Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagy szerelem, hazassag, gyerek es itt vege?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Ferjemmel kicsit tobb, mint ket eve kerultunk ossze. Szinte csodakent tekintettunk egymasra, mert az elozo kapcsolatunk mindkettonknek fajdalmas volt. Es jottunk mi egymasnak, imadtuk egymast, mindent megtettunk egymasert, tenyleg mesebe illo, mezes-mazas kapcsolat volt. Mindig tiszteleteljesen bantunk egymassal, lestuk egymas kivansagat. Szabadlelkuek voltunk, imadtunk kirandulni, nyaralni. Aztan egy evnel osszekoltoztunk, majd o nagyon szeretett volna kisbabat, en feltem tole. De beadtam a derekam, annyira csaladcentrikus, legalabbis annak hatott, gyakran emlegette, raadasul minden tokeletes volt vele. En is szerettem volna csaaladot es ugy ereztem, vele sikerulhet. Terhes lettem, majd osszehazasodtunk (ez elobb le volt foglalva, minthogy teherbeestem volna). En mar a terhesseg alatt ereztem, hogy "szepen" tavolodunk egymastol, mert kicsit azt ereztem, hogy elengedte magat a kapcsolatban. Aztan megszuletett a csoppseg. Nagyon beteg voltam, vegig bent volt a szulesnel. Kezdo szulokent sokszor ketsegbeestunk. De ahhoz kepest, hogy mennyire akart babat, alig foglalkozik vele. Erezheto volt az elejeetol fogva, hogy hianyzik neki a tobb testiseg, a nyaralasok, a szabadsagunk, hogy csak ugy elszabadulunk neha, most meg csak ha elvallaljak a nagyszulok, betudunk ulni enni, tudunk setalni, kicsit egymassal foglalkozni. Zavarja a siras, ha nem alszik a gyerkoc (orokke nem aludhat), o ezt nyugnek tekinti, egyenesen tehernek, ha jatszani kell vele. Nem tukmalom ra, nem eroltetem, hisz dolgozik, kicsit pihenjen, eressze el magat. Raadasul velem is ugy beszel, mint a pokroccal... Nekem is nagyon nehez volt, hisz felelosseget vallaltunk, nehezen eltem meg, hogy nem vagyunk ugymost egyutt szabadok, de ugyanakkor imadok babazni es mar teljesen atalltam a szuloi szerepre. Megvaltozott minden, de a kapcsolatunknak nem kellene tonkremennie... Megemlitette, hogy elszallt a rozsaszin kod, de szerencsesek vagyunk, mert a szeretet megmaradt. En itt kicsit osszetortem, hisz en ezt nem igy erzem. Azt hittem mindig ugyanugy rajongani fogunk egymasert. Nehez idon vagyunk tul, ez teny. Beszeltem mar vele errol, szerinte nincs baj es tokre normalis a kapcsolatunk. En ezt nem igy latom...

Szerintetek mit tehetnenk? Meg csak fel eve vagyunk hazasok, kozel a harminchoz mindketten es en itt vagyok ugy erzem atverve.



2020. febr. 29. 04:44
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
51%
A gyerek mindig változást hoz. A rózsaszín köd pedig mindenhol elmulik. Egy ff-nak is meg kell érni az új helyzetre. Lehet h egyszerűen csak fél 🙂 szerintem ne aggodt túl. Beszélgessenek sokat és éreztesd hogy ő is a család része nem csak a gyerek.
2020. febr. 29. 04:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
81%
Hát pedig gond van.. ha úgy beszél veled mint egy pokróccal,mondd meg neki vagy normális lesz,vagy pontot teszel mindennek a végére.
2020. febr. 29. 05:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
57%

Dehogy van vége. Mindenhol vannak viták.

Neki több idő, hogy alkalmazkodjon az új helyzethez.

A férfiak többsége a gyermek 1-2 éves kora alatt nem igazán tud mit kezdeni egy csecsemővel/picivel.

