Mennyire voltak kétségeid hogy akarsz gyereket és mikor?

Tudtam, hogy nem akarok gyereket, mert idegesítettek. Meg amúgy is jobban szerettem a kutyákat. Aztán találkoztam egy sráccal, aki az első randin azt mondta, puskával fogja lődözni a lánya udvarlóit és azt éreztem, bárcsak az én lányomról beszélne. Utána viszont hiába vált köztünk komollyá, a hátam közepére se kívántam a gyerekvállalást, meg voltam róla győződve, hogy egy gyerekkel nem lehet kezdeni semmit. Később, mivel tudtam, hogy a páromnak fontos, miután megkérte a kezem, belementem a babaprojektbe, de egyáltalán nem bántam, hogy nem estem teherbe. Még reménykedtem is, hogy nem fog összejönni. Aztán egyszer fura terhességi tüneteim voltak és hirtelen elkezdtem befelé figyelni és azt éreztem, hogy a világ legnagyobb csodája volna, ha a testemben egy új kis élet kezdődne el. De amikor kiderült, hogy nem vagyok terhes vagy elment a menzesszel, akkor megkönnyebbültem és nem bántam. Olyan 1,5 év múlva ugyanazokkal a tünetekkel terhességet mutatott a teszt. Akkor már sejtettem. Abban a pillanatban megint jött ez a befelé figyelés és az érzés, hogy mostantól nem vagyok egyedül. Ketten vagyunk, ő, akiről semmit se tudok, de formálódik bennem és én. Boldog terhes voltam, de nem igazán voltam ösztönmami. Képtelen voltam dalolászni és mesét olvasni neki ott bent. El se tudtam őt képzelni, pedig többször is voltunk 3D ultrahangon. Egyszer egy kép nagyon megfogott, mert úgy aludt bennem, a fejét a karjára hajtva, mint ahogy én öleltem kiskoromban a kispárnát. Akkor arra gondoltam, hogy ennek a kislánynak jelenleg én vagyok az egész világmindenség. Akkor fájni kezdett a sok aggodalom, ellenérzés, amit nem mindig tudtam kiverni a fejemből. Mit tehetett ő arról, hogy féltem? Amikor megszületett, meghallottam a hangját és megláttam és amikor végre a karomban tarthattam, akkor pedig belezuhantam a legnagyobb szerelembe, amit csak átélhet ember.

Nem bántam meg Őt soha egy percre sem.

Soha nem szerettem volna.

Nem életcélom a gyereknevelés, nem is szeretem a gyerekeket.

"ennek a kislánynak jelenleg én vagyok az egész világmindenség"

Tudom, hogy nem akarok. Ez a fajta felelősség, ego nekem nem megy, nincs meg.

Azert arra kivancsi lennék, hogy azok, akik annyira nem akarnak gyereket és elutasítóak, vajon milyen családi példát hozhattak..? Ekkora teher lett volna a saját szüleinek, amiért úgy érzi, egy gyerekkel kb vége az életének, vagy ettrlmetlen lenne.

Érdekes mindenesetre..

Én sosem voktam oda értük, majd megismertem paromat, tőle akartam. Terhes lettem orultunk, megszuletett. Imadjuk. Ez tenykeg olyan, hogy nem való mindenkinek, főleg az önző, egoista tipusoknak. Többi gyerek azóta se érdekel. A kutyakbol pedig kerlek ne csinalhatok hulyet, csak azert mert ti evolúciós zsakutcak vagytok.

Nem, nekem anyukám a legjobb barátom. Szerettem gyerek lenni, ha lenne időgép, visszamennék.

Gyerek szerettem lenni. Szülő nem szeretnék lenni. Anyukám szülő akart lenni. Az ő életének nem lett vége, mert megkapta, amire vágyott. Én nem akarok gyereket, az én életemnek vége lenne, ha lenne gyerekem, mert nem vágyom rá. Ez amúgy hót egyszerű, ha tényleg megérteni akarod, nem beszólogatni.