Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Párom nem akar esküvőt, én...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom nem akar esküvőt, én igen. És nemsokára jön a baba. Komplikált. Szerintetek?

Figyelt kérdés

Párommal nagyon jó a kapcsolatunk, ezt leszámítva nincs is köztünk konfliktus. Én a kapcsolat elején előre bocsátottam, hogy szeretnék összeházasodni és családot is. Családban ő is egyetértett, sőt nagyon lelkes volt de azt mondta kezdettől, a házasság egy papír csak és szerinte hülyeség.

5 hónap párkapcsolat után véletlenül összejött a baba, nem terveztük. Most 25 hetes terhes vagyok. Nagyon szeretném, hogy mire a baba megszületik férj és feleség legyünk, szerintem ez a dolgok rendje, nagyon szeretnék papíron is g y család lenni és viselni a nevét.Szerintem sosem kérdeztem sem számonkérően sem erőszakosan. Ő viszont erre általában nem mond semmit, múlt héten sikerült kicsit beszélni róla (valahogy hajlandó volt) és azt mondta ha szeretném akkor oké. Nagyon örültem ennek... és tudom, az idő is sürget, mert az önkormányzatnál csak 60 napon túli időpontot adnak esküvőre. Nem akarom hogy kicsússzunk az időből... Nagyon örültem.. és vettem egy szép gyűrűt a szülinapjára... meg sütöttem tortát....oda meg vissza voltam alig vártam hogy oda adhassam. Persze vettem más kis apróságokat is. Olyan boldog voltam tegnap.

Oda adtam neki... reakció semmi, fel sem próbálta, megköszönte és vissza rakta a dobozába.

mondtam hogy igen sajnos ott ez a 60 napos időbeni korlát és el kéne tényleg ezt dönteni..

Erre sem mondott semmit.

Úgy éreztem, jobb lett volna ha megver, megüt, arcon ver, mint így megaláz, így semmibe vesz, így nyilvánvalóvá teszi, hogy nem vagyok neki SENKI SEM, még csak fel sem próbálta, pedig aki gyűrűt kap, illik viselnie...

Legszívesebben szíven szúrnám magam életem legnagyobb baklövéséért. Semmit nem szólt a dologról azóta sem. Ott van egy szatyorban minden cucc, amit szülinapjára tőlem kapott.

Egész éjjel sírtam, nem aludtam semmit, kint sétálgattam, próbáltam megnyugodni, ő aludt, észre sem vette.

Hogy lehet hogy ennyire nem érdekli őt, én mit érzek, mit gondolok, nekem mi a fontos..? Hogy ennyire nem hajlandó a nevén viselni sem engem sem a gyereket? Teljesen el vagyok keseredve.



2018. jún. 14. 13:56
1 2 3 4 5 6 7 8 9
 71/87 anonim ***** válasza:
55%

Hétvégén menyasszony lettem,. És nem kellett gyerekkel magamhoz láncolni/ győzködni/ indokot adni arra, hogy megkérje a kezem. Augusztus végén tartjuk az esküvőt.


Tudom, hogy szerelemből vesz el, és ennek a koronája lesz a gyerek. Nem pedig kiváltó oka.

2018. jún. 19. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/87 anonim ***** válasza:
35%
70. Persze, a nő dönthet úgy, hogy akàr a pasi akarata ellenére megtartja a " becsúszott " " véletlen" magzatot, de ha így vàllalja, így döntött, mondvàn az ő teste, az ő döntése, akkor nevelje is fel egyedül a gyereket akinek a megszületéséről egyedül hatàrozott. Ès ne követeljen pl gyerektartàst se. Csak azokkal a nőkkel kapcsolatban írom akik a nagy önàlló döntéseik utàn pénzért kuncsorognak a kényszerből lett apàknàl.
2018. jún. 19. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/87 anonim ***** válasza:
86%
#72-es, lehet, hogy a megszületéséről egyedül döntött, de a megfoganásban része volt, vállalja ugyanúgy a következményeket. A férfi persze könnyen kiált abortuszt ilyen helyzetben, mert nem neki kell átesne rajta, nem őt viseli meg sem testileg sem lelkileg. Amelyik férfi nem akar gyereket, az védekezzen normálisan, ne az legyen a módszere, hogy az abortusz mellett rakja le a voksát, aztán mossa kezeit, hogy ő nem akarta, ezért nem vállal felelősséget semmilyen szinten.
2018. jún. 19. 16:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/87 anonim ***** válasza:
29%

