Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítsak emiatt?

Figyelt kérdés

3 éve élünk együtt a párommal, de már a kezdetektől vannak súrlódások a háztartás térén.


Mivel előttem otthon élt a szüleivel (30 évesen volt mikor összeköltöztünk), én pedig évek óta albiba voltam akkor már, nem ugyan azon a szinten voltunk ami a háztartás vezetését illeti.

Az évek alatt sok mindent igyekeztem megtanítani neki, de nem igazán látok javulást.

Minden egyes nap le kell szidnom, mert a wc-t fékcsikosan hagyja, a ruháit sosem pakolja ki, a számítógépe körül üres palackok és csokispapirok tengere (amíg meg nem unom és takarítom el őket), szelektívet nem viszi le, ha véletlen megkérem hogy teregessen ki de nem kérem, hogy szedje le előtte a száraz ruhákat a szárogatóról, akkor kitereget úgy..

Mosogatni szokott néha, meg a sima szemetest leviszi.

Minden másban nem segít. Ő is dolgozik, ő fél 7kor kel, én akkor már rég dolgozom, majd kb együtt érünk haza negyed 6 fele. De csak én vásárolok be, én mosok, takaritok, pedig mindent megmutattam már neki hogy kell, mégsem csinál semmit. Ha ezen összeveszünk, akkor pár napig lelkes persze.

Mindig azzal védekezik hogy nem tudja mit kéne csinálni, ezért legalább 1.5 éven keresztül az összes létező háztartási munkáról írtam egy listát és kitettem a hűtőre, majd miután mikor ezt említem, azt mondja erre, hogy "ja, azt elfelejtettem", egyszer kib@sztam a kukába a listát idegességembe.

Halogat mindent, a jogsija hónapok óta lejárt, a hajára már bőven ráférne egy vágás, fáj a hasa sokszor de lusta felhívni a dokit, a kollégai helyett sokat dolgozik ő, de nem tesz ellene semmit, pedig biztatom mindig, hogy beszéljen a főnökével.

Nekem már rég nem udvarol, max ha lemegy a dohányboltba, hoz nekem egy energiaitalt.

Ha megkérem, hogy segítsen a házimunkában, azt kapom mindig, hogy szóljak és akkor megcsinálja, de nekem munka után nincs mindig kapacitasom őt babusgatni, mert nálunk nincs menza és pénzem sincs rá hogy minden nap 1-2 ezer forintot költsek kajára amit én magam is meg tudok főzni magamnak.

Ezen kívül szinte minden nap elmegyek edzeni, és hazafele bevásárolok, szabadidőm így 0, éjjel beájulok az ágyba és 4.50kor kelés, utazás , meló, és újra a szokásos.


A kérdésem az lenne, hogy érdemes még kitartanom, vagy engedjem el a dolgot? Én nem feltétlenül szeretnék olyan dologra pazarolni éveket ami nekem rossz és felesleges energiapazarlás..

Úgy vagyok vele, hogy ha szeret, akkor fontos neki amit kérek, mert tudja hogy nekem ezzel jót csinál, tehermentesít a segítségével, de mégsem teszi, csak ha esetleg megkérem.

Bezzeg ha valamit a haveroknak kell segíteni, azonnal ott terem, segít, de ha nem hívom fel rá a figyelmét hogy a kakiát kefélje ki a budiból, akkor az úgy is marad .... :(



2020. szept. 11. 08:05
1 2 3 4
 1/39 anonim ***** válasza:
88%
Anyuci elkényeztette. Lusta, trehány, igénytelen. Te meg csak egy bejárónő vagy számára némi extrával(szex). Nem is értem, hogy mi itt a kérdés.
2020. szept. 11. 08:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/39 anonim ***** válasza:
92%

Ő egész életében azt tapasztalta, hogy mindegy, hogy megcsinál e valamit vagy sem, előbb utóbb, úgyis megoldódik minden. Mert ezelőtt az anyukája, most pedig te, mindent megoldotok. Természetesen ez nem menti fel őt semmi alól, hisz én is úgyan így jöttem össze a párommal, hogy ő előtte sosem élt egyedül, és eleinte neki is furcsa volt, hogy nem terem magától a wc-be új csomag wc papír és hasonlók...De vele lehetett erről beszélni és meg is értette, hogy a felnőtt élethez ez is hozzátartozik és azóta sincs gond ezzel. Bár az igaz, hogy nagyon sok mindent neki is mondani kell, magától csak a legalapabb dolgokat csinálja meg, de nem kell könyörögnöm neki, így ez nem esik nehezemre. És nem azért nem csinálja magától mert nem szeret engem, egyszerűen a férfiak más szemmel nézik a háztartást. Nem csinálok belőle nagyügyet.

Elsősorban mindig az őszinte kommunikációt tartom a legcélravezetőbbnek. Mond el neki, hogy ez már annyira zavar téged, hogy már a szakításon gondolkozol.

