Szerintetek Magyaroszágon a párkapcsolatok hány százaléka létezik őszinte motivációból?

Erről nem lehetne statisztikát vezetni. De amúgy mit nevezünk őszinte motivációnak?

Őszinte motiváció az, ahol a felek sosem voltak szerelmesek egymásba, de szeretik egymást, mint ember, ezért inkább egymást választják, mert tudják a másikról, hogy megbízható, jó társ, aki sosem fogja őket bántani, és amúgy benne vannak a korban, családot kéne alapítani, nincs idő várni egy rózsaszínködös nagy szerelemre? Én ismerek ilyen párt.

Őszinte motiváció az, ha két ember kiszeretett egymásból, de továbbra is tisztelik egymást, meg elvannak együtt, és azért sem válnak, mert így mind anyagilag, mind emberileg egyszerűbb nekik, és félnek a bizonytalantól? Lenne elég pénzük különköltözni, de együtt magasabb életszínvonalat tudnak fenntartani.

Őszinte motiváció az, amikor a felek kiszerettek egymásból, de marják, bántják egymást, de mivel amúgy sincs képben más, és nem érzik pocsékul magukat, a gyerekek miatt együtt maradnak?

Milyen mérce alapján kell megmondani, hogy egy motiváció őszinte?

Az őszinteségnek a kifelé mutatott dolgokhoz semmi köze. Szerinted az őszinteség az, hogy amit csinálok azt pontosan úgy kommunikálom kifelé?

Ez a depresszió és a paranoia alapja, az egyházak felállva tapsolnak minden ilyen próbálkozónak, de az egyes személy számára tragédia.

Hidd el, hogy a "megalkuvás" nem olyan rossz opció ám. Pozitívan nézve ez kompromisszum, ami nélkül nincs szociális élet. Az anyagi biztonság előtérbe helyezése nem a legrosszabb életstratégia, sőt a nyertesek közé sorolható.

Kérdező, ne haragudj, de a társadalomnak mi köze van ahhoz, hogy egy pár miért van együtt? Aki benne van, egyáltalán nem biztos, hogy úgy éli meg, hogy ez a helyzet milyen rossz.

Az első pár tagjai nagyon szeretnének családot, de nem találtak olyat, akibe szerelmesek tudnának lenni úgy igazán ÉS emellett alkalmasak lennének családalapításra. És inkább választanak egy embert, akit alkalmasnak találnak apának/anyának, és társnak, még ha nem is szerelmesek, minthogy tovább keresgéljenek ezzel csökkentve az esélyét annak, hogy gyerekük lehessen. Biztos, hogy annyira rossz ez? Én nem élnék így, mert nem akarok gyereket, de akinek ez a legnagyobb vágya, az lehet, kompromisszumra kényszerül.

A harmadiknál miért nem lehet fontosabb a család egysége, a gyerekek, mint az, hogy a szülők másik párt válasszanak? Bármilyen csúnyán fog hangozni, én gyerekként szívesebben éltem volna egy olyan családban, ahol ha a szüleim nem is szeretik már úgy egymást, de békében elvannak együtt, tudnak együttműködni, mint elvált szülők gyerekeként, akit ráncigálnak ide-oda. (És jobb elvált szülők gyerekének lenni, mint azoké, akik együtt maradnak, de közben gyűlölik egymást és megy a tányérdobálás.)

Az élet nem fekete-fehér, nem csak egy helyes út létezik. És sosem tökéletes, mindenki köt valamiben kompromisszumot, valamit feláldoz. Van, aki folyton a lángolást választja, ő feladja a stabil, hosszútávú kapcsolatot. Van, aki feláldozza a gazdagságot a szerelemért, van, aki a szerelmet a gazdagságért, van, aki a gyereket fontosabbnak tartja a lángoló szerelemnél, van, aki nem. Amíg nem a másik kiszipolyozásáról, kizsigereléséről és kihasználásáról szól a dolog, miért lenne az egyik jobb a másiknál? Értékrendek vannak, amik lehet, nekünk furcsák vagy érthetetlenek, de ugyanúgy van létjogosultsága.

Szerintem akkor van baj, ha kényszerből van együtt két ember, akik gyűlölik egymást, de nem tudnak/akarnak szétmenni.

#25

Annak semmilyen jogi következménye nincs, ha egy gazdag papi elvesz egy csinibabát.

Amire te gondolsz, az a színlelt házasság. Mikor a migráns fizet valakinek, hogy papíron kössenek házasságot, ezzel megkapja a kettős állampolgárságot, és az ezzel járó előnyöket. Akkor van jogi következménye, ha bizonyítani tudják, hogy nem élnek egy fedél alatt, nemis ismerik egymást, és fizetett a papírért. De annyira ezzel se erőlködnek, hogy bizonyítsák.

Azt látom, hogy sokan úgy ugranak bele egy házasságba, hogy csak heves érzelmek vannak. Ők azt mondják, hogy szerelem....

Aztán eltelik 5 év, a lángolás sehol, ott a gyerek(ek), és válni nem tudnak, mert nincs miből és hova menni. Csalják egymást, veszekednek, verekednek. Sokszor isznak is. De válni nem tud egyik se csupasz p..val.

Ahol adott az átlag egzisztencia, van egy kis ház vagy lakás, autó, kis tartalék, ott pl. megcsalás vagy agresszió esetén seperc alatt kipenderitik a másikat. Mert megteheti, mert van hova menni.

#23: " Az anyagi biztonság előtérbe helyezése nem a legrosszabb életstratégia, sőt a nyertesek közé sorolható."

Mutass már olyan kapcsolatot, ahol a férfi nagyobb anyagi biztonságban van feleséggel/barátnővel, mint anélkül. Maximum olyat tudsz mutatni, amikor ilyen Pumped Gabo talál valami milfet, aki kitartja őt.

A legtöbb kapcsolat, még ahol tényleg korrekt a nő és gyereket sem akar és kisállat sem játszik a képbe, akkor is már csak azért is több lesz a költség, mert férfiként sokkal nomádabb és igénytelenebb vagy. Melyik lánnyal lehet elmenni sátrazni? Vagy 6-8 ágyas hostelekben megszállva beutazni a világot? Melyik lánnyal lehet mondjuk 30 fölött, nem egyetemista bulizós korszakban egy random évfordulón ugyanúgy kiülni a rakpartra egy üveg borral, mint ahogy megismerkedtetek?

Mutass már nekem ilyen lányt. (olyat, aki még nem kelt el)

Az anyagi biztonságot legtöbbször a nő kapja meg a férfi által. A férfi semmit nem nyer vele, sőt, veszít, mert valamit biztosan akar a nő. Gyereket, kisállatot, wellness programokat vagy simán csak extra kényelmet, például egy olyan lakást, ami nem éppen jó befektetési szemszögből, de ő "beleszeret" és kell neki. Normális nő, akivel közösen lehet anyagilag is haladni, nagyon ritka. Még a sugar mommytól is ritkább, de az meg csak a Pumped Gabo-félék privilégiuma.