Ha abortuszt akar, fizetné is, tehàt kiveszi a részét. Az mossa kezeit aki a terhesség hírére egyszerűen lelép. Amúgy pl a koton se 100%-os, szóval kitörölheti vele a seggét a pasi, ha a nő pl titokban nem szedi a bogyót hogy ha felcsinàlja a pasi akkor majd biztos feleségül veszi. Példàul. Bizony van olyan amikor az abortusz a leginkàbb felelősségteljes döntés. Ha màr védekezni nem sikerült. A férfi nem tehet arról, hogy biológiailag a nő viseli a terhességet meg az abortuszt. Ezzel szemben viszont a pasi pl hiàba védekezett óvszerrel, a hibaszázalék és a nő döntése tönkreteszi az egész életét egy gyerekkel akit nem akart. Ès 18-20 éves súlyos anyagi teherrel is amit egy gyerek jelent. Feltéve ha nem menekül el. Mert akkor max bírósàgi úton szívható le pénzzel. Ha mindkét fél hibàs is, nem gondolom hogy tisztességes az életét elcseszni, és szomorú, hogy egyedül a nőkön múlik végső soron a férfiak sorsa ilyen hhelyzetben.

Èn pl sose tartanék meg olyan magzatot akit az apja nem akar. Nem tartom tisztességesnek. Akàrki volt is a hibàs, nem igazsàgos, hogy egy életen àt szenvedjen érte.

2018. jún. 19. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/87 anonim ***** válasza:
20%
Kérdező? Te írtad a 71-es kommentet?
2018. jún. 20. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/87 anonim ***** válasza:
49%
Ne erőltesd az esküvőt. Hiba volt a gyűrűvel erőszakoskodnod. Csak elvadítottad magadtól és jól megijesztetted a barátodat. Egy "előregyártott" gyerek esetében amúgy is nevetséges a mirtuszos, fehér ruhás menyasszony. Meg a férfiak félnek - joggal - a hivatalos elköteleződéstől. Onnan már nehezebb megtalálni a menekülési útvonalat. Márpedig egy hátsó ajtónak mindig nyitva kell lennie, amelyen keresztül ki lehet farolni egy kapcsolatból, ha az asszony elsárkányosodik vagy teherré válik a család. Ezt nem én gondolom így, hanem a férfiak többsége gondolkodik így, csak az ő felfogásukat idéztem. Tiszteletben kell tartanod a barátod szabadságigényét. Ne akard őt "meggyűrűzni", lasszóval megfogni. Eleve kudarcra ítélt vállalkozás. Túl korán jött ez a gyerek, még nem lett volna itt az ideje. Különben meg egy férfit, ha ki akar repülni a kalitkából, három gyerek sem tud visszatartani.
2018. jún. 21. 06:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/87 anonim ***** válasza:
73%
Kérdező! Te mit szóltál volna hozzá, ha azzal jön haza a párod, hogy "elpereltem az exemtől a gyereket, együtt fogjuk nevelni így 5 hónap együttjárás után. Gyere hozzám izibe, hogy Te is teljeskörűen ki tudd venni a részed a neveléséből.
2018. jún. 23. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/87 anonim ***** válasza:
49%

Ne minősítsünk /alacsonyítsuk már le egy szerelmet annyira/ annyira egy szerelmet, hogy papír kelljen hozzá/róla . Meg amúgy is , te tudtad a feltételeit; és úgy mentél bele, hogy te eleve tudtad, hogy nem akar házasságot

egy csapat idegen miért kell papírt kiállítson róla egy hivatalban, miért kel, hogy az állam áldásat adja rá; miért lenne fontosabb, hogy az állam , vagy akár a külvilágbl bárki , akár egy rokon, elismeri a ti szerlemeteket; miért lenne feljebbvaló , magasabb rendű egy papír , vagy egy hivatal, mint két embernek a szerelme; hogy "jól van, oké. elismerjük, elfogadjuk , hogy együtt vagytok." Szóval miért lenne feljebb való, hogx egy hivatalban elfogadják-.

