Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » A vőlegényem berúgott és meg...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A vőlegényem berúgott és meg akarta csókolni a legjobb barátnőmet?

Figyelt kérdés

Nem akarok ostobának tűnni és sosem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerülök, de 7 éve együtt vagyunk (gimnázium óta) és mindig minden rendben volt. Remekül összeillünk, kedves, aranyos, a legjobb barátom és a társam. Szerencsésnek éreztem magam. Kitűztük az esküvő időpontját és ő azt mondta ne rendezzünk külön lány és legénybúcsút mivel teljesen közös a baráti társaságunk, így egy nagy közös búcsúbulit szerveztünk. Amin ő berúgott, de azt gondolom nem annyira és flörtölt a legjobb barátnőmmel, úgy, hogy én jelen voltam, majd mikor kettesben maradtak pár percre megpróbálta megcsókolni és olyanokat mondott neki, hogy velem már csak a megszokás tartja össze, etc...

A barátnőm visszautasította és elmondta nekem, rákérdeztem tagadta, aztán elismerte, elmondta. Azt mondta csak az alkohol miatt volt és rettenetesen bánja. Hogy el akar venni és, hogy ne csináljak hülyeséget (mármint ne fújjam le az esküvőt) mert nem történt semmi. De azt gondolom, hogy ez nem rajta múlt egyáltalán. Annyira összezavarodtam. Nem akarok hülyének tűnni és sose hittem volna, hogy idegenek véleményét kérdezem, de hátha valaki tud vmi tapasztalatot mondani, vagy bármi okosat...hogy túldramatizálom és belefér, vagy, hogy hagyjam el, mert nem lesz jó vége... mert nem tudom mit tegyek.



2013. nov. 15. 23:23
1 2 3 4 5
 31/50 anonim ***** válasza:
100%
Utolsó, ehhez nem kell egy forint sem, ha elég leleményes vagy. Barátnőm csinált egy kamu profilt egy társkeresőn és elkezdünk írogatni a pasijának. Aztán "lebeszéltünk" vele egy randit, amire én mentem el (nem ismert a pasi személyesen engem). Barátnőm is ott volt persze, aztán jól lebuktattuk. Azért a fejért megérte. Én megkérném kérdező a barátnőmet, hogy valahogy húzzuk csőbe a pasit: le kell tesztelni, rámozdul-e a barátnődre, ha az felajánlja magát, aztán le kell buktatni.
2013. nov. 16. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/50 anonim ***** válasza:
14%

30-as! Te csak hiszed, hogy nem gondoltad komolyan!!! Amúgy minek hánytál volna?? Persze rossz érzés, hogy kitört az igazi éned részegen és a pasidat sem akarod elveszteni...

Csak ne hazudnál ekkorát...

2013. nov. 16. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/50 anonim ***** válasza:
71%

Minek hánytam volna? - Hát, egyáltalán nem bírom az alkoholt, talán azért. Ezután az akció után fél évig még egy pohár sört is kihánytam.

Te meg menj a fenébe, hogy ahelyett, hogy a kérdezőnek próbálnál segíteni, csak másokat provokálsz, akiket egyébként nem is ismersz. De igazad van, valószínűleg tényleg le akartam feküdni egy duci, önbizalom hiányos, bibircsókos, szűz sráccal. Ez a hobbim. Hű, még jó, hogy a barátom nem tud róla, és nem dobott ki egy ilyen akció után, igazán megérdemeltem volna:D.


... Azt hiszem, kettőnk közül nem én vagyok a boldogtalan-.-'...

2013. nov. 16. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/50 anonim ***** válasza:
75%

Én csókolóztam már részegen az egyik legjobb barátommal, mikor épp nagyon, reménytelenül, elképesztően szerelmes voltam egy pasiba(exembe, miatta rúgtam be úgy)

Addig én is azt mondtam, hogy az alkohol nem kifogás, de ez akkor mi volt? Tényleg nem éreztem semmit, mégis egész éjjel együtt voltunk..

Szerintem szakítani enm kell, max elhalasztani kicsit az esküvőt, rokonságnak meg lehet mondani, hogy anyagi okok miatt, hogy ne legyen pletyka. És meglátjátok hova fejlődik a kapcsolat.


Amúgy, csak kíváncsiságból kérdezem azoktól, akik szerint ott kéne hagyni: Szerintetek a pasi miért akarja ennyire elvenni, ha igazából nem szereti már?

2013. nov. 16. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/50 anonim ***** válasza:
100%

"Én csókolóztam már részegen az egyik legjobb barátommal, mikor épp nagyon, reménytelenül, elképesztően szerelmes voltam egy pasiba"

Megértem, velemi is történt sajnos hasonló. De ez nem ugyanaz, mint ha valaki viszonzottan szerelmes, boldog és épp az esküvőjére készül a szíve választottjával.

