Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Válás vagy mégsem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Válás vagy mégsem?

Figyelt kérdés
A férjem egy durva veszekedés után bejelentette, hogy válni akar. 23 éve vagyunk házasok, nincs harmadik az életünkben. Az utóbbi időben (1 év) megromlott a kapcsolatunk, jártunk párterápiára, látszólag rendbe jött, szerinte is soha nem volt jobb mint most. Aztán megint befelé fordult, aminek ez a veszekedés lett az eredménye. A pénzügyekben megegyeztünk (korrekt volt az ajánlata, ezt a válás bejelentésekor tette), de azóta nem hajlandó beszélni róla, a gyerekeknek sem akarja elmondani, és azt látom, úgy akar élni, mint eddig, keresi a társaságomat, én meg menekülök, mert megszakad a szívem. A párterapeuta azt tanácsolta, ne szaladjak utána (eddig is ez volt a hibám), különüljünk el, ne beszéljünk. A férjem ezen kiakadt. Most mit tegyek? vagy csak én képzelek bele ebbe a helyzetbe dolgokat, mert tagadom a valóságot?
2013. okt. 6. 13:25
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
83%

Az elég rossz párterápia ami azt tanácsolja hogy különüljetek el....

Ha a férjed megakarja oldani,miért egy terápiára hallgatsz? Miért nem engedsz neki? Elvégre család.. gyerekek.. nem ér meg pár esélyt:?

2013. okt. 6. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
23%

Az az érdekes, hogy 23 év alatt azt sem tudod kivel élsz. Milyen ember? Hogy igényli, hogy szeressék?

Szóval eddig mi a fenét csináltál ebben az általad házasságnak nevezett paródiában?ahol egy párterapeuta mondja meg számodra, hogy mi a hibád? ami szerintem oly távol van a valósáégtól mint Makó Jeruzsálemtől.


Üres az egész kapcsolatotok és azt sem tudod kivel éltél/élsz. Ez a hiba.

2013. okt. 6. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 A kérdező kommentje:
Ha meg akarná oldani, akkor szívesen, hiszen én nem akarok válni. De ő bejelentette, hogy válik, el akart költözni, én kértem, várjunk tavaszig, ő beleegyezett. De addig én nem tudok úgy tenni, mintha csak duzzognánk egymásra.
2013. okt. 6. 13:34
 4/14 anonim ***** válasza:
22%

"23 éve vagyunk házasok, nincs harmadik az életünkben."


De van!

Különben nem akarna válni.

2013. okt. 6. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
23%

Egy házasságban lehet olyan, hogy rosszak az alapok és elhidegültök, de az a minimum, hogy 5 éven belül 100%-osan pontosan tudod, hogy kivel élsz egyfedél alatt.

Te azt sem tudod ki ez az ember.Semmit nem tudsz róla.

2013. okt. 6. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:
Szerintem 23 év alatt nagyon sokat változik az ember. igen, néha már nem is ismerjük. Te mi alapján állítsz fel ilyen diagnózist látatlanban?
2013. okt. 6. 13:36
 7/14 anonim ***** válasza:
23%

6 Az írásod alapján. És sosem ismerted. Mert ha ismerted volna akkor nem ezt irtad volna, hogy 23 év alatt mindenki változik és már nem is ismered...


23 év után a lélegzetéből is már tudod, hogy mi lesz a következő lépése az illetőnek akivel egy fedél alatt élsz.Ez a mnimum.


És ahogy az egyik válaszoló irta: 1000% hogy van új embere, és szerelmes a másikba, de nem ám kicsit.

2013. okt. 6. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
11%
23 év után már a mozdulatából tudod,hogy a másik mire vágyik, vágyik-e érintésre vagy sem, ki van-e éhezve érzésre vagy sem.
2013. okt. 6. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Neked meg muszáj volt 2x bekommentelned,hogy nem is ismeri...

Egyébként beszéld meg a férjeddel a dolgot,hogy most akkor lesz válás vagy sem.Így a legkorrektebb. Mert ez így elég zavaros,hogy válni akar,de keresi a társaságod.


Az meg,h van valakije,nem 100%.Kérdezz rá erre is,bár nem értem,miért kell rögtön erre gondolni.

2013. okt. 6. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
*4x (sry)
2013. okt. 6. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!