Tudom, hogy nem érdeklem mégis mindig reménykedem. Ti mit tennétek?

Sikerült elkövetnem azt a hibát, hogy belezúgtam egy közvetlen munkatársamba. Egy ideig azt hittem, hogy viszonozza, de most már ideje lenne elfogadnom, hogy ez egyáltalán nincs így. Annyiszor elhatároztam már magam, hogy nem fog érdekelni és tovább lépek, nem foglalkozok vele, stb. Ez kb. ki is tart addig, amíg be nem érek a munkahelyemre és nem hallom meg a hangját. Onnantól végem van. Egésznap csak rá tudok gondolni és próbálok minél több időt a közelében tölteni. Ha nem dolgozunk és rám ír messengeren folyton mosolygok és annyira tudok örülni neki, hogy otthon is eszébe jutottam, mint egy buta kis tini. Tudom, hogy ennek nem lesz jó vége mivel a legkevésbé sem érdeklem, sajnos neki egy másik kolleganő dobogtatja meg úgy a szivét, mint ő az enyémet, de akárhogy próbálom nem tudom irányítani az érzéseimet. Már ott tartok, hogy a felmondáson gondolkozok, de egyrészt borzasztóan hiányozna, másrészt imádom a munkámat és anyagilag is kiemelkedően kedvező hely. Aki volt már hasonló helyzetben hogyan oldotta meg? Van más megoldás, minthogy abszolút megszüntetem vele a kapcsolatot és feláldozom a minden szempontból jó munkahelyemet?