Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek ezen hogy lehet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ezen hogy lehet túljutni?

Figyelt kérdés

A baratom, vagyis most már ex baratom, nem tud túljutni a múltjan. Vagyis ami a multban történt vele, fél az újabb kapcsolattól, hátha megismétlődik. 7 évig volt együtt valakivel (azt mondta, hogy ot kb a feleségének tekintette és a lány a gyerekeinek a nevet mondta már meg a hazat terveztek stb), akivel azonban kb 3-4 évig volt csak jó a kapcsolat, utána elmondása szerint egyáltalán nem volt az, csak ő sem mert lepni. Úgy gondolom, hogy ez a megszokás. A lány kihasználta őt, mindenfele teren és megcsalta. Tavaly szeptember elején szakitottak. Kb 1,5 hónapja ismerkedtem meg vele, nagyon sokat randiztunk (1,5 hónap alatt 15x talalkoztunk, utolsó 2-3 hétben együtt is aludtunk, stb .. tehát ha úgy vesszük akkor az 45 napból 30, de azért annyi mert 1 hétre elutazott szuleivel akkor) film szeru volt az egész, meglepett mindig, nagyon aranyos dolgokat irt, szó szerint oda volt értem.

Már arról beszélt, hogy végre megtalálta azt a személyt, akiről nem hitte el, hogy létezik... aztán kb egy hete vissza került ugyanabba a gödörbe, ahol előttem volt... hogy nincs kedve semmihez, ellok mindenkit magától. Latszodik rajta, hogy szomorú. Azt mondja szeret és jó velem, de annyira mely sebet hagyott neki az az egész, hogy nem mer belemenni mélyebben. Fél az újabb csalodastol és inkább jobb lesz neki egyedül, mert akkor senki sem banthatja. Hiába mondom neki, hogy én sosem bantanam és segítek neki... és elmondtam neki mindent, hogy benne megtaláltam a másik felem, olyan mintha ő én lennék.. hiába 1-1,5 hónapot jártunk csak, nekem ez olyan volt, mintha évek lettek volna, mert annyi mindent csinaltunk, annyira jó volt az egész... végre boldog voltam... olyan volt mintha ezer éve ismernem... azt hajtogatja szeret és nem akar megbántani.. sírt is... mert hogy ot eddig mindig megcsaltak... és retteg ettől az egesztol , mert akkorát koppant, hogy nem mer bele vágni jobban.

most mit kene tennem? Én vele szeretnek lenni és segíteni neki! Nagyon szomorú vagyok miatta, állandóan sirok...

24N

27F


2019. aug. 7. 14:12
 1/10 A kérdező kommentje:
Valamint mondtam neki, hogy menjen el orvoshoz, mert ez beteges. Belátja, hogy az, de azt mondta attól is fél, meg úgysem hasznal, csak pénzkidobás.
2019. aug. 7. 14:16
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Szomorú hír, de te semmit nem tudsz csinálni, mivel ez az ő dolga feldolgozni. Persze támogatni lehet, de amíg ő nem tud túllépni addig te meg csak várni fogsz? meg kell kérdezni tőle, hogy kit akar? a régi múltat, vagy egy új kezdetet? hagyj neki időt, te is csináld a dolgod vagy ahogy gondolod amilyen kapcsolatban vagytok, viszont ott ahol ragaszkodnak a sötétséghez, ott nem lehet fényt gyújtani, akármennyire szeretné az ember, sőt sokszor többet ártunk ha erőszakosan segítünk a másikon. Van amit egyedül kell feldolgozni.
2019. aug. 7. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 Hellmano ***** válasza:
100%
Lelkibeteg, lelkisérült emberekkel nem igen jó kezdeni, hisz általában nem jobb, hanem sajnos még rosszabb lesz a helyzet. Nem bízik magában, nem fog a kapcsolatotokban sem se benned. Állandó lesz a kétkedés, ami neked is befolyásolni fogja az életed. Lehet jobb még most dűlőre vinni az egészet, mind éveket belerakni és ez legyen, amit írtam, de addigra meg már elmegy neked is az életedből erre pár éved... Mindenképp valami szakorvost látogasson meg, ha ilyen a hozzáállása (de én hanyagolnám a fent leírtak miatt, de persze úgyis a te döntésed, amit hozol).
2019. aug. 7. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%

Ezt szoktam úgy mondani, hogy hiába van nálad a zsírjegy, de lehúzzák előtted a rolót. Senkinek nem hibája, csak elfogyott a portéka. Igen, igazságtalan, de tovább kell sajnos lépni.

