Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Döntöttetek már a férjetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Döntöttetek már a férjetek "ellen"? Éreztette a hatását a házasságotokban? (többi lent)

Figyelt kérdés

A férjemmel 10 éve vagyunk együtt, van egy három éves kisfiunk. Nehezen élünk meg, mindketten a "semmiből" jöttünk. Törlesztjük a hitelt, fizetjük amit kell, hónap végére kevés marad. Van egy 15 éves öccse, aki elég nehéz eset. Próbál rá a férjem hatni, de nem sok látszatja van, a szülők nem igazán nagy minták, a gyerek azt csinál amit éppen akar. A férjem szeretné ha magunkhoz vennénk. Én nagyon félek ettől. Egyrészt, mint írtam pénzünk sincs, másrészt félek attól, hogy az eddigi családi életünk teljesen szétoszlik egy problémás kamasz miatt. Szóval nagyon a nem felé hajlok. Bár sajnálom néha a srácot. Félek, hogy gond lesz abból, hogy elutasítom a testvérét. De ha idekerül, arra is rámehet a házasságunk. Nem hiszem, hogy szörnyű lennék emiatt, de ha az is vagyok, csak a családom és a gyerekem akarom védeni.

Élt át valaki ilyet, (nem ezt a szituációt) csak amikor valamelyik akarata érvényesült nagy döntésekben.

Illetve ti befogadnátok a fiút?



2012. okt. 5. 13:27
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
Azért nem olyan drága a középiskolai koli, ott csak az étkezést kell fizetni, azért esetleg érdeklődj utána. Ha nálatok lakna, sztem akkor se kerülne kevesebbe a kaja és még ott lenne a rezsi is. Meg persze a természetes szülei is fizessenek bele! Egy kérdezést megér, maximum úgy döntötök, hogy ez tényleg nem fér bele. Esetleg nevelési tanácsadóba is elmennék, lehet tudnak olyan megoldást, amire még nem gondoltál. Sok sikert! Remélem még meg lehet menteni ezt a fiút!
2012. okt. 5. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
94%

10-es vagyok. Nálunk van problémás gyerek a családban. Lehet, hogy így ahogy beszéltek a feje felett, egy szegény kis 15 éves gyerek és jaj jobb lenne neki, meg itt írogatják, hogy kollégium szigorú, meg besegít a házimunkába, meg újságot kihord. Ugyanmár! A saját szülei nem tudnak mit kezdeni vele, érdekes a nővére rendesen felnőtt, problémamenetes és normális lett, de az öccse! A szigorú iskola annyit ér, hogy max. kicsapatja magát, a rendszabályokra a pofádba röhög, a tesóját még le is nézi, a semmilyen kis élete miatt, dolgozni eszébe sincs, ha pofon vágnád neked menne, a tanácsadónak is a pofájába röhög, és van esze, pont úgy egyensúlyozik, hogy bedugni ne lehessen még sehova, de mindenkinek pokollá teszi az életét és semmit nem lehet vele kezdeni.


Hát nevelje az ilyet, akinek két anyja van...

2012. okt. 5. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
Én a férjed helyében nem gyengén rápirítanék a szülőkre, hogy foglalkozzanak már a gyerekkel!
2012. okt. 5. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Csak a féltestvére egyébként, apai ágon. Csak ezt nem tartottam olyan fontosnak. Őt az anyukája nevelte. Nincs valami nagy kapcsolat az apósokkal, csak a kissrácot sajnálja. Ahogy egyébként én is. És lehet 5 éve nem álltam volna ennyire ellen a kérésének, de egy kamasszal nehezebb minden.
2012. okt. 5. 15:10
 15/17 anonim ***** válasza:
82%

Azért nem teljesen mindegy, hogy ez a gyerek egy ifjú bűnöző palánta, avagy ha csak tudat alatt is, de azért csinálja mindezt, mert hiányzik a figyelem, a törődés és a szeretet az életéből... Nem mindegy, hogy milyen típusú ember, ezért mondtam azt, hogy hagyjatok ennek még időt. Nem mindegy, hogy nem hajlandó semmiben sem alkalmazkodni és minden ellen lázad, lop, csal, hazudik mindenkinek, avagy csak fogalma sincs mi az hogy alkalmazkodás, tanács, vagy segítség. Szóval nem gondolnám, hogy minden problémásnak titulált tini egy mini terrorista lenne, ahogy azt itt az egyik válaszadó kijelentette, ezért gondolom úgy, hogy ismerkedni kéne még, kihozni belőle a valódi énjét és majd csak ezután elgondolkodni ilyeneken.

Úgy is támogathatjátok, hogy nem veszitek magatokhoz egyébként. Hívjátok át este vacsorára, vagy hívjátok el néha családi programokra, hétvégékre. Tőletek is mehessen el haverozni hétvégén néhány órára úgy, hogy utána hozzátok megy haza, terelgethetitek ebben a néhány napban is és megadhatjátok neki azt a törődést és szeretetet, a párodtól némi nevelést is, amit otthon nem kap meg.

Én úgy gondolom hogy ez így elmegy és vállalható, pláne ha te is sajnálod a gyereket. Viszont így hirtelen a semmiből nem venném magamhoz és a férjednek is meg kell értenie, hogy vannak fenntartásaid.

Egyébként a vér szerinti papa mit szólna ehhez? Egyáltalán "odaadná"?

2012. okt. 5. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
71%
Hívjátok el hozzátok őszi szünetre. Ez pár nap,jobban meglátjátok hogy viselkedik, lehet-e rajta segíteni. Az pedig hogy egy rokon gyerek nálatok tölti a szünetet, még nem jelent semmi kötelezettséget. Először nézzétek meg "kivel álltok szemben" és utána döntsetek. Pár nap alatt ha nem is ismeritek meg teljesen, azért kiderül a dolgokhoz való hozzáállása.
2012. okt. 5. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
Kérdező, számomra eddig nem derült ki egyértelműen egy döntő momentum, az, hogy a srác mit akar? Mert hát az akarata ellenére elvből nem mennék bele, ha viszont ő is szívesen élne veletek, akkor jöhet a gondolkodás, a kipróbálás hétvégén, szüneti időben, hogy mindkét fél részéről működik-e, ilyesmi.
2012. okt. 5. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!