Miért nem fogják fel itt egyesek, hogy tökéletesen működhet egy introvertált és egy extrovertált párkapcsolata?

Szerintem azért ennek is vannak fokozatai, én nem szeretem az in- és extrováltság fogalmakat, mert ez azért a maga fogalmában nem annyira egyszerűsíthető le. Én inkább szép magyarosan társaság kedvelő, vagy akár függő és társaság kerülőnek nevezném ezeket a személyiségjegyeket. És ha már így neveztem meg őket, akkor gondolatban fel is tudsz rajzolni egy egyenest, aminek a két végpontja a társaság függő és a társaság kerülő, a két végpont között, pedig bármelyik ember elhelyezkedhet az egyenesen bárhol. Én egyetértek abban, hogy egy társaság függő és egy teljesen zárkózott, társaság kerülő egyén nem jó párosítás, főleg ha kommunikációban sem tudják kompenzálni a különbségüket. Ti a pároddal valószínűleg nem a két véglet vagytok.

Mi sem vagyunk egyformák ilyen szempontból a férjemmel, meg is voltak a magunk vitái. Én szeretek itthon ülni, jól érzem magam, ő állandóan nyüzsögne, vendéget hívna, mi menjünk máshoz, menjünk együtt strandolni, pizzázni, kirándulni, bulizni, mozizni, akármit csinálni és egy idő után azt veszem észre, hogy zsong a fejem és tele van b*szva a naptárunk 2 hónappal előre minden hétvégére valami társasági programmal. Én ilyenkor fékezni szoktam, hogy oké, stop, legyen, de maradjon magunkra is idő, mint kis család (merthogy van már egy kislányunk is). Szerintem fontos, hogy együtt is tudjunk minőségi időt tölteni, akár csak itthon társasozni, vagy az udvarban medencézni, állatkertbe menni, vagy tök mindegy, csak ne legyen ott 3 másik ember is. Mostmár ismer, ha szólok, hogy elég, akkor enged és észbekap, hogy oké, ez nekem már sok. Útközben esetleg szanálunk, hogy hova nem megyünk mégsem, hova megy csak ő, vagy hova megyünk mindannyian szívesen, esetleg mi az a program, ahova kell segítség, aki vigyáz a kislányunkra.

No de régen ebből azért komoly vitáink voltak, hogy én milyen itthon ülős, fásult egyén vagyok, amikor az élet nem erről szól, menni kell, élni kell, pörögni kell. Egy idő után leesett neki, hogy szó sincs arról, hogy be lennék fásulva, egyszerűen nem vagyok ilyen pörgős és nem hogy nincs igényem állandóan menni, egyenesen frusztrál. De mi sem vagyunk két véglet, szóval megtaláltuk a saját kompromisszumainkat és megtanultuk így élni a közös életünket anélkül, hogy valamelyikünk állandóan rosszul érezné magát, mert a másik az egyéniségével elnyomja.