Megkérték a kezem, de a környezetem elbizonytalanított. Igazuk van, vagy én ilyen embertípus lennék?

Ő az első szerelmem, soha nem jártam előtte senkivel, és neki is én vagyok az első. Én 17 éves voltam, ő 22 volt, mikor összejöttünk. A kapcsolatunk mindig is maximálisan kiegyensúlyozott volt, talán túlságosan is. 5 és fél év alatt soha nem voltak veszekedések, max. kisebb viták, nem volt féltékenykedés, nem volt kaland, mert a kezdettől tudtuk, hogy komoly a dolog, és hosszú távra tervezünk. Tisztelem, teljesen megbízom benne, ismerem, nem ismerek nála jóindulatúbb embert, de tény, hogy kapcsolatunkból hiányzott a szenvedély, ha megláttam, soha nem jelentkeztek a tipikus "tünetek" gyors szívverés, meg a libabőr, nem akartam nagyon hűdejól kinézni előtte, újra meghódítani, hanem inkább mindig nyugalom töltött el. És akkor jöttek a barátnők, és bogarat ültettek a fülembe, hogy "nem éltem ki magam" és hogy egy idő után kíváncsi leszek, hogy milyen mással, vágyni fogok a lángoló szerelemre, és rosszul fogok járni, ha majd 3 gyerek után jövök rá, hogy "még nem is éltem". Azt mondták, hogy legbelül minden ember ilyen, és elkezdtem félni, mert tényleg nem éltem át azt a lángoló szerelem dolgot, és nagyon félek, hogy másra fogok vágyni... Mi a véleményetek?