Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Szerintetek jogos amit mond?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek jogos amit mond? (házimunka, főzés)

Figyelt kérdés

5 éve együtt élünk lassan, én még tanultam amikor összeköltöztünk, így evidens volt, hogy én csinálom a házimunka nagy részét. Ő főzött, mert azt nem tudtam, de azóta azért belejöttem nagyjából. Én most 24 vagyok, ő 33. Ő 6-18 óráig dolgozik 3 napot, aztán 3 nap szabad. Én itthonról dolgozom, változó, hogy mikor, szabadnapjain általában éjszakára marad a dolog, mert inkább vele "foglalkozom", ugyanis azon is ki szokott akadni, hogy miért ekkor csinálom (ez gyakorlatilag bármelyik napszak lehet).

Ma mesélte, hogy a munkatársa panaszkodott a feleségére, hogy nem főz minden nap. Mondom, de én sem szoktam. Ezután elkezdte ecsetelni, hogy pedig egész nap ráérek, semmi dolgom, itthon vagyok, és hogy egyébként tök gáz, hogy sokszor pl CSAK pizzát sütök, mert az nem főttétel, hanem CSAK egy vacsora. Nem baj, hogy ott is a tészta, a szósz, a feltét készítése nem 10 perc... Most, hogy karácsony volt és végig dolgoznia kellett, többször fent maradtam éjjel főzni-sütni neki, hogy másnap tudjon vinni munkahelyére (sütöttem pl 2 gáztepsi jól megpakolt pizzát, munkatársaival meg is ették, ha tudtam volna, hogy annyira sz*r, biztos nem törtem volna magam..) Azt is a fejemhez vágta, hogy semmi újdonságot nem csinálok, meg hogy MINDEN NAP főznöm kéne, persze levest meg másodikat is, mert hát olyat mikor csináltam utoljára, pedig ugye egész nap ráérek, semmi dolgom. Mondtam, hogy neki is van sokszor hetente 4 szabadnapja is, és nem nagyon szokta megerőltetni magát, jó, ha max egyszer csinál valamit, de ahhoz is pl a köretet már én szoktam... Erre kapásból rávágta, hogy jó, hetente 2x csinál ő, de a maradék napokon nekem kell. Most is roskadozik a hűtő amúgy a kajától, de többnyire hideg evéshez valóktól, be se férne 2 napi főtt étel amúgy sem. Egyébként mondjuk 7 napból 3-4 nap szoktam főzni/sütni, attól függ, ha pl hétvégére esik, akkor minden nap.

Igazából azzal borított ki, hogy

1. Szerinte semmi dolgom nincs, csak azért, mert itthonról csinálom és közben nem nagyon tudok másra vigyelni (kreatív szövegíró vagyok)

2. Úgy érzem ebből a beszélgetésből, hogy a csicskájának néz... Annyit még hozzáteszek, hogy minden mást én csinálok, egyszer nem hajtogatott össze semmit, vagy egy poharat nem mosogatott el azóta, hogy együtt élünk. De ugyanez vonatkozik minden más házimunkára, a fürdőt szokta kitakarítani kb fél évente egyszer, és utána persze legyek hálás...

Mérgemben mondtam neki, hogy vegyen fel egy cselédet, az biztosan mindent megcsinál neki, amire éppen vágyik, erre nagy szemet meresztett és én voltam a hülye...

Valószínűleg már az elején elkapattam, amikor még diákként mindent megcsináltam, ugye? :\


2018. jan. 3. 19:43
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
100%
Ideje újratárgyalni ezt a kapcsolatot, de szerintem 2018. a szakítás éve lesz nálatok.
2018. jan. 3. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
19%

Nektek egy nagy problémátok van és párkapcsolatban ez fontos. A KOMMUNIKÁCIÓ. A leírásod alapján látom, h nem tudtok kommunikálni. Max osztoztok, kötekedtek egymással vagy a kötekedésekre próbáltok rákontrázni... Üljetek le és beszéljétek át az egészet. Mondja el ő is és te is a nézetedet...

