Ez "érzelmi megcsalásnak" számít, vagy eltúlzom?

21 éves voltam, amikor összejöttünk a párommal, most 28 vagyok.

A kapcsolatunk előtt "szerelmes" voltam egy másik srácba, akivel soha nem jutottunk csóknál tovább, és csak éveken át szórakozott velem, alázott, mocskolódott, én meg lementem kutyába, és folyamatosan meg akartam érteni, segíteni meglelni a lelki békéjét. Előtte is lelkileg bántalmazó kapcsolatban voltam 2x is, ezért nem ismertem fel, hogy ez nem szeretet, amit érzek, és nem láttam, hogy a srác se szeret, belemagyaráztam mindenféle pszichoblablát, hogy kötődési gondjai vannak, érzelmileg bizonytalan, azért viselkedik így. Számtalanszor sértegetett, majd megint kedves volt, ígérgetett.

2 év után elégeltem ezt meg.

Majd jött a mostani párom. Vele a kapcsolatunk elején vészesen idióta p.icsa voltam, állandóan bántást láttam minden mondatába, és ő is éretlen gyökér volt, ezért a kapcsolatunk is ehhez méltó színvonalú volt. Folyamatosan összevesztünk, szakítottunk, majd egy hét múlva kibékültünk. A kapcsolatunk első 2 éve így telt.

Az egyik ilyen "szakításunknál" beszélgettem azzal a sráccal, akibe régen voltam szerelmes, mert akkor is szép szavakat mondott, persze pattant vígasztalni, mikor megtudta, hogy szakítottam, és megint udvarolt. Én találkozni hívtam, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, hogy mit akart/akkar, miért bánt úgy velem régen, ahogy. Nem akartam vele lefeküdni, sem mást, csak egy hirtelen ötlet volt + nem volt soha normális lezárása sem a dolgoknak, ez is zavart. Nem találkoztunk, mert ahogy felvetettem az ötletet, brutális megalázó stílusra váltott. Akkor végleg lemondtam a normális kommunikációról.

Utána pedig a párommal kibékültünk, és azóta is együtt vagyunk. A kapcsolatunk azóta teljesen megjavult, teljesen felnőtt kapcsolat lett belőle (együtt is élünk már) szerelmesebb vagyok belé az utóbbi 2-3 évben, mint valaha bárkibe. Ő is érettebb lett sokkal. Rájöttem, hogy ő az első ember, akit tényleg teljes szívemből szeretek, és nemcsak a sérült önbecsülésem miatt akaszkodom rá megszállottan,, mint az előtte lévőkre, mivel ő nem bánt. Teljesen másképp szeretem. Őszintén mondom, hogy úgy fogadom el, ahogy van, nem akarom megváltoztatni, nem kell "megmenteni", emellé tisztelem az élet minden területén. Szexuálisan is 100000x jobban vonz, mint bármelyik előző.

A másik srác iránt semmi érzésem nem maradt, már egyáltalán nem érdekel, mit miért csinált, nem érdekel, hogy nincs lezárás. Nevetséges későre nyúlt tinikori vergődésnek látom az egészet, és nem nagy szerelemként tekintek rá vissza, hanem úgy, hogy éretlen kislányként hason csúsztam egy csődtömeg életű szociopata előtt. Iszonyatosan sajnálom, hogy a mostani párom mellett is képes voltam találkozót felvetni vele, meg beszélgetni. Úgy érzem, megcsaltam valamennyire érzelmileg a páromat. Felfújom, vagy tényleg így van?

Eddig egyáltalán nem jutott eszembe, mert annyira szégyelltem, hogy szinte eltemettem magamban, de a napokban valamiért mégis eszembe jutott.