Hogyan lehet feldolgozni, ha kiderül, hogy nem én vagyok a gyermekem biológiai apja?

Feleségemmel válófélben vagyunk, mert kiderült, hogy több éve viszonyt folytat valakivel és most miatta hagyott el.

Van egy két éves gyönyörű gyerekünk, őt nagyon imádom.

De ott a bökkenő, hogy ez a viszony korábban kezdődött, mint ahogy a gyermekünk megfogant volna. Persze a feleségem esküdözik, hogy biztosan én vagyok az apja, mert akkor éppen csak velem volt. Meg ha nem én lennék az apja, akkor már a teherbeeséskor elhagyott volna, és boldogan élnének az igazi apukával. Ennyi év hazudozás után nehéz bármit is elhinni neki, ezért titokban csináltattam egy apasági tesztet, elvileg 1-2 hét múlva lesz eredménye, de már előre félek, hogy hogyan fogok reagálni, ha kiderülne, hogy nem én vagyok az apa.

A tesztnek két fajta eredménye lehet, de egyik sem túl jó:

1.) Ha én vagyok az apa, az talán a kisebbik rossz, mert akkor minden megy tovább, mintha nem is lett volna teszt. De azért ott van a szomorúság is, hogy már biztosan nem családban fog felnőni, és nagyon nehéz lesz majd így felnevelni (nem anyagi szempontból). Én mindent meg fogok neki adni, de ha anyuka együtt marad azzal, aki miatt (is) szétment a család, az örökös konfliktusforrás lesz, amit biztos nagyon nehéz lesz kezelni.

2.) Ha nem én vagyok az apa, az egy nagyon nehéz helyzet lenne ... Egyrészt talán megkönnyebbülés lenne, mert örökre meg tudnék szabadulni anyukától és az új párjától, soha többé nem kellene róluk hallanom, lezárhatnám az életemnek ezt a szakaszát, és tiszta lappal kezdhetnék új életet. Másrészt ott van a két éves gyermekem, akit a fogantatásától kezdve a sajátomként szeretek, és ő is imád engem. Ezt a helyzetet nem tudom, hogy hogyan lehetne feldolgozni, egyáltalán fel lehet-e ép ésszel dolgozni? Arra is gondoltam, hogy talán ez lenne a jobb. Én egyszerűen kivonulnék az életükből, aztán elkezdhetném 0-ról újraépíteni a saját életem, önbecsülésem. A gyerek meg az igazi apjával és anyjával nőhetne fel, és élhetne boldog családban. Mondjuk a két év az két év, nagyon hosszú idő. Lehet mondani, hogy még kicsi, és úgyse fog rá emlékezni. Szerintem meg soha nem fogja kiheverni, hogy hirtelen más lett az apja, a kezdeti kötődést lehetetlen már pótolni.

Véleményeket, tanácsokat szeretnék kérni, hogy ki mit gondol a témáról. Elsősorban olyanoktól, akikkel már történt hasonló, vagy ismeretségi körükben.

Ha meglesz a teszt eredménye, megírom. Aztán majd X idő múlva beszámolok a fejleményekről is.