Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Elhagynàtok ilyen durva veszekedések után?

Figyelt kérdés
Mostanában a párom nagyon sokat jár el a haverjàval iszogatni, konkrétan már majdnem minden este. Ő nem iszik, csak gondolom már nincs kedve hozzám meg a 3 éves gyermekünkre. Ezt ma este már nem bírtam szó nélkül tovább és felhivtam, hogy elegem van ebből foglalkozzon ő is a gyerekkel, erre haza viharzott és kiabált, még neki állt feljebb, hogy ő dolgozik és jár neki a kikapcsolódás. Kinyitotta a hűtőt és az összes kaját amit ma kaptam anyumtól kidobta az udvarra és azt mondta, hogy inkább azzal foglalkoztam volna, hogy főzzek. Két ételes szét is tört. Szoktam főzni 2 naponta, de vasárnap mindig ad anyum valamit, nem hiszem, hogy ettől rossz anya vagy nő lennék. Meg mondta, hogy inkább menjek dolgozni, ha ennyire unatkozok, majd megtudom milyen dolgozni. Keresem a munkát de megint beteg lett a gyerek, jövőhéten se tudom vinni óvodába. Szóval még neki áll feljebb. Nem ez volt az első ilyen durva veszekedésünk, már azon gondolkozok, hogy én befejeztem vele. Nem lehet vele normálisan beszélni mert egyből ordít és mindig magànak ad igazat.

2019. szept. 29. 22:55
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:
75%

"Ettől függetlenül az átlag anya dolgozik a gyes letelte után."

Persze, ha a párja nem ekkora fsz mint a kérdezőé. Az ilyen nők tudod mit csinálnak? Felkelnek reggel, csinálják a reggelit, közben már keltik meg öltöztetik a gyereket akivel már rohannak is az oviba, majd a munkába. Majd munka után lehet rohanni vissza a gyerekért, majd bevásárlás, gyorsan főzni 3 fogást, hogy a ház ura nehogy hiányt szenvedjen bármiben vagy arra állítson haza, hogy nincs kész az ebéd. Aztán apuka szépen eldöglik a kanapén mint aki jól végezte dolgát, anya még csinál vacsorát, játszik vagy tanul a gyerekkel, fürdeti, lefekteti. Apuka tudod mit csinál közben? SEMMIT. Ő úgy gondolja, hogy ő ledolgozott 8 órát és ez elég, miközben az anya 24 órát dolgozik. Akinek a párja ennyire beleszarik a gyereknevelésbe és a házimunkába az szerinted mégis hogy menjen el dolgozni amikor minden a nyakába szakad és nulla segítséget kap?

2019. szept. 30. 00:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
55%
A változás oka a haverok. Gondolom a haveri körében kb 80 %-ban elvált vagy párjáról panaszkodó férfiak vannak. Ha ilyen a baráti kör akkor kisebbségben lenne ha veletek minden rendben lenne. És annyira nem menő gyerek hogy bírja a kisebbségi létet...lefekszik a haveroknak. Más barátokat (is) kellene keresni, akik jól megvannak a párjukkal. Vagy valamelyik haverja fúr téged. Irigység, rivalizálás, minden lehet.
2019. szept. 30. 00:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 anonim ***** válasza:
76%

"Ettől függetlenül az átlag anya dolgozik a gyes letelte után."


Tehát akkor az átlag anyának is jár munka után minden nap a barátnőkkel koktélozgatás, hisz ő egész nap dolgozott. Gyerek meg ellesz egyedül otthon, megcsinálja a vacsorát, elvégzi a házimunkát.

2019. szept. 30. 03:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/30 anonim ***** válasza:
24%
Keresem a munkát-Szerintem nem keresed.Tegyük fel hogy mellé még igazi házisárkány is vagy és nagyon hamar összeáll a kép.Amiket leírtál borzasztóan egyoldalú dolgok.Meghallgatnám a párod miket mesélne...
2019. szept. 30. 05:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/30 anonim ***** válasza:
72%

Ez az a pont, ahol be kell ezt fejezni.

Se szeretet, se tisztelet nem maradt köztetek.

Keress egy ügyvédet, hogy mennyi járna neki a felújítás után, és mennyi gyerektartással számolhatsz.

2019. szept. 30. 06:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:
67%

Azzal értek egyet, aki azt mondja, hogy a haverok az oka. Valaki durván teletömte a fejét.


A helyedben ott néznék szét és eniatt nem hagynám széthullani a családot.

2019. szept. 30. 07:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 anonim ***** válasza:
39%
A hirtelen hangulatingadozások elég problémásak. Nem szív valamit? A hűtőből kaját kidobálni nem épp faszányos. Mondjuk meghallgatnám az ő verzióját is.
2019. szept. 30. 07:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/30 anonim ***** válasza:
74%
Hulye idegbeteg f.. Sz. Az ilyen csávókat úgy le tudnám verni. Próbálj meg le lépni esetleg ismerkedj mással. Te hazad igazabol szóval mehet ahova akar. Az edes anyukajat terrorizalja...
2019. szept. 30. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 anonim ***** válasza:
88%
A kisgyerekre kell gondolnod, maradandó károkat okozhat a lelkében ez a fajta veszekedés ha sűrűn van! Anyukádtól kérj segítséget
2019. szept. 30. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/30 anonim ***** válasza:
42%

Márpedig le kell ülni ezt megbeszèlni vele. Azt is, hogyha dolgozni mèsz, akkor ő mit tud vállalni, hozni vagy vinni, ha beteg, ő is megy-e gyáp-ra, meg stb.

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az a baja, hogy ő az egyedüli családfenntartó. Abból is látszik, hogy kidobta a kajákat, mert azok "kapottak". Azt látja, hogy otthon vagy, már a gyerek is "nagy", már inkább oviba van (ha nem beteg), aztán csak heti 3-szor főzöl, vasarnaponkènt még mindig hozol. Azèrt a gyerek már 3 èves, ès a leírtak alapján az utóbbi időben lett ilyen. Az meg egyáltalán nem biztos, hogy akkor is sz.rik majd bele mindenbe, ha már rákènyszerül, hogy ő is kivegye a rèszèt.

Most persze, hogy nem csinál semmit, mert elvárja, hogyha a másik otthon van, akkor oldja meg ezeket a dolgokat. Persze ettől mèg foglalkozhatnak a gyerekèvel, de úgy tűnik nagyon frusztrált, ès eleve otthon lenni nem akar.

Az emberek alkalmazkodó kèpesek, ès sok ilyet láttam, tapasztaltam a környezetemben, ès aztán szèpen elbokdogultak az apukák, idomultak az új helyzethez. Aztán persze van negatív pèlda is, de nem tudhatjuk, hogy a kèrdező párja továbbra is "belesz.rok" típus lesz-e vagy sem, amíg ki nem próbálják.

Olyan könnyen mondjátok, hogy dobja ki...ès akkor mègis miből fog èlni? Már gyes-t se kap. Teljesen egyedül, segítsèg nèlkül hogy fogja megoldani a munkát? Ès akkor már tènyleg a "mindennapi kenyèr" fog múlni rajta.

Èrtem èn, hogy nem megfelelő a viselkedèse. De ezt valami kiváltotta, lehet, hogy mèg rendbe lehetne mèg hozni.

Ha még mègsem, akkor se most hagyja ott, mikor nincs megalapozva a megèlhetèse.

2019. szept. 30. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!