Egyébként azon picit mosolyogtam, h a párod panaszkodott, h sokszor van pizza és te karácsonykor azt küldtél nekik enni :))) Persze, ajándék lónak ne nézd a fogát, de érted :))

2018. jan. 3. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 A kérdező kommentje:

Nem, ő kimondottan nem tud kommunikálni, milliószor aludtunk el haraggal este amit én pl nem bírok elviselni, meg nem is értem, hogy lehet...

A sok pizzát úgy érti, hogy a főtt ételhez képest sok, de kb 2 hetente egyszer szokott max az lenni, de értem mire gondoltál. Munkatársai nem panaszkodtak :D

2018. jan. 3. 19:51
 4/29 anonim ***** válasza:
44%

Tényleg újra kéne tárgyalni az együttélési szabályaitokat. De nem vitatkozva, hanem felnőtt emberek módjára.


Természetesen nem jogos amit mond. Ki főz naponta? Kinek van erre ideje? Pláne, hogy leves és még második is.

Nekünk átlagosan kétszer van időnk főzni egy héten. Egyszer neki, egyszer nekem.


29N

2018. jan. 3. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
18%

Ha ilyen csipcsup dolgokon képesek vagytok így összebalhézni, gyanítom, hogy már nem sokáig lesztek egy pár...

A felnőttlét ennél sokkal, de sokkal komolyabb problémákat is elétek fog görgetni, amivel ti nem valószíű, hogy közösen meg tudnátok bírkózni.


31N, aki minden este főz munka, család, barátok, kikapcsolódás, mozgás mellett (és nem csak a férjének, hanem magának is), mert bolti/rendelt vackokat nem eszik meg az egészségük érdekében.

2018. jan. 3. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 A kérdező kommentje:
Ő igazából azt nem érti, hogyha amúgy is itthon vagyok és ugye semmi dolgom, akkor miért nem főzök... Példákat is mondott, húsleves, pörkölt nokedlivel. :D Amikor idejét sem tudom, hogy ő mikor állt neki utoljára ilyen főzőcskézésnek. De hát persze ő dolgozik, így nyilván neki nincs rá ideje. :D
2018. jan. 3. 19:57
 7/29 anonim ***** válasza:
15%
De utálom, amikor valaki képes haraggal elaludni. Próbáljatok javítani a kommunikáción, ha nem megy. Én mindig főzök, meg kiszolgálom a párom, de ha így kényeskedne, hát csinálhatná utána magának az ételt. Szerintem túlzás, amit a párod "követel"
2018. jan. 3. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
20%
De akkor mi a pizza? Étel is, meg sütve is van. Vagy a "főtt étel" mindenféleképpen valami dzsuvás, liszttel, zsírral borított magyar kaja?
2018. jan. 3. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 A kérdező kommentje:
Na, pedig ő direkt hozzátette, hogy ilyenkor már nem állna neki, este 6kor...
2018. jan. 3. 19:58
 10/29 anonim ***** válasza:
17%

Valahol jogosnak gondolom... Kicsit olyan lehetsz, mint édesanyám, hogy van 5 kaja amit meg tud főzni és azokat váltogatja. Ha anno azt mondtam neki, hogy én petrezselymes krumplit akarok enni, akkor kiakadt, hogy dehát ő nem tudja hogy kell.. A főzés nem egy nagy ördöngősség, csak minimális receptkeresgélés meg kreativitás kell hozzá. Én általában 2 napra főzök főtt ételt, pedig 8 órákat dolgozom, nem olyan nagy cucc az.

Viszont ahogy tálalja a dolgot az undorító. Egyrészt van neki is két kis keze. Ahogy értelmezem napokig otthon van, ha főtt kaját akar enni akkor csináljon, felnőtt ember. Nem vagy a csicskája. Vagy oké, főzöl te de akkor ő meg takarítson ki. Lehet én vagyok baromi szerencsés, de páromnak ezek evidens dolgok. Közös élet, közös felelősség. Aki egy szalmaszálat nem rak keresztbe az ne hisztizzen, hogy nincs főtt kaja.

2018. jan. 3. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!