H nagyobb lesz a gyermek több időre a nagyszülőkre tudjátok hagyni, ill. ti is távolabb ki tudtok mozdulni vele.

Ilyen egy család, jó ha felnő a szerephez, te pedig ne vegyél mindent a szívedre.

2020. febr. 29. 06:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
28%
Itt a vége fuss el véle!
2020. febr. 29. 06:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
75%

Bocs, de babával miért nem tudtok kimozdulni? Egy család vagytok, hármasban is tudni kell élvezni az életet.

Nálunk sose volt ez kérdés. Pici be a hordozó kendőbe, és irány a nagyvilág! Múzeum, kiállítás, kirakódó vásárok, rendezvények, pár napos kiruccanások, strand, hajókázás, stb. Enni is be lehet ülni vele, nem lesz baja, ha pici korától szocializálódik.

Szörnyű, hogy sok fiatal szülőnek mennyire útban van a saját gyereke, és csak akkor tud kimozdulni, ha lepasszolhatja.

Sokat segítene abban is, hogy az apa-gyerek kapcsolat erősödjön.


Te meg kicsit szállj le a földre! Igen, a rózsaszín köd elmúlik, és nem fogtok örökké ugyanúgy rajongani, mint az első hetekben. A szeretetért pedig tenni kell. Azt se hagyd, hogy durván beszéljen veled. Mondd el, hogy rosszul esik, nálatok nem szokás, ilyenkor úgy érzed, hogy nem szeret, stb. Ne nyeld le!


Lesz ez jobb is, de dolgozni kell rajta, mint minden házasságon. Ez a normális.

2020. febr. 29. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
12%
Az ilyenek miért vállalnak gyereket istenem -.-"
2020. febr. 29. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
0%
Rakd be az intézetbe a kölköt,különben egyedül maradsz vele.
2020. febr. 29. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%
Ez most egy hullámvölgy amin túl kell jutni és tenni érte mindkét félnek nem belenyugodni.Egy házasság sem tündérmese dolgozni kell érte nem az a vége hogy házasság gyerek boldogan élünk mig meg nem halunk.Fontos hogy mindketten akarjátok és tegyetek érte hogy boldogok legyetek együtt.Szervezzetek olyan programot ahova a babát is vihetitek mert már nem ketten vagytok hanem hárman vagytok egy egész hozzátartozik az életetekhez miért is akarnátok kizárni persze kell néha kettesben töltött idő is mi is szoktuk nagyihoz lepasszolni és csak kettesbe vagyunk egymásra figyelünk.De ha programot szervezünk mindig családit mozi állatkert stb.
2020. febr. 29. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
A helyzet az, hogy mi kimozdulunk vele. Kirandulunk, de meg csak ket honapos. Nagy tomegbe nem akarjuk vinni, nehogy elkapjon valamit. De vinni szoktuk olyan helyre, ahol kevesebb az ember. Nem tudom honnan jott az, hogy esetleg nincs vele foglalkozva... Nyaralni elso evben nem akarjuk vinni, csak max. wellnessezni. De a ferjem foleg kettesben szeretne lenni, hogy kicsit "nyugiban" legyen/legyunk. De ezt nem csak egyszer-egyszer... Sokszor ezt erezteti.
2020. febr. 29. 09:23
 10/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudta mekkora munka a gyerek. Nagyob pici meg a babatok, ket honap lehet az orokkevalosagnak tunik de valojaban meg csak most kezdtetek. Beszeljetek meg kinek mire lenne tobb igénye es hogy hogyan valósíthatnatok meg. Az erzesein nem tudsz valtoztatni de ha tobb idot tolt a gyerekkel lehet jobban involvalodottnak erzi magat. Aztan lehet tervezni l,datumokat betenni a naptarba hogy mikor mentek el kicsit egyutt valahova.
2020. febr. 29. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!