Mi tévő legyek?

Másfél éve vagyunk együtt a barátnőmmel. Az elsők vagyunk mindekettőnknek. Az eleje nagyon jól indult, nagyon szerettük egymást és láttam a csillogást a szemében. Azonban az utóbbi közel egy évben sokat veszekedtünk, sajnos lényegében külső tényezőkről. Tehát nem egymással volt bajunk, hanem részemről a család gerjesztett némi feszültséget, vagy volt mikor az ő részéről volt hasonló. Amikor elterveztünk valamit de nem tudtuk megvalósítani, mert valami külső tényező beleszólt akkor összevesztünk. Az idő és a veszekedések során pedig kezdett ellaposodni a kapcsolatunk. Az utóbbi időben már alig szeretkeztünk, régen mindig volt hozzá kedve a barátnőmnek de mostanában már nem. Nem tud úgy örülni nekem mint régen, állítása szerint olyan semleges lett sokmindenben az érzése velem kapcsolatban. Elbizonytalanodott és nem tudta, hogy szeret-e még és hogy akarja-e még ezt a kapcsolatot. Megbeszéltük, hogy eltöltünk együtt pár napot és hagyok időt rá, hogy döntsön, rájöjjön mit is szeretne. Azonban ez a bizonytalanság elég nagy súlyt helyezett rám is és megint összevesztünk. Pedig már kezdett helyrejönni benne minden, puszilgatott, ölelgetett és érződött a szeretet. Mivel rajtam volt ez a súly így ingerlékenyebb voltam és feleslegesen öszevesztünk. Volt néhány tennivaló a házban, mint pakolás, rendrakás fa behordás, amit szerettem volna ha megcsinálunk. Én hozok be fát, addig ő neki áll elpakolni és mikor végzek csatlakozok hozzá. Ha pedig végeztünk összebújunk és elvagyunk. Legalábbis én ezt terveztem ugye már a kialakult helyzet miatt is, úgy éreztem hogy szükséges az, hogy együtt legyünk, csak ketten és csak otthon. De szeretett volna bemenni a városba valamit elintézni a boltban, kötülnézni stb. Meg aztán úgy is alakult, hogy be kellett mennünk. Aztán ő elidőzött, kértem többször is, hogy intézzük már el azt amit el szeretett volna, kicsit nézzünk kötül és menjünk vissza hozzájuk és csináljuk meg a tennivalókat. De mindig az volt, hogy most nem, kicsit később, várjunk még. Tudom, hogy hiba volt és meg kellett volna beszélnünk higgadtan, de sajnos men ezt tettem. Közöltem, hogy akkor nem megyünk már sehova és irány haza csinálni a dolgokat. Vissza mentem a kocsihoz, utánam jött ő is és hazamentünk. Nem segített a helyzeten a gyakorlatilag néma csend a hazaúton. Mérges voltam, (hogy semmi sem úgyvan sose mint ahogy megbeszéljük) feszült voltam, nyílván ő is egy kicsit és megkérdezte, hogy akkor vége-e. Én pedig rávágtam, hogy igen, összepakoltam és hazajöttem. De másnap rájöttem, hogy hiba volt és még szeretem. Illetve realizáltam azt, hogy nem tudom elengedni, nem tudom elfogadni, hogy vége, ő az aki kell nekem és más nem. Korábban kaptam több kosarat lányoktól, volt nem egy kapcsolati kezdemény aminek aztán vége szakadt és nagyon nehéz volt elengedni. De ez az érzés nem ilyen, ez sokkal rosszabb, az a hiány, az a nyugtalanság, az a bűntudat. Szerintem nem jött el a vége ennek.

Felhívtam és elmondtam neki az álláspontomat. Ő azt mondta elfogadta azt, hogy vége és tovább lépett. De viszonylag nyitott volt arra, hogy adjunk ennek az egésznek még egy esélyt. Így megbeszéltük, hogy a napokban találkozunk, de nem úgy mint egy pár, hanem mint barátok, együtt töltünk egy napot, megbeszélünk mindent és elválik, hogy megpróbáljuk vagy sem. De ha megpróbáljuk akkor folytatni nem tudjuk, hanem amolyan tiszta lappal nagyjából az elejéről kezdünk mindent. Illetve megbeszéltük azt is, hogy ha újrakezdjük akkor gyökeresen megváltoztatunk mindent, mert nekem is és neki is van rengeteg hibája, ami semiképpen sem maradhat így, mert ezekkel a hibákkal mással sem működne sokáig egy kapcsolat. Közben azért minden nap beszélünk egy kicsit. Tegnap vissza állította a közös képünket profilképnek és mikor kérdeztem, hogy hogyhogy így tett, annyit mondott, hogy így érezte helyesnek, illetve a beszélgetés során küldött egyszer két neveztős smilet és egy szívet egyben. Úgy érzem kicsit távolságtartó még, de nincs eltávolodva tőlem.

