Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azt mondja szeret, de a tettek mást mutatnak? Mit kezdjek a helyzettel?

Figyelt kérdés

A barátommal kb. 7 hónapja vagyunk együtt, és eddig minden szuper volt.

Mostanában történt vele valami, konkrétan 2 hete nagyon összeveszett az anyukájával egy elég komoly dolgon. (öröklés, tehát nem rajtam)

A veszekedés napján idegesen jött haza, nem is nagyon ölelt meg, morgós volt. Azóta magába van fordulva, és nem igazán akar észrevenni sem.

Magamba beszéltem, hogy biztos velem lett baja, eddig is veszekedett az anyukájával, és utána én voltam a mentsvára. Most nincs ez. Nem beszéltünk sokat a héten, alig volt szex, öleléseket sem adott magától. Semmi.


Most létezik, hogy tényleg ennyire ideges hogy az ilyenekhez nincs kedve, vagy velem van baja? Annyira nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy nem hozzám van ennek köze az a baj. Nagyon el vagyok kenődve és hiába beszéltem neki erről, elmagyarázta hogy ideges és kész.

Mit gondoltok?


2020. jún. 21. 22:02
 1/4 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem most hagyjad picit, ő így tölti ki a dühét hogy egyedül van és nem szeretne szólni senkihez. Sokkal jobb mintha rajtad töltené le ezeket. Szóval adj neki időt és meglátod hogy hamarosan olyan lesz mint régen. :)
2020. jún. 21. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
75%
Az öröklés lelkileg és anyagilag is elég rosszul eső vitatéma lehet. Hagyd most.
2020. jún. 21. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
66%
Szerintem is csak idő kell neki, elég komoly dolog nyomaszthatja ezzel kapcsolatban. De nem veled van a baja, ne is pörögj ezen :)
2020. jún. 21. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
51%
Ne láss rémeket, csak nehéz időszakban van. Amit tenni tudsz: legyél vele kedves, türelmes, éreztesd vele, hogy mellette vagy.
2020. jún. 22. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!