Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyire kell a párom a privát szférám minden "bugyrába" beengedni, akár olyanokba is amely nem is az Ő idejében történtekkel kapcsolatos?

Figyelt kérdés
Csak hogy egyértelműbb legyen a kérdés. Én, az életmben készült több ezer fotót megőriztem egy merevlemezre learchiválva. Ezekt nem igazán nézegetem, csak úgy vannak. Utazások, családi, munka, és miegymás fotók. Éppen egy teljesen semleges, konkrét fotót kerestem. De találtam pár vicceset, ezt a páromnak megmutattam. Erre Ő meglátva a sok egyéb fotó mappát, már azt nézte, és megért hogy a többit is mutassam meg. Én erre azt mondtam, hogy nem mutatom meg, mert se válogatva nincs legtöbb, se nem igazából olyan "maihez köze lenne". Erre nagy vita keveredett. Mert Ő például (én sosem kértem ilyenre) MINDEN fotót letörölt, vagy átszerkeszt hogy a régi exeit eltüntesse. És szerinte nekem is így kellene tennem. Mert a szavaival pontsan élve: "Nem normális hogy régi nőimről fotókat őrizgetek". Szerintetek kinek van igaza? Minden emlékemet az életből el kell tüntetnem ami régi kapcsolatokból van? Letörölni, kidobini, elégetni? Hozzátenném szem előtt semmi ilyen nincs... és nem szedegetem elő ezeket nézegetni, ábrándozni, romantikázni. Amit persze Ő is tud. (Én: Férfi,40 év körüli, Ő sokkal fiatalabb. )

2020. jan. 2. 11:53
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Neki nincs igaza abban, hogy mindent le kell törölni. Neked a hibád, hogy szarul kezelted a szituációt, így naná, hogy olyan hatást keltett, amilyet. Meg kellett volna mutatni, ezzel is jelezve, hogy ez csak a múlt.


Neki pedig el kell fogadnia, hogy volt előtte is életed. Hacsak nem full kicsapongó vagy ilyesmi, akkor nem is értem miért szégyelled. Meg kell mutatni, kész. Azt kellett volna mondanod, hogy "később megmutatom, csak rendszerezem előtte, mert nagyon összevissza vannak". Vagy csak simán megmutatni.


A nagyon pikírteket pedig tényleg le kellene törölni, ebben neki van igaza. Ha túlvagy rajta, akkor ilyen csókolózós képeket nem nagyon van értelme őrizgetni. A semlegesekbe pedig nem köthet bele.

2020. jan. 2. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
100%
Ha neked fontosak ezek a fotok ne torold ki. En nem vagyok nagy fotos nem esik nehezemre megvalni az exes fotoktol, de apam nagy fotos, soha az eletben nem torolne ki egy kepet se. Merlegelj es donts, szerinted mi fontosabb hogy 90 evesen visszanezed oket vagy hogy holnap szexelj? Lehet tultoltam a vegere, de kb ez a dilemma.
2020. jan. 2. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%
Nekem is vannak ilyen mappaim, és bár nem merengek már a régi emlékeken, de nem bírtam őket kitörolni. A múltam akkor is a részem lesz, ha megtennem ezt.
2020. jan. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
100%

Neked van igazad szerintem de egy kis hegyi beszéd keretében miszerint mivel lesz neki jobb ha látja, hogy 10 éve milyen jót nyaraltam Gizikével engedtem volna, hogy azt nézzen meg amit akar. A képek a múltam ő meg a jövőm. Kicsit nyálas de tuti bejött volna neki.

Ugyanakkor 40 vagy de még nem tudod, hogy egy kapcsolatban nem az számít, hogy kinek van igaza?


Őt ez bántja, az hogy jogosan vagy sem tök mindegy attól még nem tud másképp érezni. Próbálhatod higgadtan megbeszélni vele a dolgokat de valamelyikőtöknek engedni kell.

2020. jan. 2. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
Az nem zavarna, ha lennének ilyenek a férjemnél, de ha ennyire titkolná, az igen.
2020. jan. 2. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:

Köszömöm az eddigi válaszokat.

Azért azt, hogy miért nem mutattam meg neki, ennek is van előzménye. Ugyanis (szinte) akármelyik (talán 1-et fogadott el) női ismerősőmmel beszélek pl .telefonon, egyből féltékeny lesz. Ha lát egy fotót amin egy idegen nővel vagyok, főleg ha egy régi exes fotót lát, szintén vitatkózós-sírásos beszélgetés lesz belőle... És ezek rendkííül fárasztanak. Nem segít a hegyibeszéd. Próbáltam. Tök nyugodtan, 100 szempontból körbebástáyzva. Mindenkiről emondtam mindent. Nem segít. Mellesleg nem is vagyok egy nagy csajozógép, hosszú, és hűséges kapcsolataim voltak. Ezt elmondta egyébként nem feltételezi hogy valaha megcsalnám...Ennek ellenére ez a helyzet.


Egyébként a vita folytatódot... Egy hivatalos papírt kerestem, és a rokonoktól begyűjtött képeslapokat elővette. Na mivel tudtam hogy abban 2-3 exemtől származó képeslap is van, viccből mondtam neki.. "Na ekkor ezekből is kidobáltad a neked nem tetsző emlékeim." A válasz "Naná, csak nem képzeled hogy a nőid képslapjait meghagyom"... Ebből megint sírós vita lett. Ő nem érti miért fontosak nekem. Én meg nem tudom megértetni vele, hogy milyen dolog az, hogy ideköltözött a lakásomba, rendet rak, és a nem tezstő emlékiem kidobja...

2020. jan. 2. 12:54
 7/17 A kérdező kommentje:

Utolsó mondatom helyesen:

...hogy milyen dolog az, hogy ideköltözött a lakásomba, rendet rak, és a neki nem tetsző szemlyes emlékiem a megkérdezésem nélkül kidobja.

2020. jan. 2. 12:57
 8/17 anonim ***** válasza:
25%
A csajok nem szeretik h ha más lányokat ne tehetsz stb annyi eszed lehetett volna h egy merevlemezre kimented vagy guglidrivera felveszed és a számcsidról letorlod h esélye se legyen meglátni ... nekem is vannak videók régi emlékek de nem a gepemen hanem olyan helyen ahol a mostani bnom soha nem találja meg ... ne torold ki csak mentsd át egy felhobe pl és hazudd h kitorolted ;)
2020. jan. 2. 13:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:

Hmm, érdekes kérdés. Én mondjuk nézegettem exnős képeket (párom mutatta, nem csak úgy), de az már a múlt, olyan, mintha ovis képeket néztünk volna.


Inkább az érdekelt volna, van-e olyan, amit nem akar megmutatni, mondjuk szopatás közben fotózgatott-e, mert az sem a nő miatt zavar, hanem hogy ő olyan ember.

2020. jan. 2. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
100%
Én kidobnám. Ez egyszerűen tiszteletlenség amit csinál. Kell ez neked?
2020. jan. 2. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!