Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek most mi tevő legyek?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek most mi tevő legyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Hét éve vagyunk együtt a párommal. Körülbelül két éve még a másik munkahelyen dolgozott, amikor is kirugták leépítés miatt az egyik kollégáját (lány)

Es ez után ő felkereste öt a facebookon, beszélgettek, aztán addig addig beszélgettek, míg találkoztak, 2018 nyarán 3x is. Mindezt honnan tudom? Mi úgy vagyunk/voltunk vele hogy ez bizalmi kapcsolatban nincsenek titkok.. Így hát ugye tudtuk egymás jelszavát. E

(egyébként én a mai napig be vagyok lépve az ő gépen, tehát ha akar bármikor bemehet)

Igen.. Aztán mindez kiderult, de nem mondtam neki, hogy hogy tudtam meg, kitalaltam, hogy valaki meglatta őket, aki ismer engem és hát elmondta nekem.

Ez után ugye jött a bocsánatkérés, és azt hazudta, hogy nem beszél vele már, közben meg igen... Es amikor kovetkezoleg találkoztak, akkor már azt mondta 2018 nyara volt ez is. Elvileg amugy egyik találkozón sem történt semmi. Ez után nagyon sokat nem beszéltek egészen a mostani időszaki, újra elkezdtek írogatni, és tegnap találkoztak is... Persze erről nekem nem szólt, és hazudott, mikor rakerdeztem mit csinált...

Szerintetek mi tevő legyek? Hogy mondjam el neki, hogy tudok mindent? Nagyon gáz, amit csinálok tudom, de ha nem bizhatok benne..

A beszelgetesekrol ne is beszéljünk... Mondta, barátom hogy nem az arcára adna puszit hanem máshova...

Kérlek, segítsetek. Nagyon rosszul érzem magam és szomorú, elkeseredett, csalódott. Nem akarom így élni a minden napjaim mert bánt, hogy ezek után a szemembe tud nézni... Legszivesebben eltűnnék. Viszont nagyon nagyon szeretem de így nem vagyok boldog :( eddig olyan jól ment minden, szép.


22/L



2020. ápr. 23. 07:18
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Szereted? Mégis mit szeretsz benne? Egy hazug ember, aki nem szeret, nem tisztel téged. Maximum azt az illúziót szereted, akinek mutatta magát. De az nem ő, az nem a valóság.
2020. ápr. 23. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Én ha ilyen beszélgetést látnék ahol ,,nem az arcára adna puszit, hanem máshova,,

Elengedném nyugodt szívvel. Ne izgasd magad ha nem tudod most elengedni előbb utóbb úgy is ez lesz a vége. De mégmielőtt kitennéd magad nagyobb megbántásnak én a helyedben most köszönönnék el tőle. Aki szereti a másikat nem titkolódzik, és nem írj ilyesmit egy másik lánynak.

2020. ápr. 23. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Kuka!Ne is gondolkozz rajta!
2020. ápr. 23. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Eddig sem volt minden jó és szép, csak azt hitted. A barátod azért tart téged, mert egy fix ember vagy az életében, amìg egy másik nem jön össze neki. Ha a csaj belemenne, akkor meg is csalna vele, aztán egy szép napon ott fog hagyni a francba vagy érte vagy egy másikért, harmadikért.


Felesleges húzni az időt, hülyét csinál belőle, amihez ha még asszisztálsz is, akkor sajnálni sem tudlak. Én szépen összecsomagolnám a cuccait, rábiggyeszteném a kinyomtatott beszélgetést és elköszönnék tőle mosolyogva.


22 éves vagy basszus, meddig akarsz várni, hány évet akarsz elcseszni az életedből? Inkább élj egy darabig boldog szingliként, ez a "kapcsolat" hosszabb távon ki fog csinálni, mert sosem fogsz benne megbízni (jogosan).

2020. ápr. 23. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
Elhiszem, hogy nehéz lezárni 7 évet, mert gondolom első nagy szerelem, de legyünk őszinték, ennek már semmi értelme, barátod 2 éve állandóan hazudik, titokban más lánnyal találkozgat (és elhiheted, hogy nem csak barátilag, volt ott már több minden is). Ő már nem szeret, csak megszokásból van veled, kár erre a kapcsolatra még pár évet pazarolni.
2020. ápr. 23. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!