Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hogyan kezeljem az exem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan kezeljem az exem "ajándékát"?

Figyelt kérdés

Kicsit hosszú lesz, de csak így átlátható a sztori.

Előző barátommal fél évig jártam, de együtt éltünk, nagyon jó viszonyban voltunk. Szakítani azért szakítottunk, mert rájöttünk, hogy egyiken sem érzünk szerelmet a másik iránt, csak mindkettőnk vágyott valakire. Jelenleg baráti a viszonyunk, hetente találkozunk, 20 percnyire lakik tőlem. Jelenlegi párommal élek, aki már 2. hónapja a férjem is egyben. Ő is ismeri az exemet, régen együtt dolgoztak, de aztán az exem csúnyán lehúzta pénzzel a férjemet, aki nem tudott semmit sem tenni. Ezért most párom utálja az exem, most látszat jó viszonyban vannak. Persze erről csak azután szereztem tudomást, hogy szétmentünk. Azóta több embertől is hallottam, hogy exem csúnyán átverte őket.

Lényeg, hogy megesett, hogy tőlem is kért kölcsön, viszont ezt a pénzt meg is adta egy héten belül. Viszont a legutolsót, konkrétan 70ezret valahogy "elfelejtette".

Jelenleg férjemmel elég szűkösen élünk, én csak részmunkaidőben tudok dolgozni, mert tanulok, így a pénz nagy részét férjem keresi meg. Most karácsonykor utazunk a szüleimhez repülővel, így elment erre sok pénz, plusz érződik, hogy férjemet akkor lehúzta az exem közel egy millióval. Ennek ellenére meg van mindenünk, fizetjük az albérletet, van étel meg ruha, tehát nem éhezünk. Viszont párom ma mondta, hogy nem tud ajándékot venni nekem karácsonyra, mert nincs pénze. Mondtam, hogy az hogy eljön velem a szüleimhez a legszebb ajándék, másra nem is vágyom, viszont benne még maradt egy kis szomorúság.

Exemmel meg múltkor beszéltem (bár amióta tudom milyen ember, azóta nem bízok benne) és mondta, hogy még tartozik nekem pénzzel és karácsonyra venne nekem egy laptopot, hogy letudja a tartozását.

1. Most ha nem fogadom el, akkor onnantól kezdve esély sincs arra, hogy visszakapjam a pénzem bármilyen formában.

2. Az én laptopom "épp hogy működik" állapotban van és tényleg jól jönne az iskolához és a szülőkkel való kapcsolattartáshoz is. Plusz férjem laptopját egy éve ellopták, így most is közösen használjuk az enyémet.

Viszont páromnak bár mondtam, hogy az exem tőlem is kért kölcsön, de úgy érzem így is furcsa lenne ez a hirtelen nagy ajándék.

Ti mit gondoltok?



2013. dec. 12. 23:38
1 2 3
 1/30 anonim ***** válasza:
61%
Fogadd el, legalább valamit rendez az adósáságából.
2013. dec. 12. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/30 anonim ***** válasza:
100%
szerintem ebbe így ne menj bele. mond meg neki, hogy adja a meg a pénzt.
2013. dec. 12. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
89%

Ha megfelel neked, hogy egy laptopot kapsz, pénzt nem, akkor fogadd el! Úgysem valószínű, hogy látod még azt a pénzt. Mondjuk a helyedben megbeszélném a férjeddel is.

Ha meg elfogadtam, akkor utána örökre lekoptatnám.

2013. dec. 13. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
94%

Ha egyszer átvernek/becsapnak, akkor az az ő szégyene, ha már másodszor is, akkor pedig a tiéd... Ezt az ürgét én már elhajtottam vna a bús p.icsába!


