Ha a nő nem szeretné az esküvőt, a férfi megkéri a nő kezét, akkor a nő mit mondjon? Bocs, de nem akarok megházasodni?

Én megkérdezném: Miért szeretnéd a házasságot? Biztonságot akarsz? Nem lehetsz biztos semmiben. Ha összeházasodunk, akkor is elhagyhatjuk egymást, csak macerásabb. Vagy a társaid előtt akarsz hőzöngeni velem? Ez nem éri meg. Vagy szeretnél szófogadó, jó feleséget csinálni belőlem? Ez nem fog sikerülni. Jobb lenne csak így szabad akaratunkból együtt lenni, két egyenlő emberként, szerelmesen. A házasság gyakran bizonyol a szerelem temetőjének.

jah, épp úgy, mitn egy együttéléssel. csak ezt felejtitek el, örökké.

Én igy mentem férjhez. Imádtam a párom, de 2 évig kellett régni a fülem, mire azt mondtam neki, legyen, csak ne piszkálj vele. Hozzámentem. Életem legrosszabb döntése volt. Amit addig szivesen csináltam, kötelezőnek éreztem, csak arért, mert "most már házastársi kötelességem volt" Kötelezőnek érteztem takaritani, szexuális életet élni, gyermeket szülni (őt nevelni viszont már nem) és minden ilyen dolgot. A párom elkényeztetett, mindent megadott nekem, de depressziós lettem. Kértem, hogy váljunk el, de eleinte nem akarta, azt mondta, hogy akkor elhagyom. Szerettem akkor is, eszem ágában sem volt elhagyni, de nem akartam kötelezve érezni magam, hogy szeressem. Én mindezt önként akartam megtenni. Szépen lassan leépült minden. Én nem láttam a depitől, szexuális életünk nem is volt, a lakás egy romhalmaz lett. Mikor végre belátta, hogy ez igy nem jó. Elváltunk. Nem hagytam el, és szépen fokozatosan minden helyreált. Most már érti, hogy ezt nem lett volna szabad. De a nevét az ő büszkesége miatt megtartottam, és soha senkinek nem mondtuk el, hogy elvátunk. (gyermekeink sem tudják. Nem titok, de minek zaklassuk fel őket?) Azóta is boldogan élünk, és nem is gondolok arra, hogy elhagyjam, de most már mindezt önként teszem, és nem egy nyavajás papir miatt, amit ki nem állhatok.