33/f

2019. aug. 7. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat. Az a baj nem nagyon tudok ezen túllépni, mert végre nagyon boldog voltam, sosem voltam ennyire boldog és azt hittem ez már így marad. Ugyanaz a celunk, ugyanolyanok vagyunk, ugyanazt akarjuk... végre volt valaki, aki elfogad. És nehéz. Hogyan legyek rajta túl?
2019. aug. 7. 14:52
 6/10 anonim ***** válasza:
28%
Ezt neki kell magában rendbe rakni, szerintem kicsit lassítsatok, hátha jobban el tud kezdeni bízni a közös jövőtökben.
2019. aug. 7. 15:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%
Szomorú történet, de ha ő nem akarja megpróbálni akkor nem igazán fog működni a dolog. Valószínűleg napi szinten kéne bizonygatnod hogy te nem vagy olyan mint az előző barátnője és hetek, hónapok alatt te is megunnád ezt. Jobb lenne neked is egy egészségesebb kapcsolat valakivel akivel közös jövőt tervezhetsz.
2019. aug. 7. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:

Az a baj, mindenre azt mondja, hogy “nem tudom”, meg hogy nem akar ígérni semmit.. mármint hogy nem tudja mit hoz a jövő, stb...

Én jelenleg most nem akarok kapcdolatot az biztos.. meg mással el sem tudnám képzelni..

2019. aug. 7. 15:12
 9/10 anonim ***** válasza:
100%

Én meg azt mondom, ha tényleg ennyire szereted és boldog voltál vele akkor próbálj meg neki segíteni.

Mint ahogy előttem is írták, neki kell ebből kimászni, de te segíthetsz neki és ha kitartó vagy meglesz az eredmenye es halas lesz ez a fiú neked. Tapasztalatból mondom. 3 éve vagyok együtt életem szerelmével, épp a lagzit tervezzük és pont igy viselkedett a kapcsolatunk elején. Előttem együtt volt 2 évig egy lánnyal( első szerelme) de a lány megcsalta utána szakitott is a párommal. És amikor velem ismerkedett minden happy volt, egy hullám hosszon voltunk, pont mint ti. Dee miután összejöttünk rá 2 hétre sírt amikor talalkoztunk, folyton szomorú volt, olyanokat mondott hogy nem akarja hogy megcsaljak megint, nem tud bízni lányokban, és ez ment 1 honapig, mindenki azt mondta hagyjam el mert reménytelen. De naponta elmomdtam neki hogy sosem banatanam, nekem igenis ő megfelel, őszintén szeretem, ha kellett 40-szer öleltem meg ... és idővel belátta hogy tényleg nem minden lány ugyanolyan. Észrevettem a változást, és hálás vagyok hogy kitartottam mellette mert másképp nem éltünk volna meg 3 gyönyörű évet. És mindig elmondja hogy hálás nekem amiért kitartottam mellette, annak ellenére ahogyan viselkedett.

Szóval tényleg ne add fel, ő egy fiú akinek segitsegre van szüksége. Gondolj bele ha mindenki azt mondaná hogy aah én elhagyom mert mit siránkozik 27 évesen. Igenis lelki sérült és gyógyítást meg szeretetet igényel. Hajrá! :) remélem azért segít ez a hosszú válasz.

2019. aug. 7. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%
NEm annyira biztos, hogy ez a vég. Én inkább azt csinálnám, hogy egy kicsit próbálnék leválni róla. A túl sok együtt töltött idő sem tesz jót ám a kapcsolatnak, főleg ha mindig a másikon lóg az ember. Kicsit tudnia kell egyedül lenni. Meg neked is fontos ez. Ha előjött megint a másik az azt jelenti, hogy az első varázs elmúlt, sőt lehet azt is, hogy túl is van a szerelmen veled. Fontos lenne azt is megnézni, hoyg neked miért volt jó ez ennyire. Nekem furcsán sokat voltatok együtt, tehát simán el lehettél hanyagolva, meg ahogy látom az önértékelésed se százas. Szóval egy ilyen kapcsolatban azon kívül hogy segíteni próbálsz neki saját magadat is meg kell találnod. Másképp nem fog menni, csak kínlódás lesz, ha nem érted, hogy mi van más miatt és mi történik miattad.
2019. aug. 7. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!