2013. nov. 16. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/50 Beezy válasza:
hanyagold az esküvőt, ilyen kijelentést nem tesz olyasvalaki aki 100%-ig szerelmes. ez az én véleményem. pacsi
2013. nov. 16. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/50 anonim ***** válasza:
95%

Nagyon sajnálom a helyzetedet. A megszokás lassú gyilkos, és sokszor nem vesznek róla tudomást a párok, de attól még gyilkol. Nem az esküvő lefújása lenne a hülyeség, hanem úgy összeházasodni, hogy nem vagytok 100%-ig biztosak a döntésetekben. Gondolj bele, hogy az életetek ugyanúgy megy majd tovább, a megszokás csak erősödik. Adj időt magatoknak, amíg ez helyrejön! Legyél bátor lefújni, a rokonok megértők lesznek, mert hidd el, egy későbbi váláshoz ezerszer több bátorság kell majd.

És nem utolsó sorban az alkohol hatásai az agyra: Lassul és romlik a beszédkészség, nő a reakcióidő, egyensúlyzavar lép fel, romlik a rövidtávú memória. Igazából ennyi. Tudatodnál vagy, csak épp nem érdekelnek a tetteid következményei. Az lehet, hogy az alkohol miatt hagyták el a vőlegényed száját ezek a szavak, de attól még az ő gondolatai voltak és tudatánál volt.

Valahol olvastam egy cikket, ahol azt állították, hogy az alkohol mindenkire úgy hat, ahogy elvárja, hogy hasson rá. Mindenki úgy fog viselkedni tőle, ahogy szeretne, de a felelősséget nem kell vállalnia érte, azt rákenheti az alkoholra. Hogy ezt bebizonyítsák, egy kísérleti csoport összes tagjának azt ígérték, hogy nagy összeget fognak kapni, ha nem változik meg a viselkedésük, miután összezárják és leitatják őket egy szobában. Tehát nem lehetnek indulatosak, vicceskedők, csajozósak, semmi változás az eredetihez képest. És érdekes módon mindenki tudott uralkodni magán nagyon sok pia után is. Normálisan elbeszélgettek, csak kicsit nehézkesebben jöttek a szavak. Szóval rossz kifogást talált a párod...Az internet tele van ilyen témájú cikkekkel, itt van példaképp kettő:

[link]

[link]

2013. nov. 16. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/50 anonim ***** válasza:

23:30 - Akkor tudományos alapon tudod azt állítani, hogy az alkohol nem okoz őszinteségi rohamot - sőt, előfordulhat, hogy valaki hazudozni kezd tőle?

Ha arról van szó, hogy "csak nem érdeklik a tettei következményei", akkor a kérdező vőlegénye egész egyszerűen úgy érzi, nem kalandozta ki magát (mivel 7 éve, a gimnázium óta járnak), és szeretne egy kicsit gátlástalanul viselkedni.

Ez, pont házasság előtt nem egy becsülendő hozzáállás. De még mindig jobb, mintha két gyerek után jönne rá, hogy nem bulizta ki magát... Ismerek ilyenből egy párat sajnos.

2013. nov. 17. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/50 anonim válasza:
Sajnálom és maximálisan átérzem a helyzetedet, sajnos másfél éve pontosan így jártam én is... Vőlegényem, akivel 6 éve alkottunk egy párt, a lagzi előtt egy hónappal, miko már kezdte érezni, h nincs visszaút, totál bepánikolt és elkezdett flörtölgetni, ismerkedni, bulizni járni, ami addig egyáltalán nem volt rá jellemző. Megcsalt, ki is derült, esküvő lefújva. Könyörgött sokáig, saját bevallása szerint csak megijedt, h mi lesz ezután, ha ő már hivatalosan sem lesz többet szingli, és úgy érezte muszáj fitogtatnia az erejét. Ha ehhez így állt hozzá, belegondoltam, h később a problémákhoz hogy állna hozzá, szóval vége lett. Esetedben, h a párod ráadásként pont a barátnőddel próbált megcsalni, még inkább súlyosbítja a dolgokat, még gusztustalanabb, szóval én a helyedben egy percig sem gondolkodnék. Ha ilyet tett, azt azért tette, mert nem biztos magában. Így viszont ezek után most már te is remegő gyomorral állnál az oltár elé, és nem a boldogságtól remegne a gyomrod....
2013. nov. 17. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/50 anonim ***** válasza:
Gondold azt, hogy tökjó hogy most történt ez és nem akkor, amikor már van 2 gyereked. Nemhogy lefújnám, de rövid úton kirúgnám a vőlegényt. Egyébként nekem van egy sanda gyanúm, amiért közös lány és fiúbúcsút akart, szerintem a barátnődet már rég kinézte magának....ne legyél már ennyire buta!
2013. nov. 17. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!