Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Meg akar csalni?

Figyelt kérdés
Sziasztok. Röviden összefoglalnám a helyzetet. Tehát 3eve vagyunk együtt a párommal. Egészen idáig minden rendbe volt. Bármit meg tudtunk beszélni stb. Engem 2honapja kezelnek kevert szorongásos depressziós zavarral. Jobban is érzem magam és többet is tudok beletenni a kapcsolatba is mint pl 3honappal ezelőtt. De ez nem volt gond a páromnak ezelőtt sem mert mellettem állt mindennap érdeklődött felőlem,hogy hogy vagyok hogy érzem magam stb. Biztat hogy nem olyan súlyos ez meg fogok gyógyulni meg ilyenek. Na most kaptam pár levelet, hogy a munkahelyén a nőknek írogat. Hogy menjenek vele kávézni, meg flörtölni próbál velük, ahogy a leveleket elnézem. Elküldte nekem 2kolleganője is. Tegnap kérdőre vontam, hogy ez mégis micsoda, majd jött azzal a szöveggel hogy csak hülyéskedtek a munkatársaival. Ezt most mégis miért csinálja ha állítása szerint annyira szeret engem? Én szeretem és nem akarom elveszíteni de ez nekem nem fér bele egy kapcsolatba. Nemtudom mit csináljak. Nem tudom elhinni, hogy csak hülyéskedtek mivel nem egy pár szavas beszélgetésről van szó. Mit csináljak? Segitenétek?
2019. júl. 9. 11:22
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Kedves utolsó mint ahogy az irasombol láthatod nem veszem be :) szerintem változtass az eleteden,hogy ne legyél ennyire "romlott" belülről és ne bants mindenkit ok nélkül ha már olvasni nem tudsz :) legyen neked is szép a napod :)
2019. júl. 9. 14:09
 12/12 anonim ***** válasza:
0%

"Engem 2honapja kezelnek kevert szorongásos depressziós zavarral."


Ezt valahogy úgy tudom elképzelni, hogy villamosszékbe ültetnek és áramot vezetnek bele, bocs, de olyan fura ez az egész, sok mondvacsinált betegség, nagymamáinknak kutya baja nem volt.

2019. júl. 12. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!