Vannak itt olyanok akiknek a párjukon kivul nincsenek barátaik vagy hobbijuk?

Én mondhatni már sajnos ilyen vagyok. Nagyon szerettem az exemet, aki hasonló volt mint én, neki se volt nagyon baráti köre, hobbija se. Nagyon őrült neki hogy ennyire hasonlóak vagyunk és én is. Majd lett neki baráti köre és szép lassan eltolt magától, nehezményezte hogy nekem nincs senki barátom már, mindig vele akarok lenni,unalmas vagyok. Eltolt magától nagyon gusztustalan módon és elhagyott,valszeg lett neki harmadik is közben abból a körből.

:)

Nekem az évek múlásával lett úgymond egyre kevesebb....érettségi után kb feleződött...

Aztán munka szólított egyeseket messzebbre így kevesebbet találkoztunk.

Aztán akik közel maradtak idővel nekik gyerekük lett, más lett a szórakozás egyre kevesebbet értek rá...

Majd akiknek gyerekük lett szintén máshová költöztek.

Vagy én költöztem távolabb.

így csoda ha 1-2 havonta 1x találkozok valamelyikkel. A kollégák meg nem olyanok, hogy hetente összefussunk vagy elmenjünk valamerre.

Ez így 30 felett egyre jobban eltűnt.

Volt ilyesmi időszakom. Egy munkahelyen voltunk, együtt edzettünk, más hobbira meg nem volt időm/kedvem. A barátink elmaradoztak, bár ezt inkább annak tudom be, hogy mindenki befordult, mikor munkába állt/megházasodott, csak mi nem. Én hívtam őket sokszor, sokáig erőlködtem, hogy fenntartsam a barátságot, aztán végül elengedtem. Nyilván ezzel szűkült méginkább a kör. Nem éreztem jól magam... Nem azért, mert a párommal kell lenni, szerettem volna mindenbe bevonni, egyszerűen olyan érzésem volt, mintha elfordult volna tőlem a világ... :/ Aztán végül beiratkoztam egy képzésre, ahol új embereket ismertem meg, lett új hobbim, új társaságom, akiknek aztán a férjem is bemutattam és ismét fellendültek a dolgok.

Úgy gondolom, ez az elmagányosodás-beszürkülés nem annyira a párkapcsolat problémája, inkább a felnőtt lété. Sok szingli ismerősöm is panaszkodik ilyesmire

En ilyen vagyok sajnos :(

Irj ha gondolod.

N31

Én maximálisan ilyen voltam, nálam ez még nagyfokú introvertáltsággal párosult. Eleinte még akkor is zavarban voltam, ha a barátommal beszélgettünk. Tudni kell a barátomról, ő alapvetően nagyon extrovertált, egy perc alatt a társaság közepe tud lenni, de ennek ellenére nincs túl nagy baráti köre, a haverjait mind régről ismeri. Mi egyébként munkahelyen ismerkedtünk meg, abban az időben valóban sehova nem jártam munkán kívül. Mai napig hálás vagyok neki, ő nyitotta fel a szemem, hogy mennyire máshogy is lehet élni, ha még eleinte haragudtam is rá, hogy cipelt magával mindenhova. Sok mindent neki köszönhetően próbáltam ki, éltem át először, már közel sem vagyok olyan zárkózott, bizonyos szintig még élvezem is a társasági életet.

Ami azt illeti, új barátaim nem lettek, de akikkel barátom előtt haveri viszonyban voltam, most már mondhatni barátok vagyunk és gyakrabban összejárunk. Nekem lány barátaim nem igazán voltak sosem, csak fiúk, így volt 1-2 ember, akivel eltávolodtunk egymástól a párkapcsolatom miatt. Az is igaz, hogy sok időt töltünk együtt a párommal, így mindkettőnk szociális élete kissé tompult, sokszor nekem igényem sincs arra, hogy rajta kívül bárkivel összejárjak. Amiben még változtam, hogy már munkahelyen is több emberrel tudok spontán leállni beszélgetni, beszélgetést kezdeményezni, ami nálam egy nagy előrelépés.

A munkaidőm nagyon behatárolja, hogy mennyi időm marad bármi másra, így ha még akarnék, se tudnék sok mást csinálni, de pl. idén nagyon megszerettem a bicajozást, a fél nyaram átbicikliztem.

Az exem ilyen. Hamar rájött, hogy mégis szüksége van rám..

Már csak az a kérdés, nekem js szükségem van-e ő rá...