Szerintetek hogyan lenne érdemes folytatni?

Novemberben jöttünk össze. Mind a ketten 21 évesek vagyunk. Egy egyetemre járunk (ahol kevés lány van).

Amikor még nem jöttünk össze egészen más volt. Nagyon imponált, hogy találtam egy olyan lányt, aki szereti a hasonlóan debil fekete humort, mindeközben tök aranyos. Tök jól el tudtunk beszélgetni. És volt benne valami titokzatosan vonzó. Alig vártam hogy írjon. Sok mindenről el tudtunk beszélgetni. Úgy éreztem, hogy újra szerelmes tudok lenni, és valami igazán különlegeset átélni.

Aztán eltelt az első hónap... Folyamatosan, szó szerint MINDIG az aurámban volt. Ahová mentem, ő is jött. Amikor valamelyik haveromhoz mentem, közölte hogy ő is jön. Amikor a szüleimmel vacsoráztunk és poénból megemlítettem anyának, hogy milyen abszurd helyre lenne érdemes nyaralni menni (szoktam hasonló abszurd dolgokkal otthon viccelődni). Kijelentette, hogy szívesen jönne.

Amikor írt nekem valaki messengeren odafordította a fejét és végigolvasta, ami nagyon zavart már a sokadik alkalommal (nem volt titkolnivalóm, csak egyszerűen sok volt).

Volt vele közös tárgyam az előző félévben (innen is ered az ismertség), és amikor zh-t írtunk folyamatosan engem bámult, ami miatt nem tudtam úgy teljesíteni ahogy kellett volna, és nem sikerült.

Sőt, ami a legrosszabb volt. MINDIG ugyanazokat a szavakat, mondatokat használta. Amikor társaságban voltunk előre tudtam, hogy mire hogy fog reagálni. Tudtam volna írni egy 0,5-1 oldalas word dokumentumot, hogy az esetek 90%-ban mire mit fog mondani (nem túlzok, és nem is akarom ezzel itt lejáratni, de tényleg így volt).

Az első hónap úgy telt el, hogy levegőt sem hagyott venni. A beszélgetéseink nem olyan volt, mint a kapcsolat előtt. Volt már olyan barátnőm, aki szintén ragaszkodó volt, de nem ennyire! Bírom a szeretgetést, meg a nyaggatást. De ez már túladagolás volt számomra.

Folyamatosan velem akart lenni, jött utánam, állandóan szexelni akart.

És ez már megijesztett engem. Nem külön-külön, hanem egyben. Jött a karácsony, hazajöttem. 2 nap után már borzasztóan hiányoztam neki. De nekem nem hiányzott, sőt, örültem hogy egy kicsit végre magammal is tudok foglalkozni. Nem vagyok videojáték függő, de abban az 1 hónapban annyi időm nem volt mellett, hogy összesen 2 órát játszak.

Azóta beszéltem vele erről, hogy hagyjon nekem valamennyi teret. A második hónapban sem hagyott sokkal több teret, észre sem vette, hogy nekem szükségem lenne rá. De ekkor már én mondtam neki, hogy most legyünk egy picit külön, vagy hogy valahova egyedül vagy valamelyik haverommal szeretnék menni. Minden alkalommal láttam rajta, hogy nagyon szomorú. De már magamat sem akartam fárasztani ezzel. Aztán a 3-4. hónapban valamennyivel jobb lett. Sikerült változnia, nem lóg mindig a nyakamon. De még úgy is néha soknak éreztem, de kényelmesebben éreztem magam a kapcsolatban.

Utána jött a koronavírus, a karantén. Az első 2 hétben folyamatosan bombázott az üzeneteivel. Kezdett visszatérni a ragaszkodása. Hétről hétre kezdtünk hozzászokni a karanténhoz, ami idővel azzal járt, hogy keveset beszélünk messengeren vagy akár telefonon (napi max 5 üzenetváltás). Ma már változatosabban beszél/reagál valakinek a mondandójára. De mint írtam, koránt sem beszélünk már annyit.

Igazából ha valami bajom van, nem mindig merem megemlíteni neki. Mondok egy példát.

"Fáj a fejem". Az ilyenekre általában úgy szokott reagálni, hogy "sajnálom hogy fáj a fejed" (sokszor csak ilyeneket ír).

Nem ilyen hosszúra szántam, szóval köszönöm, hogy elolvastad!

A fejemben van egy körvonalazódott terv a jövőt illetően, de inkább nem írom le (max később). Kíváncsi vagyok, hogy ti hogy látjátok? Van esély arra, hogy úgy működjön ez az egész, mint mielőtt összejöttünk volna?