Ha a beszélgetés hatására sem változik semmi, akkor tégy egy drasztikus lépést, és 3-6 hónapra költözz el ha van rá lehetőségetek, hogy lássa, milyen az, amikor akkor van csak megcsinálva valami, ha ő megcsinálja. Igen valószínű eleinte úszni fog a szemétbe, de idővel majd ő is megtanulja. Ráadásul ez az idő arra is ráébreszthet titeket, hogy mit akartok a kapcsolatotoktól. És persze csak akkor működik, ha a kitűzött időben egyszer sem mész vissza és takarítasz ki. Találkozhattok ez idő alatt is, de nem nála.

Illetve ha ezeket túl nagy feladatnak látod már most, akkor végképp bele sem kell kezdeni, mert ha így érzel, akkor nncs értelme közdeni a kapcsolatotokért.

Ja és persze legalább hétvégente szervezzetek közös programokat, és hozzátok vissza az életet a kapcsolatotokba. Ha jó a kapcsolatotok, szívesebben tesz meg a kedvedért bármit.

2020. szept. 11. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/39 anonim ***** válasza:
93%

Szörnyű! De ha engem kérdezel ez a srác nem fog megváltozni!

Anyuka így nevelte,neki sosem kellett semmit takrítani. SZerintem ő a totális koszban is jól el lenne,tuti szóvá sem tenné,hogy kosz van és rumli,mert neki az úgy tökéletes.

Maximum akkor takarítana kicsit,ha szingli lenne és felhívna valami nőt. De azután soha többet és semmit.

Én szerintem szakítanék vele,én sem bírnám ezt,mmert mi lesz ha lesznek gyerekeitek?

2020. szept. 11. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/39 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell a szülőre fogni, sem, hogy eddig hogy élt. Lusta, te meg nem követeled meg a változást.

Mondod, hogy leszidod, de ha nincs következménye, akkor semmit nem ér.


Te csak szóban vagy kemény, cselekedetben meg gyenge. Próbáld ezt megfordítani. Szépen szóljál oda, hogy legyél kedves rendet tenni, mert nem fogok disznóolban élni. Utána szépen hányjad minden szemetét a számítógépére. De minden másban tehetsz ehhez hasonlót.

2020. szept. 11. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/39 anonim ***** válasza:
100%
Komolyan 3 éve tűröd ezt?
2020. szept. 11. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/39 anonim ***** válasza:
16%

Szerintem meg a hazimunkat mindig az fogja elvegezni, akit jobban zavar a teny, hogy ezek nincsenek elvegezve. Ez az esetek nayobbik reszeben pedig a no. A legtobb ferfit egyaltalan nem zavarjak azok a dolgok, amiket leirtal. Tobbek kozott engem se. Akkor mosom ki a cuccaim, ha mar nincs tiszta, akkor mosom el a szennyes edenyeket, ha mar nincs tiszta, dolgok beszerzese szintugy. Megjegyzem ezzel rengeteg idot lehet sporolni, a hazimunka nagy resze teljesen ertelmetlen, a szabadidomet tobbre ertekelem, minthogy ilyen hulyesegeket csinaljak. Ja es inkabb hivok havi 1x egy takaritonot, hogy azert megse legyen full disznool a lakas. Ennyi.

Szoval, ha teged zavar, hogy uszik a lakas, akkor bizony te fogod rendberakni.

2020. szept. 11. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/39 anonim ***** válasza:
100%

"Úgy vagyok vele, hogy ha szeret, akkor fontos neki amit kérek, mert tudja hogy nekem ezzel jót csinál, tehermentesít a segítségével, de mégsem teszi, csak ha esetleg megkérem."


Már ez is elég fura felfogás, hogy téged tehermentesít azzal, ha nem csinál kupit a lakásból, nem hagyja ott maga után sz@rosan a WC-t, a ruháit a szennyesbe teszi, időnként ő is bevásárol, főz, takarít, stb.


Ha ezeket megtenné, akkor az nem azt jelentené, hogy téged tehermentesít, hanem azt, hogy 30 éves felnőtt ember létére rendben tartja a saját környezetét és gondoskodik a saját szükségleteiről, nem a párjától várja, hogy cselédként kiszolgálja.


Ha én lennék a helyzetben, hogy egyszer nyugodt körülmények között, normális hangnemben leülnék vele beszélni arról, hogy én hosszabb távon nem akarok így élni, gondolja át, hogy tud-e, akar-e ezen változtatni, vagy elengedjük egymást.


(Mondjuk ha három év alatt nem sokat volt hajlandó változtatni a hozzáállásán, és sok reményt sajnos nem fűznék ehhez.)


