Egy kis élettörténetét, szomorú vagyok ki kellett adnom. UI: hosszú kifejtés?

Körülbelül 1 éve ismerjük egymást. Eleinte nagyjából minden jó volt, vele tapasztaltam meg minden új dolgot. Aztán igaz,annyira bánom már de beszélgettem más fiúkkal, imponált az hogy tetszem nekik,és ez nagyon nem tetszett neki érthetően persze. Aztán jött az ősz. Szeptemberben nagyjából minden jól ment. Majd október-november körül teljesen elromlott a viszonyunk, alig írt ezáltal én kiborultam mert igényem lett volna rá. Az még rátett egy lapáttal, hogy otthon is voltak gondok akkoriban, amikről egyáltalán nem számoltam be neki. Írásban flegmának és bunkónak érződik. Ekkor ugye teljesen lemondtam róla, úgy éreztem nem számíthatok rá, így másoknál kerestem a boldogságot. Nagy hiba volt. Ez igazából szimpla élvezet volt, de az a másik, hogy nem is élveztem, csak az volt a szemem előtt, hogy így nem vagyok otthon, és eltereli valami a figyelmem róla, mármint a fiúról. Azt tudni kell, hogy elég sok fiú volt benne rövid idő alatt ezekben az élvezeti dolgokban. Persze minden kiderült, összetört, csalódott bennem, én is sokat sírtam miatta. Belegondolni is rossz volt, hogy soha többé nem láthatom vagy nem ölelhetem magamhoz és nem nézhetek a szemébe. Aztán kínált egy lehetőséget, hogy legyek nála egy ideig. Nem az volt a célja, hogy újra együtt legyünk, hanem hogy kihúzzon abból, hogy a testemet oda adom csak mert nem érzem jól magam. Ez sikerült is neki. Újra beleszerettem akkor, és jól éreztem magam nála. Aztán hazajöttem, majd megint felmentem, és utána már úgy tűnt akkor újra együtt lehetünk. Sokszor voltam nála ezek után, mindig jól éreztem magam. De mostanában amikor felmegyek bánt a viselkedése. Eltol magától, nem akar megcsókolni stb. maximum csak szex közben teszi a száját az enyémhez. Nekem ez nagyon nem esik jól, mert én sose tolnám el magamtól és sokszor szeretném megcsókolni. Azt fontos megemlíteni, lehet hamarabb kellett volna, hogy távkapcsolatban vagyunk. És nagyon szokott hiányozni, éppen ezért ha együtt vagyunk mindig hozzá szeretnék bújni. Amit ő nem akar, csak akkor ha olyanja van. Én nem így működöm, mert nekem mindig olyanom lenne, hogy szorosan hozzá bújok és beszívom az illatát. Akkor eltűnik minden bajom és védelmezve érzem magam. Hozzá kell tenni azt, hogy igen sokan szólítanak meg az utcán és néznek is meg, de engem nem érdekel, mert csak őt szeretem. Valamint az osztályban is körül donganak, aminek van oka, de azt nem szeretném most részletezni. Nekem senki nem tetszik csak Ő, Ő az első szerelmem is. Rengeteg jó emlék köt hozzá. Amikor már egy idő után ő is hiányol, mondjuk 3-4 hét múlva, akkor nagyon aranyos, sokat ír és nagyon szeretek vele beszélni, feldobja a napom, mindent pozitívan látok. De amikor nincs így , nem ír és úgy érzem nem érdeklem pedig minden beborul a fejemben. Rosszul érzem magam emiatt és nagyon nehezen tudok kitisztítani a fejem. Ilyenkor egy adott idő után mindig kifakadok neki. Amit ő már nagyon un, és rám is hagy egy idő után. De azt nem érti megy hogy ha nem szarna le, akkor nem lenne semmilyen kifakadás és boldog lennék. Tudom, hogy dolgozik, de azt is hogy szünetel azért közben, és nem értem miért lenne olyan nagy és nehéz dolog néhány kedves szót írni. Amikor hiányol, akkor tud munkaidőben is. Én most itt nem hibáztatom, csak nagyon rosszul esik. Mert nekem mindig lenne kedvem írni neki, vagy hívásozni, még akkor is, ha a viselkedésével bánt. Most is szívesen beszélnék vele. Úgy érzem kihasznál olyan téren, hogy csak akkor figyel rám, amikor kicsit is hiányzom neki. Amikor pedig nem, akkor le se szar. Azt sem tudja mit csinálok egy nap, vagy pl hogy mikor kezdődött újra a jelenléti oktatás. Nem viselem jól, mert szerintem egy párkapcsolatnak nem így kéne működnie. Én mindig szeretném tudni mi van vele, de nem is merek írni neki, mert dolgozik mindig ezt mondja. Én nagyon szeretném ha sikerülne rendbe hozni ezt a dolgot. Megértem, hogy dolgozik, szellő munkát végez és elfárad, de a játék helyett foglalkozhatna velem is és nem csak akkor, amikor igényelne. Nem tudom ez önzőség-e. De megkönnyebbítene mindent ha tudnánk beszélni normálisan, nem tudom miért nem érti meg. Miért nem látja a tapasztalatok alapján. A családomban van aki ellenzi a kapcsolatot, mondván hogy nem az én kaliberem egyáltalán és nem illik hozzám. De ha szeretem... Nagyon tudom szeretni, mondom is neki. De ő nem szokta. Pl ma is írtam, hogy hiányzik, és mintha oda se írtam volna úgy tett, figyelmen kívül hagyta. Vagy hétfőn voltam kosármeccsen, tudom hogy szereti, és videóztam neki érdekességeket is. Le is írtam neki, de mintha a levegőbe beszéltem volna. Nagyon rosszul esik ez nekem. Vagy a másik, hogy pont nála voltam amikor névnapom volt. Megemlítettem neki még mielőtt találkoztunk volna, hogy tudja akkor lesz. De nem köszöntött fel. Irtózatosan rosszul esett, amióta ismerem ezett volna az első, hogy névnapom van, én fel is köszöntöttem amikor neki volt, pedig abban az időszakban nem voltunk jóban. Azzal az indokkal nem köszöntött fel, hogy kikövetelem. Amikor csak tájékoztattam róla, hogy tudja mert magától nem tudta volna. És nagyon zavar, hogy másoktól megkapom a figyelmet, de olyanoktól akik nem érdekelnek, tőle meg nem, amikor odáig vagyok érte. A személyesség imádom. És amikor normális akkor nagyon szeretem. Ilyenkor viszont mindig elkeserít és sokszor sírok miatta. Ő egyébként már felnőtt egy ideje, én csak készek mindjárt.

Nyilván ez csak az én oldalam, az övét nem tudom leírni. De nagyon el vagyok keseredve, ezért írtam ki a kérdést. Igazából csak válaszolhatni szoktam, kérdezni nem, de úgy éreztem muszáj kiadnom magamból már. Aki szeretné kommentelni hogy mi a véleménye megteheti, de ha senki sem az sem gond. Elég hosszú lett, lehet vannak benne hibák, de érzelmileg most elég instabil vagyok.