Nálatok mikor volt az eljegyzés? Összeköltözés után, mikor már úgy gondoltátok az együttélés is jól működik? Vagy pedig költözés előtt?

Jóval összeköltözés előtt volt eljegyzés. Tudtuk hogy 2 éven belül összehàzasodunk, szóval nem mondtam nemet csak mert màsok màshogy élik az életüket...

Az utolsó 6 hónapban màr együtt is éltünk esküvő előtt. Mivel elég jól megismertük egymàst, a tényleges együttélèsben nem volt semmi meglepi, vagy negatív dolog.

Nyilván összeköltözés után. ANnak mi értelme, hogy eljegyzitek egymást, aztán kiderül, hogy nem is működik? Marha égő.

Normális ember nem vesz zsákbamacskát.

Én fontosnak tartom, hogy összeköltözzek házasság előtt. Mondjuk nálam beleférne a vőlegénnyel összeköltözök megoldás is. pl. másfél évig jegyben járni és kipróbálni az együtt élést.

De a mi helyzetünket az élet hozta, egyetem előtt már jártunk és egyetemen egyértelmű volt a közös albérlet.

Én csak a mi eljegyzésünket tudom alapul venni. Nálunk két lánykérés volt, az egyik nemmel a másik igennel zárult ;) A vőlegényemmel 5 éve vagyunk együtt. 21 éves voltam, amikor összejöttünk, ennek is volt egy szövevényes története de ez most nem ide tartozik. A saját hülyeségünknek köszönhetően becsúszott a kisfiúnk, 1 év együtt járás után. (sok tequila, és kevés védekezés). Végül nagy dilemmák közepette úgy döntöttünk megtartjuk a babát. Rendjén 22 éves koromban terhesen meg is kérte a kezem, amit megpróbáltam a legkedvesebben visszautasítani. Elég kényszer szagú volt a történet és nem akartam, hogy ilyen fiatalon csak azért vegyen el mert bekaptam a legyet. Azóta el telt négy év, és sok minden megváltozott. Közös életet kezdtünk a kis srácunkkal. Aztán négy hónapja miután a fiunk lefeküdt leültetett a konyhában, hogy meg szeretne mutatni egy dalt amit mér régóta gyakorolt. Elénekelte a John Legend - All of me című dalát. Hirtelen megrohantak az érzések, az emlékek a közös életünkről, az utolsó percet végigsírtam. Egyszerűen gyönyörű volt. Aztán gitárral a kezében előhúzott egy gyűrűt és feltette a nagy kérdést, amire zokogva ugyan de igent mondtam. Pedig nem vagyok egy érzelgős fajta.

Nem volt se puccparádé, sem étterem, sem semmi extra csak én és ő. És pont ez kellett arra, hogy készen álljak rá. Életem egyik legszebb emléke.

Apukámtól nem kérte meg a kezemet, de jobb is így, mert szerintem nem is adta volna :D Én vagyok az egyetlen kislánya, így is rosszul viseli, hogy elhappoltak. Utána csak közöltük a nagy hírt, nem volt semmi ünneplés.

Most már csak az esküvő van hátra majd májusban, aminek a szervezése elég nagy feladatnak bizonyul. Főleg azért mert két nyelvű lesz és a tolmácsolást a násznép között meg kell valahogy oldani. Ő ugyanis ausztrál és sok a magyarul nem beszélő barátunk. :)

26N