogy fenntartja neki a helyet. Mindig, ha megy, akkor az az elsődleges.


Meg, mondta hogy szeret vele lenni. De elmondása szerint mással is szeret lenni, mondta is hogy kikkel. Meg hogy van közös témájuk, meg ismeri rég.

Az hogy nem csal meg vele, vagy nem vonzódik úgy hozzá, az egy dolog de honnan tudjam hogy érez-e iránta valamit érzelmileg?


De ha igen akkor meg én hogy tudok neki olyan fontos lenni, hogy megváltozik miattam, jóban-rosszban mellettem van, látom a szemén hogy boldog ha velem van, hiányzok neki?

Viszont ha meg nem érez iránta semmit akkor esetleg miért nem mondja neki hogy aznap ne menjen oda mert én például aznap is akartam vele találkozni? Vagy, ha látja hogy zavar, az nem zavarja?

2018. szept. 1. 22:37
 14/18 A kérdező kommentje:

Felfogtam az eddigi válaszokat, nem arról van szó, hogy nem. Viszont szerintem ti főleg arról beszéltek hogy nem csal meg vele tehát nem kell féltékenynek lenni mert nem lehet köztük semmi.

De engem az zavar most már inkább, arra szeretnék választ, hogy szerintetek érezhet-e iránta még valamit?

Úgy látom fontos neki de mégis velem van. De vajon engem jobban szeret érzelmileg? Vagy nem?

2018. szept. 1. 22:41
 15/18 A kérdező kommentje:
Esetleg honnan derül ez ki?
2018. szept. 1. 22:48
 16/18 anonim ***** válasza:
Beteges amit csinálsz. 8 kib...ott éve akart valamit a csajtól, aki ráadásul leszbikus. Te meg tombolsz, mint valami fúria. Hiába mondod, hogy másra nem vagy féltékeny, akkor se normális a viselkedésed. Nagyon gyorsan keress fel egy pszichológust, mielőtt teljesen bekattansz, mert akár hiszed, akár nem, így hogy minden egyes nap ezzel mérgezed magad, az lesz a vége, hogy összeomlasz. A párod ott fog hagyni téged, mert ezeket a jeleneteket és indulatokat nem fogja tűrni az örökkévalóságig. Kérj segítséget.
2018. szept. 3. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
:(
2018. szept. 3. 14:18
 18/18 A kérdező kommentje:

Szerintetek az ottalvás akkor sem gáz, ha leszbikus a nő? Nektek, ha leszbikus, akkor beleférne? Ott aludni nem szokott akárki akárkinél, az már olyan közelebbi viszony. Vagy egy leszbikusnál, mivel úgysem akar pasit, ez is oké?

Most ezt a kérdéstől függetlenül kérdezem.

2018. szept. 4. 22:53
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!