Miért van az, hogy mióta párkapcsolatban élek, kevesebb szabadságom van, mint kamaszként a túlféltő szüleimnél?

Amíg iskolába jártam, csak az ötös volt a jegy, a két felsőfokú nyelvvizsga érettségire alap volt, nem járhattam bulizni, csak ha fiú is volt a csoportban vagy minimum 4-en voltunk lányunk, akkor apa jött értem kocsival, 20 évesen is csak egy pohár italt ihattam a jelenlétükben, nem lehetett se cigizni, se tetkót nem csináltathatttam, géllakkot is alig akarták engedni, hajamba is csak melírt meg ombrét tehettem, természetes színűt. Minden nyarat nyelviskolában töltöttem, és ha nem volt meg nyár végére/szeptember elejére a nyelvvizsgám, akkor a tanárhoz/vizsgadíjra csak akkor mehettem, ha dolgoztam mellette. Viszont, amíg jó volt a bizonyítványom és elsőre meglett az összes nyelvvizsgám, mehettem amerre tetszett, azt tehettem, amit jónak láttam. Amióta párom lett, úgy érzem, mintha pórázon tartanának. Megvan a diplomám, beszélek két nyelven folyékonyan, és amióta van barátom, a szüleim nem szólnak bele az életembe. De a barátom még rosszabb, mint a szüleim. Amíg otthon laktam, mehettem spinningre, akárhányszor csak akartam, amikor párom lett el kellett "kéredzkednem" otthonról, ha menni akartam. Csajos esték kizárva, csajos mozizásra/kávézásra is el kellett kéretőznöm. A csinos, nőcis ruháimat is elhagytam, meg a magassarkúmat, csak pulcsikban, farmerben, nadrágkosztümben mászkálhatok. Amikor Prágába akartam repülni harmadmagammal egy koncertre pl., a szüleim intézték és csekkolták a szállást, és szelfit kellett küldenem a becsekollásnál, a megérkezésnél, a hostelről, meg amikor hazaértem. Amikor bécsi vidámparkba akartam menni tesómmal, a barátom nézett rám, mint borjú az új kapura, hogy ezt hogy képzelem, hogy lelépek Bécsbe egy napra csak úgy.