Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Eljegyzés » Hogyan lépjek túl lelkileg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lépjek túl lelkileg azon, hogy a szüleim nem örültek az eljegyzésemnek, mert a párom nem kérte el apámtól a kezemet?

Figyelt kérdés
Az én véleményem az, hogy a párommal az eljegyzésünknek rólunk kell szólnia. Számunkra ez az elkéregetős hagyomány elavult, mi egyszerűen nem ilyenek vagyunk. A párom ráadásul külföldi utazás során egy jó kis program keretében, privátban tette fel a kérdést. Amikor elmondtuk a szüleimnek, teljesen lefagytak, kb alig akartak valami gratulációt kinyögni, pedig hosszú évek óta élek a párommal, semmi bajuk sincsen vele. Ehelyett megjegyzéseket tettek arra, hogy hát ezt meg kellett volna kérdezni apámtól, meg hagyományok, illetve nekik családi közönség előtt történt a lánykérés. Lelkileg nagyon padlóra küldött, azóta sokat sírtam, életem egyik legszebb pillanata, életem szerelmével, és annyira látszott, hogy kicsit sem boldogok. A páromat is sajnálom. Hogyan lehet ezt jól kezelni?
2022. nov. 16. 19:23
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
0%
Parod burzsuj sznob.. persze hogy nem tudja mi a hagyomany.
2022. nov. 16. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
100%
Közeleg az új év, vegyetek a szüleidnek közösen egy naptárat, és mutassátok meg nekik az évszámot. :D
2022. nov. 16. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 A kérdező kommentje:
Idióta.... 😉
2022. nov. 16. 19:40
 4/26 anonim ***** válasza:
100%
Ha elég idős vagy az ejegyzéshez, akkor elég idős vagy ahhoz is, hogy érzelmileg függetlenedj az érzelmi zsaroló mártír szüleidtől. Nem kell elűrnöd a megjegyzéseiket, állj ki szépen a párodért, felnőtt emberként rég meg kellett volna következetesen húznod a határaidat. Ha konfliktus és átmeneti kapcsolatlazítás árán, akkor annak az árán, bőven megéri. Ezt a megfelelési kényszert szépen helyezd a kukába, mert az egész életed rámegy.
2022. nov. 16. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:
Igazad van utolsó, dolgozom rajta évek óta, mert valóban ez a probléma. Nekik nem is mutattam ki, hogy mennyire szarul esett. De a telefonhívás után eltörött a mécses, eszembe jutott, hogy az egyik barátnőm anyukája ott sírt vele, meg adott neki valami levelet, amit évekkel ezelőtt írt. Attól hogy független, felnőtt ember vagyok, vannak érzéseim, és ez egy olyan pillanat, ami nem fordul elő minden héten, szóval nem értem, hogy miért probléma az, hogy pokolian rosszul esik
2022. nov. 16. 19:50
 6/26 anonim ***** válasza:
75%
Ez most komoly? Hol laktok?
2022. nov. 16. 19:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 anonim ***** válasza:
100%

Nekik miért probléma??

Nem szokták apukatol megkerni

Ezt ti ketten dontitek el nem a papa hogy szabad-e

Válj le a szuleidrol

2022. nov. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 anonim ***** válasza:
31%
Hiába elavult, az idősebbek még mindig értékelik ezt a fajta gesztust. Édesapám is. A testvérem férje nem kérte el őt, amikor el akarta venni. Morgott is miatta, hogy ezt a gesztust díjazta volna. Ez akkor derült ki, amikor az esküvőjükön a férjem engem viszont elkért apukámtól. Előtte nem is tudtuk, hogy ez nem történt meg a testvérméknél. Ettől függetlenül a testvérem nem sértődött meg, a szüleink gratuláltak és nem volt bőgés sem. Az tény, hogy a testvéremék huszonévesek, a férjem pedig közeleg a 40-hez. Az ő korosztályukban ez még divat, de a mai fiataloknál már nem igazán.
2022. nov. 16. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/26 anonim ***** válasza:
94%

Szerintem monde el anyukanak es apukanak, hogy anno azert kertek el a lany kezet az apjuktol, mert a lanyok az apjuk "tulajdonai" voltak, otthon laktak, nem volt munkajuk.

Te viszont mar evek ota együtt elsz a paroddal, gondolom dolgozol is, tehat semmilyen tekintetben nem tartozol apad gyamsaga ala. Esetleg meg azt is hozzatuznem, hogy a reakciojuk miatt meg szt is 2x meg fogom gondolni, hogy az eskuvore meghivom-e oket.

2022. nov. 16. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 A kérdező kommentje:

Én értem, hogy egy gesztus, de a mi eljegyzésünk nem róluk szól. Elég önző dolog azért elrontani az egyetlen lányod boldogságát, mert te mást képzeltél el.

Illetve azt sem értem, hogy miért kell megdöbbenni, lassan 7 éve együtt élünk, külföldön ráadásul. Nem tudom mit gondoltak. Na mindegy, a párom már megnyugtatott, csak kíváncsi voltam, történt-e hasonló mással esetleg

2022. nov. 16. 20:07
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!