Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Rányomhatja a bélyegét az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Rányomhatja a bélyegét az eddigi élet rossz minösége, és a rossz nagyszülő nevelés az összes párkapcsolatra amibe belekezdek?

Figyelt kérdés
28 éves koromig 1 pasim volt aki 2 évig járt hozzánk, de a nagyszülők azt sem nézték jó szemmel. Érzelmileg zsaroltak, szidtàk előttem,mert alacsonyabb volt és jóval idősebb is, 2 gyerekkel.. próbálták elüldözni. Leköltöztem hozzâ, de 3 hét utàn visszajöttem nagyszülőkhöz, de még annak ellenére is jött udvarolni fél évig. Utàna én mondtam, hogy elég nem fog menni. Eközben is folyamatosan oltogattak. Utána 2 évig semmi. Most benne vagyok 1 kapcsolatban de erre is véleményényeznek, buzdítanak hogy hagyjam itt, fikâznak pedig már nem vagyok otthon. Most meg azon pattognak, hogy nem megyek hetente haza. Nagyon nehéz a dolgom mert otthon nem engedtek még főzni sem, mosni sem, semmit és mindent most tanulok. Ott rettentő szigor volt, cseszegetés minden it nincs mégsem tudok beilleszkedni, mert itt meg túl lazán vesznek mindent és igénytelenség ahhoz képest mint ami nàlunk volt otthon. Miért nem jó nekem sehol? Miért hàborog a lelkem, akárhova megyek?
dec. 26. 12:07
1 2 3
 1/24 anonim ***** válasza:
43%
Rá. De miért nem sz@rod le? Nem kell ezekből akkora ügyet csinálni mint Te csinálsz.
dec. 26. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 A kérdező kommentje:
Nem tudom leszarni pont ez a baj. Belém neveltek egy bizonytalansági, tőlük való függés.. Mindenben őket próbálom követni, pedig nekem az rossz volt.... Ez a baj ezt nem értem mitől van.
dec. 26. 12:14
 3/24 anonim ***** válasza:
100%

1.



Ez nem ilyen egyszerű ám. A pozitív és negatív tapasztalatainkat is elsősorban a gyerekkorunkból merítjük, főleg azért, mert a gyerek agya olyan, mint egy szivacs. Mindent magába szív, a jót és a rosszat is egyaránt, ergo nem feltétlen az egyén hibája, ha valami nem megy neki az életben. Igen kérdező, ez simán lehet, és szomorú is, főleg hogy általában a szülők, nagyszülők tagadják ezt, arra hivatkozva, hogy ők "csak jót akarnak neked". Nem kétlem, hogy jót akarnak, de nem feltétlen lesz az jó A-nak, B-nek és C-nek. Mindenki egy egyéniség az elején, aztán úgy nevelik, ahogyan, és lesz belőle az, ami.

dec. 26. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/24 A kérdező kommentje:
Olyan mintha abszolút függenék tőlük hiába nem élek már velük. Azt mondják ők tökéletesen neveltek. Na igen. Ott a fiùk a temetőben már 10 éve.. Ki sem mennek a sírjához.
dec. 26. 12:20
 5/24 anonim ***** válasza:

4



Na ezt magyaráztam az előbb, mindenki azt hiszi, hogy tökéletesen nevelte a gyerekét, de ez meg pont azért van, mert jobb ezt mondani, mint szembenézni a kínos és egyben könyörtelen igazsággal, azzal, hogy elrontottak valamit. Ezt senki nem fogja elismerni. Ez van.

dec. 26. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
100%
Rá is fogja nyomni, akár úgy is, hogy észre sem veszed. Az már nagyon jó, hogy beismerted magadnak a problémát. Szerintem szakemberrel dolgozz a megoldásán, úgy sokkal gyorsabban fog menni, mintha egyedül tépelődnél rajta.
dec. 26. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm! El is kell mennem, mert elkeseredésemben sokszor nagyon durva és visszagordíthatatlan dolgok járnak a fejemben.
dec. 26. 12:30
 8/24 anonim ***** válasza:
100%

7


Nem rosszindulatból, de azért lövöldözni ne kezdjél el. (sajnálatos hírek mostanság). :(

dec. 26. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 A kérdező kommentje:
Nem ilyesmire gondoltam.
dec. 26. 12:36
 10/24 A kérdező kommentje:
Másokra soha nem lennék veszélyes.
dec. 26. 12:37
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!