Mit kéne csinálnom, ha nincs közös jövőnk szeintem?

Nem, igazából nem lakik messze tőlem (mármint ha nem az egyetemen vagyunk, mert akkor közel van a két koli viszonylag). Nem tudom pontosan, de kb. 90 km lehet köztünk. Csak ő nehezen tud hozzám jönni, mert közös szobám van a tesóimmal, az ő szülei meg nem szeretik, ha én megyek. Ez a gond a nyárral. Valaki itt írta, hogy az a baj, hogy nem keres sokat. Ez abból a szempontból igaz, hogy egyszerűbb lenne, ha keresnénk. Nem sokat, hanem csak egy albira valót. Itt inkább az a gáz, hogy őt ez nem zavarja. A többi barátnővel is ez volt, őt nem érdekli, hogy mennyit találkozunk. Ha legalább mindkettőnk gondja lenne, lenne egy közös cél, amiért ki kell tartani stb. De nem. Mikor elkezdődött a koronavírus és haza kellett mennünk a kollégiumból, én stresszeltem hogy mi lesz most, ki tudja meddig nem látjuk egymást. Ő meg csak arról beszélt, milyen jó otthon lenni, nem kell korán kelni, tarthatna még egy ideig. Élvezze persze, amit lehet ebből, na de meg sem említett...

És amit a szerelemről mondott azt nem tudom értelmezni. Azt tudom, hogy a volt barátommal ami volt az nem életszerű mert túl sok. Tényleg tiszta mesébe illő, érted bármilyen irreális dolgot is stb. Értem, hogy felnőtt emberként ez nem tartható, de szerintem a barátom hozzáállása meg a másik szélsőség lehet. Mindig az jut eszembe, hogy ehhez hasonlót egy özvegyasszonytól hallottam még korábban. "Szeretjük egymást, de azért ésszel. Együtt minden könnyebb, mint egyedül". Nem hinném, hogy ez normális.

Most, hogy ennyire megoldhatatlan ez a találkozás dolog, szerintem pont most kéne valami komolyabb érzelem, hogy abba lehessen kapaszkodni. Részemről meg is van, hát az ő részéről ezek szerint nincs.