Plusz, ha a másikat magadhoz akarod láncolni, pedig úgy az igazi fogadalom,amit egymásnak tesztek, amihez a külvilágnak semi köze; hogy ameddig örömöt hozunk egymás életébe, addig együtt maradunk; meg egy ilyen papír, hogyha kell, meg az esküvő, az inkább a külvilágnak szól, nem nektek kettőtöknek; és miért fontos, hogy a külvilágnak bizonygassad, hogy szeretitek egymást, hogyha valóban szeretitek egymást stabilan . A szerelem az egy nagyon magas rendű dolog, tehát miért kéne, hogy az állam, vagy egy csapat idegen egy hivatalban, akit ti nem is ismertek, elfogadja, hogy ti együtt vagytok valakivel. Plusz aki igazán szeret, az papír nélkül is szeret; akinek papír kell a házasságról, vagy külső pl családi, rokoni nyomásra akarja; hogy nehogy kinézze őt a család maguk közül, vagy pedig azért , mert bizonytalan , nem érzi biztosnak a szerelmét, a kötelékét a másikkal, tehát kételyei vannak. És fél, hogy nehogy menetközben, időközben elhagyják; és ha már nem szeretnék egymást, lehet, hogy akkro is együttmaradna párjával; de eleve minek kell róla házassági-szerződés; hogy eleve beleírjuk, rákészülünk, hogy "majd elválunk". Ez magadhoz kötöd a másikat; mert félsz esetleg, hogy nem szeretitek egymást annyira. Meg hogy végleg melletted maradna; együtt maradnátok. Láttam már ilyen idézetet, hogy úgydöntöttek összekötik az életüket, mert megbizonyosodtak róla, hogy nekik együtt a legjobb; de akkor miért nem örülnek egymásnak, miért a külvilággal vannak elfoglalva? Szóval, hogy egy esküvő a külvilágnak szól; hogy nemhogy örülnétek inkább, hogy szeretitek egymást, hanem még a külvilágnak akarjátok/nátok mutogatni/tetszelegni, tehát akkor lehet, hogy nem is szeretitek annyira egymást, mert ha esküvőt szerveztek, akkor nem az egymás iránt érzett szeretetetekkel vagytok elfoglalva, hanem azzal, hogy kifelé mutogassátok; hogy a külvilág is lássa; mert nektek lehet, hogy fontosabb, hogy a külvilág is lássa, hogy ti milyen boldogok vagytok, akkor nemigazán élitek meg a boldogságot. Nem vagytok ott, nem vagytok benne jelen, nem úszkáltok-lubickoltok benne, nem élvezitek; mert azzal vagytok elfoglalva, hogy a külvilággal tudatosítsátok; és az azt jelentené/jelenti, hogy lehet, hogy megkérdőjelezitek, hogy nektek együtt kell lenni és boldogok vagytok, ha már külső megerősítés kell hozzá; és lehet, hogy el vagytok bizonytalanodva ebben. De ha nekik tényleg együtt a legjobb, miért kell, hogy bárki áldását adja rá; ha meg Isten ellenezné, nem akarná, hogy együtt legyetek , akkor meg bevágna közétek egy villám , amikor meg akarjátok csókolni egymást; szóval ő meg megoldaná, ha nem lenne rajta áldás, hogy együtt legyetek valakivel, tehát van. Egy szerelem az meg egy nagyon magasrendű érzés; nem biztos, hogy fontosnak kéne lenni énszerintem, hogy legyen anyagilag is bizonyítva; hogy "Jaj, mi együtt vagyunk."

2018. júl. 11. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/87 anonim ***** válasza:
34%
*bocsi,ha nyers voltam,& bocsi a hibákért.
2018. júl. 11. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/87 anonim ***** válasza:
49%
"rákészülünk, hogy "majd elválunk" " itt úgy értem, a vagyonelosztás. Arról miért fontos, hogy legyen papír, a szerelemben.
2018. júl. 11. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!