Lehetőségek:

1. Vársz a bizonytalan lóvéra, ami v megjön, v nem. fifty-fifty...

2. Elfogadod (ha amúgy is arra költenéd a pénzt), de azért észnél vagy, mert ha használt és/vagy gagyi sz.art ad, ami 10ezret ér, akkor se normális laptopod, és oda a pénz reménye is - mert ugyebár a t.rógerja már lerendezettnek tekinti az ügyet. Ha elfogadod, akkor arra is számíthatsz, hogy vkitől lenyúlta (neadj isten lopta), szal nehogy visszaüssön rád a dolog.

3. Ez az én specku megoldásom lenne az ügyre: Elfogadnám, és amikor átadja, akkor ott helyben szétverném a fején, és örökre megszakítanék vele minden kapcsolatot (amit -jelzem- már réges-régen meg kellett vna tenned, ha van egy kis eszed).


Ez különben nem egyedi eset, mert engem is nyúltak már le több százezerrel (ráadásul családtag), és próbálta törlesztgetni ilyen-olyan sz.arokkal, de nem fogadtam el, csak hogy megnyugtathassa magát. Persze a pénzt már vszeg nem kapom vissza, de beszélni se beszélek vele, pedig sok év óta még mindig hiteget, hogy majd visszaadja. A lófütyit...

2013. dec. 13. 00:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 anonim ***** válasza:
8%

Szerintem , ha a ferjednek tartozik penzzel, akkor neki kell megadnia, NEM TÉGED megajandekozzon , a ferjed hata mögött.

Ez ha kisül, nem fog a ferjednek jólesni es talan öt kene kerdezd , nem a gyik közönségét.

Ha elfogadod az " ajándekot" tutti , h másra is szamit töled, vagy mar meg is kapta.

Ez igy nem oke

2013. dec. 13. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonim ***** válasza:
17%

Vagyis ö a ferjedtöl lop, h neked ajandekot vehessen?

Ezt nevezem zavarosban halászásnak

2013. dec. 13. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 A kérdező kommentje:

Azon túltettem volna magam, hogy az én részem nem adja vissza, de a férjemé már túl sok... Mondtam neki, hogy beszélek az exemmel, hogy haladéktalanul adja vissza, de párom megkért, hogy ne. Férjem tart az exemtől, hogy bármire képes lenne, hogy tönkretegye, ezért csinál úgy, mintha meg sem történt volna és megesketett, hogy nem mondom vissza a dolgot. Ez egyébként pont akkor történt, mikor még az exemmel voltam. Volt egy két élszólása, de nem akart beavatni a pénzügyeibe, de sejtettem, hogy valami nem kerek, viszont egy percig nem feltételeztem volna ezt. Ha akkor tudtam volna, azonnal otthagyom.

Mutatta milyet rendelt a netről, most jött be, árában nem takarja be 100 százalékban, de jó kis gép. A pénzt megadhatta volna már rég, de eszébe sincs, most vett magának egy legújabb Iphonet (nem a színeset, hanem a másik típust, nem tudom a nevét).

Hogy miért vagyok vele jóba, azt magam sem tudom. Mikor együtt voltunk, engem sosem avatott be a dolgaiba, csak a jó oldalát láttam. Láttam érzékenyen, sírva, nevetve, talán pont ezért, hogy ismerem ezt az oldalát is. Mellém állt, mikor nekem semmim nem volt, segített munkát szerezni, papírokat intézni, nélküle kb. meghaltam volna. Persze haragszom rá és már nem tudok úgy ránézni mint előtte, de nem is tudom megszakítani a kapcsolatot.

2013. dec. 13. 00:23
 8/30 anonim ***** válasza:
81%
Ha figyelmesen olvastatok volna, akkor tudnátok, hogy nem a csak a férjének tartozik, hanem neki IS.
2013. dec. 13. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 A kérdező kommentje:
Utolsónak: ez a laptop az én sérelmemet takarná be, a férjemét meg sem közelítené. Tőlem nyíltan kért pénzt, tőle meg egy nagyon aljas hazugsággal verte át.
2013. dec. 13. 00:25
 10/30 anonim ***** válasza:
77%
Ez egy haromszög
2013. dec. 13. 00:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!