Nők, ti hogyan "szolgáljátok" a párotokat, mennyire és milyen formában viselkedtek szubmisszívan a kapcsolatban? Férfiak, ti minek örülnétek? (pozitív értelemben)

8-as:

Gyereknevelésre alkalmatlanok? A TÁRSADALOM NEM TUDJA BIZTOSÍTANI a gyereknevelésre alkalmas környezetet.

A rezsicsökkentés nagycsaládosoknál most bebassza a biztosítékot. Az a nő aki háztartásbeli nagyon durván le van kezelve. Aki pedig legalább 3 gyereket szűlt, NEM TUD visszamenni a munkaerő piacra, csak ha nagyon leadja az igényeit.

Feminista vagyok (nem, ez nem rossz dolog, az egyenjogúságról van szó, nem a férfi gyűlöletről, akit érdekel, nézzen utána a pontos jelentésének), úgyhogy sokáig felb.szott az, ha valaki kiszolgálja a párját. Szüleimnél is így van, apum sokat keres, anyum megcsinál minden hazimunkát.

Ez a gondolkodásmód pont a napokban változott meg nálam kicsit. Nálunk még csak az sincs, hogy a barátom sokat dolgozna, mert még egyetemre jár, én főállásban dolgozom. Úgyhogy én elvártam, hogy legalább a felét csinálja meg a házimunkának. Egyébként a fizetés része olyan nálunk, hogy albi, rezsi felesben, kaja nagyjából felesben, programnál sokszor ő fizet többet (támogatják a szülei). Ő nem egy nagy rendszerető ember, képes elélni a kupiban, úgyhogy többször veszekedtem vele emiatt.

Na ami miatt megváltozott a véleményem, (de ez csak a mi kapcsolatunkra igaz, alapvetően nem), hogy valamin nagyon összevesztem vele, pedig nem kellett volna, okosabban is tudtam volna intézni. Elgondolkodtam, hogy sok mindenért bántom, amikor nem is vele van bajom, vagy csak szimplán rossz a kommunikáció, miközben ő az, aki mindent megtesz értem, mindig azt nézi, nekem hogyan lenne jó. Én ezt soha senkitől nem kaptam meg. Úgyhogy azon dolgozom most, hogy én is mindent megadjak neki, hogy ne bántsam fölöslegesen. Úgyhogy sok idő lesz, de át szeretnék állni arra, hogy az ilyen "női dolgokat" kevésbé várjam el tőle, mert oké, tegyük fel, én csinálom mindig a főzést meg a házimunka 90%-át, de van rengeteg, tényleg millió dolog, amit meg ő tesz meg értem és nem azért, mert kell, hanem mert ennyire szeret és ennyire jószívű. Meg kell becsülni az ilyen odaadó párt :) Úgyhogy nekem innentől kezdve nem probléma a dolog. Ő pedig éppen gyakornoki munkát keres, úgyhogy lassan mondhatni meglesz a klasszikus férfi női szerep, ugyanis ő már gyakornokként is többet fog keresni, mint én :D

Semmit nem csicskulok neki. Folyamatosan az elnyomása ellen küzdök, mert irányito domináns.

A mi kapcsolatunkban ő csicskul nekem, hogy ne hagyjam el, amiért el akar nyomni. Megtesz mindent értem de ezen felül nem bír magával.

Pl megesnek olyanok ha nem akarok szexet bevádol megcsalassal es veszekedest szít. Így eléri azt hogy egyszeruen nem is merek a szexre nemet mondani. Így értem hogy elnyomó ami miatt gyakran vagyok kint fél labbal a kapcsolatbol nemhogy még én főzőcskézzek neki. Ő főz nekem..

Nekem tetszik a hozzáállásod Kérdező.

Ezt az éli meg alárendeltségnek, aki nem akar alárendelődni. Te ezt a szereteted kifejezéseként éled meg, és nem úgy, hogy meg vagy fosztva a jogaidtól. Ezzel adsz neki, de ennek az az eredménye, hogy kapsz. :) Ezt is kell nézni. A párod szeretve érzi magát, és ez viszonzást vált ki belőle.

Nekem annyi kérdésem van, hogy mi van akkor, ha nagyon ellentétes dolgot szeretnétek - olyat, amiről te pl nem szeretnél lemondani? Ilyenkor mi történik?

Ami nekem férfiként jól esne (ezeken felül, vagy helyett), hogy legyen a másik nagyon bújós.. de nyilván nem parancsszóra, hanem mert a karaktere ilyen. Nekem jól esik, ha a másik apró gesztusokkal, simogatással is kifejezi a szeretetét. Persze nyilván nem muszáj állandóan, hanem ahogy a helyzet hozza.

Én társat keresek, nem anyuka pótlékot és cselédet. Nekem nem kell kirakni elém az ételt, meg megfőzni rám, és nem kell, hogy utánam takarítsanak, mert az meg teljesen abszurd rendszer a szememben, hogy a másik ingyen munkát végez a "kedvemért".

Én 6 éve élek boldog párkapcsolatban, és a női-férfi dinamika úgy is tud működni, hogy nem egyedül hozom a döntéseket, hanem ketten, hogy nem ganéznak utánam, csak mert nekem pénisz van a lábam között, és nem mindig az van, amit én szeretnék, mert a jó érzésem nem bírná el ezt.

Ha neked ennyire alá kell rendelned a szabad akaratodat is, hogy normálisan bánjanak veled, az az én szememben inkább aggasztó és szomorú, mert vannak nők, pl. az én menyasszonyom, akiknek semmilyen szinten nem kell becsicskulnia és lesnie a kívánságaimat, mégis imádom és jól bánok vele.

19 voltam, még annyit tennék hozzá, hogy mi ezt láttuk otthon tesómmal is. A 80-as években voltam gyerek és anyám-apám együtt csináltak mindent, a főzést, a házimunkát, a gyereknevelést, a kerti munkákat stb. Mindketten dolgoztak, senki nem volt kiszolgáltatva a másiknak sem anyagilag, sem érzelmileg.

Szüleim nyugdíjasok, azóta is együtt vannak szeretetben, ami nagy szó ilyen válási ráta mellett, és azért is emeltem ki, hogy szeretetben, mert az idősebbek közül (is) sokan csak megszokásból vagy társadalmi nyomásból vannak még együtt. Mi mindig azt láttuk, hogy nekik ez nem egy kényszer, hanem őszinte a szeretet.

Nővérem is olyan férjet választott, akivel abszolút közös minden teher és ritka normális a házasságuk, meg a gyerekeik is okosak, kiegyensúlyozottak.

Én is eszerint élek, ezért nekem sok red flaget felvillantott a kérdésed, persze, ha neked ez őszintén megfelel, akkor örülök neked, csak nem értem, mi a kérdés.