5 év házasság után megbocsájtható ha a párod félrelép?

"Nem volt különösebb gond, nem vettem semmit észre."

A következőt sem fogod észrevenni, és kitudja mennyit nem vettél még észre. Könnyen becsapható vagy és végtelenül naiv. A férjed ezt tudja, és maximálisan ki is használja.

Én is ilyen buta liba voltam mint te, aki hitt ebben a mindenkinek jár egy esély c. önmagamat hülyítő dumában. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem, nem jár újabb esély, mert visszaélnek vele előbb vagy utóbb. Saját károdon majd megtanulod,ha hajlandó leszel a tanulásra, és nem veszi el az eszedet az ostoba reménykedés.

Nem tudom, milyen tudatos szándékkal írtad ki a kérdést, de a tudatalatti tisztán látszik. Nem minket győzködsz, hanem magadat.

Valaki nemrég belinkelt egy kérdést, ahol egy anyuka leírta, hogy megbánta, hogy anya lett. A többség meglepően segítőkész volt, de volt egy vérmami, aki valami eszméletlen mód fröcsögött oldalakon át, és az első gondolatom az volt, hogy ez a fröcsögő nő ugyanúgy bánja a saját gyerekét, mint a kérdező, és nem vele vitatkozik, hanem a saját gondolatait próbálja virtuálisan túlkiabálni.

Itt ugyanezt gondolom. Ne fröcsögsz, épp az, hogy próbálsz racionalizálni. Szerintem pont azért agonizálsz itt, mert neked nagyon helyén vannak az erkölcseid, értékrended, és valahogy meg kell magyaráznod saját magadnak, hogy miért vagy együtt olyannal, akiből ez hiányzik, aki ilyet tesz.

Ránk ki van osztva a szív szerepe, te pedig az ész vagy. Ezért jössz ilyenekkel, hogy 5 év meg a gyerek. 5 év lófing, de az a kapcsolat, aminek megtartása mellett az évek számát fel kell hozni, az kaka. A gyerek pedig - nem ezt szántad neki. Nem ilyen apát.

#73

Sorozatban, amíg ilyen elvakult, szerelmes buta liba voltam. Utána elváltam. A legjobb döntés volt. Aztán a következő kapcsolatban is hasonlóan hülye voltam. Nem tanultam meg azonnal a leckét. Annyira hittem a párkapcsolat intézményében, hogy egy álomvilágban éltem. Aztán felébredtem, hogy egyetlen fasz sem ér ennyit, hogy idióta legyek miatta. Kemény évek voltak, és bánom, hogy elpazaroltam ilyen kikapós pasikra az időmet. Mostmár évek óta szingli vagyok és nem adnám fel senkiért sem a szabadságomat. A lányom jövőre nagykorúvá válik, tehát a nehezén már túl leszek.

"A nő max röhög, hogy muúlt héten őt nyalta most meg veled vigyorog egy képen :D"

Ez így van. 😃Nem minden szeretőt érdekli, hogy a faszi otthon milyen Oscar díjas alakítást nyújt éppen. A feleség meg, ha ennyire vak, akkor meg is érdemli, hogy az orránál fogva vezesse a férjecske. Komolyan, annyi ostoba tyúk van, hogy már én szégyellem magam helyettük is az agyi kapacitásuk miatt.

Én azt érzem, hogy azért győzködsz minket, mert valahol magadat akarod meggyőzni, hogy amit döntöttél az rendben van.

A leírásodból pedig azt kommunikálod, hogy inkább csak remélsz. Reménykedsz abban, hogy megérte még egy esélyt adni és ez majd működni fog. A jó vajon elnyeri méltó jutalmát? Vagy a naivításnak magasabb árat kell megfizetni?

Ha viszont újra akarod (pardon: akarjátok) kezdeni, akkor nem a vásári bazárral kell példálózni, mert ez ugyan nagyon bájos, de harmat kevés.

Érdemben arról nem beszéltél, hogy leültettek-e erről beszélgetni? Hogy elmondta, miért tette? Hogy tisztában vagytok a körülményekkel, ki mit rontott el? Te mit tehetsz és ő mi tehet azért, hogy ez ne forduljon újra elő? Ezekről nagyon nem írtál semmit. Pedig mély beszélgetés nélkül nem fogtok tovább lépni, csak ismértelni önmagatok.

A kérdésed számomra annyira komoly mint a tiniszerelem kategóriába, ahol a kislány azt kérdezte vajon szereti-e a párja, mert vesz neki ezt, azt amazt. Aki pedig egy hörcsögnél komplexebben érzett már azt tudja, hogy önmagában még egy gucchi táska nem a szerelem halhatatlan bizonyítéka. Mindaz amiről kiderülne, hogy mi a másik fél érzése arról pont nem szólt a kérdés.

A te kérdésed is pont ilyen. Megy a rizsa a "semmiségekről", a lényeges dolgokról pedig hallgat.