Hölgyek! Amikor ingerlékenyek vagytok, akkor a párotoknak kötelesség, "lenyelni" amit dühötökbe mondtok neki?

Nem kötelessége mindent eltűrni. Én ha ideges vagyok vagy valami bajom van elmondom és szólok, hogy had legyek egyedül míg végig gondolom.

Legrosszabb emlékem anyámról, hogy állandóan kiabált velünk gyerekekkel, a fejfájására hivatkozva. Amikor újra férjhez ment, onnantól a szelíd mostoha apámmal kiabált az én megkönnyebbülésemre. Mit tehetett volna szegény apánk, évtizedekig tűrte.

A feleségem oktalanul féltékenykedett, talán egy évtizeden keresztül. Tűrtem. Jobb lett volna, ha kiabálunk egymással naponta órákon át? A nyomor tartott együtt minket.

Szerencsére nem vagyok egy hisztis alkat. Ha mégis előfordul, a párom természetesen tolerálja, de rövidre zárjuk mert tudom magamról ha robbanékony vagyok akkor jobb nem belemélyedni a vitába. Ő egy nagyszerű férfi aki érti a női lelket és tudja a rázós helyzeteket kezelni.

Én egyszer régebben mondtam neki, miután annyira szemét stílust vett fel, hogy rohadj meg. Erre mit csinál? Elkezdi mondani morcosan hogy ő most akkor tényleg megrohad, elkezd rá nézve kockázatos dolgot belengetni nekem, hogy aggódjak. Nem lehet őt lekörözni, én már feladtam, sose merek neki semmi sértőt mondani mert tudom hogy sokkal jobb ebben nálam.

Nekem pont fordítva van, a páromnak vannak dührohamai, sértődékeny/ingerlékeny vagy rajtam vezeti le a frusztrációját, amit már nagyon kezdek unni.