Amit még biztos megtennék, mielőtt elhagyom, az a következő:


Megmondanám neki, hogy nem szeretnék folyamatos súrlódást, huzakodást abból, hogy ki mit csinál, nem csinál a közös háztartásban. Nem akarom többet csesztetni ezzel, ezért úgy döntöttem, hogy ráhagyom, hogy csinálja úgy a saját dolgait, ahogy akarja, gondoskodjon úgy a saját szükségleteiről, ahogy ő jónak látja. Megígérném, hogy egy rossz szavam , kritikus pillantásom sem lesz innentől fogva ilyen téren.


És másnaptól elkezdenék nem takarítani, utána sem szétszórt szemetet, sem szennyes ruhát nem gyűjtögetni a lakás különböző pontjairól. Csak a saját ruháimat mosnám ki, az ő mosnivalója maradna ott, ahol hagyta, bevásárlásnál csak magamnak vennék ennivalót és főzéshez hozzávalókat, kizárólag magamnak főznék, magam után mosogatnék el.


A felszabadult időmben próbálnék többet pihenni, korábban ágyba kerülni, mert szerintem te is tudod, hogy a 4,5 óra alvás hosszabb távon sem a fizikai, sem a pszichés egészségnek nem tesz jót, nem lehet sokáig következmények nélkül csinálni.


Én ebben az új rendszerben működnék hetekig, max. kb. két-három hónapig, akkor is, ha ez azzal jár, hogy olyan állapotba kerül a lakás, hogy vacakul érzem magam egy igénytelen, koszos környezetben, és nem lehet vendéget, váratlan látogatót beengedni, hogy ne kelljen szégyenkeznem az otthoni állapotok miatt.


Ha ez alatt az időszak alatt nem változna meg gyökeresen a párom hozzáállása, nem kapna észbe és nem kapná össze magát, akkor kilépnék a kapcsolatból, mert nem akarnék egy életen át olyannal élni, aki egyrészt ilyen szinten igénytelen, másrészt azt gondolja, hogy - ugyanannyi munka és ráadásul sokkal korábbi reggeli kelés mellett - nekem kell kiszolgálnom őt egy életen át, mint egy kisgyereket, aki erre még a kora miatt nem képes.


(Nem tudod amúgy, hogy mi a közös jövőképetek, de ha terveztek esetleg gyerekeket a későbbiekben, akkor próbáld el elképzelni, hogy egy újszülöttel, kisbabával gyesen/gyeden hogy fogod bírni, hogy minden gyerekkel / gyerekekkel kapcsolatos teendő rád hárul a háztartás mellett.)

2020. szept. 11. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/39 A kérdező kommentje:

Hát igen, elmondta ő is, hogy az anyja mindig mindent megcsinált és neki csak segíteni kellett az apjával, de már 3 éve élünk lakásba, kert nélkül.


De mivel fenyítsem? Tegnap a száraz ruhákat csak beszórtam az ő oldalán az ágyra, csak a saját ruháimmal indítottam mosást, kaját neki nem hoztam a boltból, de krva szrul érzem magam emiatt, hogy ezt csinálom. Vagy miket lehetne még?


Egy ideig még muszáj maradnom, mert keresnem kell másik albérletet.


Szakítással is fenyegetőztem már, de nem hatott, és elmenni se tudtam sehová , szüleimnél nincs hely, és a magánéletembe nem is szeretném őket beengedi.

Barátnőim aliba vannak.


Krva nehéz újrakezdeni mindent, amit eddig felépítettem, ezért tartottam ki eddig is. Nem egyszerű váltani mikor együtt rendeztetek be egy lakást, közös egy csomó minden, plusz elvakított a szerelem vagy mi..

2020. szept. 11. 09:00
 9/39 anonim ***** válasza:
0%

Kerdezo: na ez meg tipikus, maradok a szar kapcsolatomban, csak mert nincs hol laknom. Hat az ilyen noket kene szivlapattal tarkon b*szni. Ha szakitani akarsz, akkor ne szineszkedj es jatszd azt, hogy kapcsolatban vagy, mikozben a pasidat meg szallasadonak nezed.


Alljal ele: apukam, mar nem veszlek semmibe, nincs tobb szex, mert undorodom toled a leha eletviteled miatt, de nincs hova mennem, maradhatok-e? Aztan csodalkozzal, ha nem vag ki az ajton...


Ez az egyetlen korrekt modja a dolgoknak.

2020. szept. 11. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/39 A kérdező kommentje:

Ki mondta hogy eljátszom, hogy a barátnője vagyok a továbbiakban, vagy nem fizetem ki neki a rezsi rameső részét?

De ha annyira okos vagy, nyugodtan kifizetheted nekem a 2-3 havi kauciókat amiket a környéken kérnek az albérletekért..

De nyilván ezért engem agyon kell ütni, meg kibszni az utcára nem?

Ahogy ő az én jóindulatomat kihasználta évekig, kibír 1 hónapot hogy én a másik szobában elek.. és nem áltatom.

2020. szept. 11. 09:15
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!