Nem tudom elképzelni, hogy bárkivel is együtt éljek. Velem van a baj, vagy csak még nem találtam meg az "igazit"?

23 éves vagyok, két kapcsolatom volt eddig és most alakul egy, de mindig problémanak ereztem az együttalvást vagy, hogy tobb napot töltsek együtt a párommal. Attól félek, hogy bizonyos szokásaim mondjuk nem fognak tetszeni a másiknak, nem tudom elengedni magam még akkor se, ha nálam vagyunk. Iszonyú jól érzem magam a párommal, de azt szeretem, hogy ha utana este hazajovok es egyedül elmehetek fürdeni, vacsorázni, megnezem a sorozatom, elvagyok a magam kis világában, aztán alszok. Ha vele vagyok valahogy mindent feszengve csinalok, vagy inkább nem is csinalom. Úgy fogalmaztam, hogy felek, hogy bizonyos szokásaim nem fognak tetszeni a másiknak, de nincsen semmi olyan, ami különös lenne, csak egyszerűen meg se tudom fogalmazni, mi van bennem. Van önbizalmam, megis hatalmas a megfelelési kényszer bennem. Azt se szeretem, amikor rosszabb passzban lát a párom, pl ébredés utan, smink nélkül. A reggeli készülődést se értette meg még egyik barátom se, hogy nekem nem addig tart, ameddig egy ferfinak. A mostani párom is kb kiugrik az ágyból, fogmosas, feloltozik es 10 percen belül indulásra készen. Nem erti, hogy en miert kelek fel fél órával hamarabb es ez is zavar, hogy nem tudom nyugodtan elvegezni a reggeli rutinom, de mar az is lehet, hogy en fújom fel es en csinálok akkora problémát abbol, hogy ha furcsallja akkor biztos hülyének néz stb.. Ha barátnőknel alszok nincs ilyen gondom, de ugy erzem, hogy en egy férfivel nem tudok egyutt elni. Mi lehet ennek az oka? Lehet mar a kerdesemmel meg is válaszoltam, de igazán nem tudok rajonni. Érzett mar valaki hasonlóan?