Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Mit tennétek, ha az esküvő...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek, ha az esküvő közeledtével érzitek, hogy nem akartok kötöttségben élni, nem szeretnél gyereket sem, pedig erre volt alapozva a kapcsolat?

Figyelt kérdés

Egyre jobban érzi az ember hogy sok volt, elég volt a napi hisztikből, stresszből, hogy valakihez igazodni kelljen mindig.

Gondtalan, boldog életet szeretnék, de lehet abban ő már nem lenne benne.Ez mennyire érintené rosszul?

vagy ha mégis velem akarna lenni, sohasem akarnék gyereket, sőt olyan munkát sem , ahol csak egy kis felelősség is van az emberen.

Megelékszem a minimálbérrel is, és nem szere3tnék előre lépni sem, de a párom, főleg (ha meglenne az esküvő) az ellenkezőjét várná el.

Hogy rengeteget dolgozni, mert a kisgyereknek majd kéne minden.

De én semmit sem szeretnék ebből, de felé érzek szeretetet, és szerelmet, de nem akarom szétdolgozni sem, azért mert ő gyereket akar.

Én csak 8 órát akarok dolgozni, valami nyugis helyen, aztán délután csak pihenni, tv-zni, netezni.

Van ezzel más ember is így, esetleg párok tapasztaltak ilyet?



2013. jún. 6. 17:10
1 2 3 4
 21/37 anonim ***** válasza:
Fordulj pszichológushoz.
2013. jún. 6. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/37 anonim ***** válasza:
Mondd, hogy ez csak kamu... Kérlek! Ha nem az, akkor szakíts vele, mindkettőtöknek jobb lesz!
2013. jún. 6. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/37 anonim ***** válasza:
Azonnal beszéljetek! Ne szúrj ki vele, hadd keressen egy olyan embert, aki meg is becsüli! Te meg élj úgy nyugodtan, ahogy neked tetszik.
2013. jún. 6. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/37 anonim ***** válasza:
Szerintem a kérdező csak "polgárpukkaszt"!
2013. jún. 6. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/37 anonim ***** válasza:
87%
A kérdező egy gyerekes,önző,végtelenül idióta ember lehet,már ha a kérdés nem kamu.Szagolgasd magad tovább egyedül,és böfögj kedved szerint,egy nőnek nem ilyen emberre van szüksége,mint amilyen te vagy,hanem egy partnerre.
2013. jún. 6. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/37 A kérdező kommentje:

partnerre mi?

30-40évvel ezelőtt még ez volt a férfi ideál, sör szagú, lógott a cigi a szájából, átizzadt munkásruhában beült a fotelba és nézte a tv t!

akkor mi ez az új trend?

nekem még ezt mesélték az öregeim.

és azok még jó emberek voltak nem úgy mint a mai fiatalok!

ott az asszony nem mert ám egy hangos szót sem szólni, nem úgy mint manapság, ha vmi nem tetszik neki egyből válni akar!

2013. jún. 6. 20:42
 27/37 anonim ***** válasza:
100%

Neked is sok értelme, volt a világra jönnöd. Már bocs.

Semmi életcél, semmi akarat. Csak úgy vagy, mint a szar a fűben.

De tedd ezt az életeddel, hisz ugyan ki bánja?! De legalább a menyasszonyodnak add meg a lehetőséget a jobb életre.

2013. jún. 6. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/37 A kérdező kommentje:

de ha tetszik ez az életmód, mit tegyek?

valaki a luxusra törekszik, nekem ez jön be!

2013. jún. 6. 22:09
 29/37 anonim ***** válasza:
100%

Hagyd el. Bár érdekes, én úgy tudom, hogy a kapcsolatot meglévő dolgokra szokták alapozni, nem arra, hogy a jövőben esetleg majd lesz valami.


De majd pár év múlva gondolj rá, mikor csak igazi maradék, primitív nők fognak veled szóba állni. Egy felnőtt nőnek sem az a normális, amit te akarsz, és egy felnőtt nő sem fog egyedül gürzini azért, hogy te kényelmesen koloncként a nyakán TV-t nézhess. Már pedig egyedül nem leszel képes fenntartani magad olyan életcélokkal, munkával amire te vágysz. Azt a sekélyes életet se tudod majd magadnak biztosítani. És ha valaha is megjön az eszed és ráébredsz, hogy 40-es pasiként, mikor másnak már szép élete, háza, autója, családja van, te meg ágrólszakadtan nézed a tv-t a bérlet szobában, a szüleidnél, vagy a valaha kapott, de már teljesen lerobbant lakásodban és semmi esélyed rá, hogy jobb legyen, akkor nagyon fogod utálni az életed.


Amúgy az ideál sose az volt, amit te mondasz, pár éve ráadásul még sokkal-sokkal erősebben élt az, hogy apuka szétdolgozza az agyát és eltartja a családot, anyuka meg rendben tartja a kaja-gyerek kérdést, esetleg valahova eljár dolgozni is, hogy csurranjon-csöppenjen még egy kis pénzecske. Max. a házimunkában, gyereknevelésben nem vettek annyira részt túlnyomó többségben a férfiak, de a csóró, tv-t bámuló semmire se jó, célok nélküli, akire nem lehet támaszkodni férfi sose volt normális, inkább megvetett.

2013. jún. 6. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/37 anonim válasza:

Szerinem kérdező szakìts vele. Megérdemli, hogy boldog legyen és te melletted 90%, hogy nem lenne az. Lehet, hogy ez az egész csak átmeneti nálad , de neki ketyeg a biològiai òrája és ha gyereket akar akkor neki neki nem soká' szülnie kell ( gondolom 30-as).

Egyébként szerint nem amikor egyes családokat a nők tartanak el, a nők ugyanannyit dolgoznak , ugyan úgy dolgoznak szerintem ilyen helyzetben a nőket ugyanolyan jogok megilletik.

2013. jún. 7. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!