Párom fia velünk él. Hogy szokjam meg?

Ez van amikor valaki olyan pasit választ akinek már van egy kölyke.

Nyilván a "párodnak" halvány fogalma sincs mi az a nevelés.

Ne aggódj lesz ez még rosszabb is .

Én átérzem, bár nálunk a férjem lánya keveset van velünk,, hétvégén csak. Olyankor várja, hogy kiszolgáljam, és elpakoljak utána-ha éhes. De ha szólok, hogy segítsen téríteni, vagy leszedni, akkor csinálja. De magától nem.

Vagy előszed ezt azt, fest mondjuk, vagy babaruhat készít, vagy papírból alkot valamit, ez tök jó, együtt szoktunk alkotni, majd ha megunta feláll és elmegy másik szobába mobilozni. A sok fecni, kellék, anyag, festék meg ott marad. Ilyenkor is megkérem, hogy segítsen és csak közvetlen az asztalon előtte lévő dolgot elteszi, a rumli marad. Hirtelen hazasiet, én meg pakolok utána.

Hát nem könnyű valóban. Apja is mondja neki, de az se hatja megjobban.

Kezd ő is kamaszodni, már felesel, un mindent. Azért is nehéz, mert keveset vagyunk vele, várjuk, hogy jöjjön és csak mobilozni van kedve. Ezek a közös alkotások csak velem program, meg csak egy két óra telik el vele. A többi része olyan fura.

Utolsó, nincs joga beleszólni a nevelésbe, mert nem az ő gyereke és kész. Az én anyám alaposan kiosztotta azokat a pasikat, akik nevelni akartak minket, mert nem volt rá szükség, ráadásul sokszor olyan dologba akartak beleszólni ami anyám nevelési elvei szerint teljesen rendben volt.

Nem az ő gyereke. Semmi köze a neveléséhez. Ha meg is próbálja nevelni a gyereket, csak még jobban ellen fog állni, mert senki emberfia nem fogadja el egy vadidegen nevelését, pláne nem olyanét, aki az ő szemszögéből a családba furakodott. Nyilván nem véletlen, hogy egész nap a szobájában van.

14 es vagyok. Csak érdekel hogy akik válaszoltak előttem, mindenkinek van ilyen szituban tapasztalata? Van nevelt gyermeke, vagy a párjának a gyermeke időnként ajtön?

Csak mert annyira két véleményen vagytok, hogy mindenképp nevelje vagy semmiképp se nevelje?

Én ugyan ezt a kérdést feltettem egy másik topikban, egyetlen egy válasz jött.

Ha a háztartásunkba jön át egy, a párunk saját, de nem velünk élő gyermeke, akkor a szakirodalom azt írja, hogy a mi szabályaink szerint kell élnie, ez a mi háztartásunk és meg fogja tanulni hogy anyánál így kell, apának az új családjánál meg úgy. Amúgy engem szeret és elfogad a férjem gyermeke, de ahogy otthon lusta úgy itt is. Ahogy otthon is kiskamasz, úgy itt is. Az anyja is vitázik vele otthon, akkor itt miért nem vitázhatok vele, hogy márpedig magad után kérlek rakj rendet mert nálunk az a szokás, illetve úgy is illik. És miért van igaza, ha azt feleli, hogy ne szólj be, nem vagy az anyám (még nem mondta :)) közben meg enni adok neki, foglalkozok vele, ahogy éveken át tettem.

16-os!

Nem furakodott a kérdező a családba, hanem a gyerek pofátlankodott közéjük, ő már ott volt a párjával, bocs.

Az, hogy anyád kiosztotta a pasikat, akik nevelni akartak, meglátszik rajtad, hagyhatta volna, hogy neveljenek, kaptál volna egy kis jó modort. A pasik pénze gondolom, kellett azért az anyádnak, és jól jött nektek is, kölyköknek.

Akkor ilyen elven ne is főzzön a gyereknek (csak főzzön kettőjüknek a párjával), ne is pakolja a mosógépbe a gyerek ruháit, ne is húzza át az ágyát, stb.

Érdekes ez a kettős mérce.

Amúgy anyád akárhogy is próbált anyatigrisként "védeni" a pasijai beleszólásától, mégis tele vagy frusztrációval, szóval nem jött be a dolog, ezt bizonyítja a fröcsögésed.

18-as, én teljes egészében megértelek. Egyszer voltam ilyen szituban az életemben. Özvegy férfivel jöttem össze, és akkora szerelem volt, olyan szépen megvoltunk.... Illetve meglettünk volna.

Már 6 éve özvegy volt, és 2 gyereke volt. Én költöztem hozzájuk (így volt egyszerűbb, nagy házban laktak, nekem lakásom volt, azt kiadtuk). Én nem tudtam ilyen higgadtan felfogni, mint Te. Persze viselkedtem, de belül nem éreztem jól magam, nem tudtam, hogy ez mivel jár. Igaz, kifogtam (így utólag pszichológus is ezt mondta) két igazán szemét kölyköt. Úgyhogy én egy év után szakítottam, elköltöztem. Azóta gyerekes pasival soha.