Van itt olyan férfi, vagy nő, akinek 30 éves kora után volt az első kapcsolata?

Igen, 19-től 31 éves koromig csak alkalmijaim voltak, illetve olyan maximum 3-4 hónapos összejárogatások, amiket épeszű ember nem nevezne kapcsolatnak. Voltam vagy 60-70 nővel ez idő alatt. Beteltem vele egyszerűen, már nem érdekel úgy a szex, mint régen és családot is szerettem volna már. Szóval abbahagytam ezt az életmódot.

35/F

Röviden: 30+ volt első kapcsolatom, végre jött a kilométernyi barát-zóna után az áttörés :D

40F

Ebből mit szűrsz le?

Általában súlyos mentális/testi problémák vannak az ilyen férfiakkal.

Gyakran a sok sikertelenség mögött lustaság áll, mert egy kevésbé jóképű férfinak 10x annyit kell tenni a saját fejlődése érdekében.

Erre az emberek nagyrésze alkalmatlan, inkább lakik otthon az anyjánál 30 évesen rácuppanva a csecsbimbókra.

Kedves kérdező! Hiányoltad a bővebb leírást. :)

Nálam több, mint valószínű az apakép volt hiányos. Anyám második férje is elég korán lelépett, így 2 lánytesóval és édesanyámmal nőttem fel. Kapcsolatunk nagyon jó (volt/van), sok gondoskodást és szeretet kaptam. :)

Fiatalként elég sokszor estem pofára, sokáig nem értettem, hogy miért? Aztán rájöttem, hogy nem voltam azoknak a lányoknak elég vonzó, mint FÉRFI. Mert amikor már sokadszorra kaptam meg, hogy nagyon aranyos vagy és olyan jó lelkizni veled, de többet nem akarok, akkor idő után csak leesett nekem is, hogy inkább voltam ad-hoc pszichológusa a másiknak, mint az a nagybetűs FÉRFI akivel kapcsolatot szeretne... :D

Amióta az eszemet tudom, elég erős morális/elvi értékek mentén gondolkozom/tam. Ez azt jelenti, hogy eszembe sem jutott (jó, eljátszottam a gondolattal, de na...) volna nem önmagamat adni. Így idő után sajnos ez odáig fajult, hogy kicsit (nagyon) befordultam párkeresés téren. Barátkoztam ugyanúgy, eljártam ide-oda, baráti kör stb. De sajnos reflexszerűen lepattintottam azokat a lányokat, akik érdeklődtek volna irántam (volt nem 1, mondták is, hogy hülye vagyok), nehogy esélyt adjak annak, hogy a kis egocskám sérüljön megint. Ezt elég sokáig kihúztam (belátom, hiba volt).

Az áttörés 36 évesen következett be, akkor lett barátnőm először. :) Kíváncsi voltam, hogy látott, mielőtt megismert volna és azt mondta, hogy azt hitte elsőre, hogy feleségem van és több gyerekem (kisugárzásom sugallta), addig csak max. kollegiálisan közeledett egy ideig. :) Az elsőnél egy idő után sajnos elveszett a tűz (új munkahely neki, új pasi).

A második az rövid ideig tartott, de ő nem merte kimondani 1 az 1-ben, de 'valszin nem tudott úgy felnézni rám. :) Meg nem is nagyon illettünk volna össze hosszútávon. (Ő nagyon intro én extro, kicsit más érdeklődési körök). Másodiknál voltam megint elég keményen pszichológus. Sokat segítettem rajta, meg is köszönte többször is. :]

Valamelyik hozzászóló írta ezt a mamahoteles általánosítást. Háát nálam ez nagyon nem stimmelt. Én beszéltem meg édesanyámmal, hogy csináljuk úgy, mint ha lakótársam lenne, úgy is lett. Külön csináltunk mindent, persze besegítés volt, ide-oda, de én éppen ezért sem térdeltem le és sírtam, amikor elköltöztem albiba egyedül. Volt olyan kollégám aki full mama-hotelben lakik még mindég. El fog költözni, meg fog halni szegény. :D

Nem vallom magamat továbbra sem mentálisan sérültnek, sőőt nagyon sokat foglalkozom önfejlesztéssel, mindég volt önkritikám, be tudtam látni, ha hibás vagyok valamiben. (pl. abban, hogy későn nyitottam). Sosem hibáztatok senkit, csak magamat. Az az egyedüli "pech"***, hogy - most ez a csillagok állása vagy pszichológia (ENFP, yay), lényegtelen - az átlag férfinál jóval érzékenyebb lelkivilággal vagyok megáldva. Hát, ez van. :)

Keresem a foltomat/zsákomat továbbra is, bizakodok és pozitívan állok hozzá, és ami a legfontosabb, (igyekszem) nem zárok (/zárni) vissza. ;)

(Macsek is nehezítő tényező, igen... ott alszik ahol akar xD)

***Nem feltétlen pech ez sem, csak hát a kompatibilitási listán több, mint valószínű nem állok elég előkelő helyen. x)

Remélem kielégítő volt a válaszom. :)))