Mit kéne csinálnom, ha nincs közös jövőnk szeintem?

Köszönöm a válaszokat :))

Igen kérdezem, ő azt mondja persze, velem akar mindent. Aztán elég hamar témát vált, meg máskor más beszélgetésben elmondja, hogy egy gyerek mennyie hátráltatná abban, hogy azt csináljon, amit akar stb. Nem mintha azonnal most gyereket akarnék, de nem is 35 évesen szeretném az elsőt... De ő nagyon rondán beszél erről, már komolyan elgondolkoztam, hogy minden férfi ennyire nem szereti a családot meg az ilyesmit? Azért nem esne rosszul hallani...

A lángolás meg... Hát szerinte az hülyeség. Ő valahogy úgy képzel el egy kapcsolatot, hogy közben mindkettőnknek megvan a külön élete és valahol összekapcsolódik. Erről sokat beszélgettünk például és én (tudom hogy nem helyes, de annyira érdekelt, hogy mit mond) elmeséltem neki a volt barátommal való kapcsolatomat. Hogy mennyi akadály volt előttünk tiniként és mi mennyire készek voltunk bármire, csak hogy együtt legyünk. Hát erre azt mondta, ennyire szerelmes ő még nem volt és nem is akar az lenni, maradjunk észnél. Nagyon lehangoló, mert én tényleg nagyon szeretem őt, de ezek szerint ő "kisebb mértékben". Vagy ez lenne a normális huszonéves korban? Nem is akarom én még egyszer eljátszani a szappanoperát, ami az exemmel volt, de azért na...

És akkor mindezek mellé még az, hogy nem vagyunk együtt... Tiszta depi vagyok eleve is, meg még ha a nyárba belegondolok, megint annyira rossz lesz, hogy nincs itt :( Sokadik ilyen nyár.

Amúgy neki ez a helyzet normális, mert egyetemisták vagyunk és nem dolgozunk. De rengeteg csoporttársam is egyetemista és nem dolgozik, mégse megy ritkaságsszámba, ha találkozik a barátjával/barátnőjével...