Mikor úgy volt, hogy nem tudta szeret-e még azzal indokolta, hogy nem ért, nem tudja hogy sokmindent miért csinálok és miért úgy és erre nem tud alapozni, így nem lehet tervezni. Ezért a napokban elmondtam neki ezzel kapcsolatban mindent, hogy miken mentem keresztül, milyen kudarcok és mélypontok értek. (Ez egy nehéz szakasz volt azéletemben amiről senkinek sem beszéltem, csak magamba folytottam.) Most, hogy ezt elmontam neki sokmindent megértett és nekem is könnyebb érzés. Úgy gondoljuk most, hogy ezeket elmondtam jobb lesz minden és nem lesz bennem annyi feszültség és a kapcsolat is jó lehet ha úgy döntenénk hogy folytatjuk.

Igazából egyikünk élete sem volt a legkönnyebb. Amikor összejöttünk és bár ezt nem kérdeztem tőle, de én még most is úgy gondolom hogy egymás mentőövei voltunk. Kihúztuk egymást a rosszból és úgymond meggyógyítottuk egymást.

A környezetünkben is azok voltak a visszajelzések, hogy milyen szépek vagyunk együtt és vigyázzunk egymásra, összeillünk, jók vagyunk együtt stb. Sőt kaptunk olyan visszajelzést is (a viták miatt is részben szerintem) hogy nekünk nem most kellett volna találkoznunk, hanem később. Meg kellett volna tapasztalnunk, hogy mi a rossz és akkor tudnánk értékelni egymást és nem bántanánk a másikat annyit. Igazából ezzel részben egyet is értek, vagy talán teljesen is. De úgy érzem nem szeretnék mást tapasztalni, nekem ő kell és vele akarok tapasztalni és vele akarok lenni. Felmerült, hogy kéne tartanunk egy hosszabb időt külön, hogy másokat is megtapasztaljunk stb. De én ezt nem szeretném. Tartok attól, hogy úgy alakulna, hogy többet nem kerülnénk össze, nem találkoznánk, távol kerülnénk egymástól stb. Nem szeretném elengedni mert nekem ő kell, őt szeretem, nem akarok nélküle tapasztalni. Nagyon sok szép emlékünk van és én még többet szeretnék, nem pedig ilyeneket mással, hanem vele és minél többet.

Előfordult mikor jobban összevesztünk, hogy elgondolkodtam azon, hogy keresek mást, megpróbálom mással. De mindig arra jutottam, hogy ezt nem akarom, nem tudom elképzelni mással. Nem tudom elképzelni, hogy máshoz nyúljak úgy, mint hozzá, hogy mással viselkedjek úgy mint vele (a szeretetre gondolok nem a veszekedésekre, a veszekedéseket száműzni akarom). De ugyan így volt fordítva is, bele őrültem már a gondolatba is, hogy valaki hozzányúl úgy mint én, hogy valaki mással van. Egyszerűen nem, mi össze tartozunk és így a jó, nem kell senki más.

Alapvetően mindeketten nehéz természettel rendelkezünk, mindenképpen szükséges változtatnunk, hogy akármilyen kapcsolat akár kivel működjön. Erre mondom azt, hogy ha mindenképp változnunk kell valamikor akkor azt tegyük meg most, együtt és ne rontsuk el ezt a kapcsolatot. És tényleg szeretnék változtatni most, hogy jó legyen. Vele szeretnék lenni és ezért amit tudok megteszek.

Nem tudom, hogy tisztán látok-e. Nem tudom, hogy működhet-e vagy hogy érdemes-e tenni még egy próbát. Nem tudom, hogy helyesek-e az érzéseim vagy csak ennyire nehéz lenne elengedni. Nem tudom. Egyetlen dolgot tudok, hogy szeretem és vele akarok lenni.

Helyesen gondolom? Van értelme ennek az egésznek? Nektek mi a véleményetek?

Előre is köszönöm a válaszokat! 21/F