Hogyan lehet feldolgozni, ha kiderül, hogy nem én vagyok a gyermekem biológiai apja?

Köszönöm a sok kommentet, megpróbálok válaszolni a fontosabb felvetésekre így egyben, nem külön-külön.

Azt nem gondoltam volna, hogy ilyen indulatokat fog kiváltani a kérdésem. Nekem lenne rá igazán okom, hogy kiakadjak a történtek után. Sőt, ki is akadtam, dühöngtem, elkeseredtem, veszekedtünk, minden volt, aztán lenyugodtam, de ehhezz kellett pár hónap. De azt kérem, hogy azért ne süllyedjünk már le egy szint alá, emberek vagyunk. Azokkal a gondolatokkal egyáltalán nem tudok azonosulni, hogy nőben sose szabad megbízni, hogy egy ilyen után meg kellene verni, kivégezni mint a szélsőséges muzulmánok. Meg fogja őt büntetni az élet, meg a saját lelkiismerete, ez nem az én dolgom.

Ha az enyém a gyerek, biztosan nem fogom elhagyni, soha. És mindent megteszek a válás során, hogy kb. a mostani helyzetet rögzítsük le közös gyerekfelügyelettel, hogy apa és anya is kb. hasonló mennyiségű időt tudjon vele tölteni. Anyuka ebbe bele is menne, nem akarja tőlem elszakítani a gyereket, egyelőre nem fenyeget ez a veszély. Persze az ördög nem alszik, a válóper közben bármikor meggondolhatja magát. És én sem akarom elszakítani anyától a gyereket. Az egy dolog, hogy mit művelt velem, milyen megalázó helyzetbe hozott, milyen erkölcstelen és szemét módon viselkedett. De ettől függetlenül jó anya, szereti a gyereket, jól bánik vele. A gyerek megérdemli, hogy legyen egy jó anyja és apja is. Még akkor is, ha nekik nem sikerült megtalálniuk egymással a közös hangot. Az már más kérdés, hogy hogyan tudjuk majd kezelni ezt a helyzetet, amikor én ránézni se tudok anya új pasijára, mert a hányinger fog el, ő meg gondolom halálosan féltékeny, ha már ilyen nehezen, évek alatt sikerült csak elszakítania a feleségem tőlem.

Ha kiderülne, hogy nem én vagyok az igazi apa, az kemény dió. Én személy szerint nagyon nem szeretném elhagyni a gyerkőcöt, nagyon hozzám nőtt a két év alatt és én is hozzá. Nem teszem függővé a szeretetem a DNS teszt eredményétől. Hogy is lehetne ilyet tenni ... A gond ilyenkor pontosan az, amit ti is írtatok. Hiába szeretem, ha van neki egy édesanyja, egy édesapja, akik együtt vannak. Akkor én csak egy púp leszek a hátukon, akit majd látni se akarnak soha többet. És ennek az egésznek a gyerek inná meg a levét, neki lenne a legnagyobb törés, amit talán soha nem tudna kiheverni. Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy egy két éves nem emlékszik semmire. A legújabb pszichológiai kutatások szerint a magzati és születési időkre is emlékeznek a gyerekek, csak egészen máshogyan, és nem tudják az emlékeket felidézni, szavakba önteni. De attól még az emlékeke megvannak, csak éppen egy helyszín, egy hang, egy fény, egy hangulat hozza őket elő, de nem olyan formában, hogy azt szavakba, képekbe lehessen önteni.