Nagyon szeretem a páromat, de azt érzem kezd a mentális egészségem rámenni a kapcsolatra. Mit tehetnék?

Sajnos az a helyzet állt elő, hogy nem tudok mérlegelni már és nem tudom mi lenne a megoldás. Rengeteg közös van bennünk, ugyanazok a hobbik, az ízlés mindenben. Odafigyel rám, mindent megjegyez, amit mondok, főz, meglep ajándékokkal, sokat nevetünk együtt, programokat szervezünk, utazunk stb. Alapvetően egy nagyon lelkiismeretes, segítőkész, mindenkivel barátságos ember. Ez a jó oldala. De kezdek aggódni, hogy mindez csak a felszín, a külvilág számára. Mindig kérdezgeti, hogy melyik férfi szereti így a másikat, ki törődik így a másikkal? Mintha csak bizonyítani akarná, hogy mennyire jó ember.

De közben beárnyékolja sok dolog, amitől gyakorlatilag mindennap gyomorgörcsöm van. Látom a páromon (26 éves fiú amúgy, én 23 éves lány vagyok), hogy erősen komplexusos, többször is mondta, én szerinte túl jó nő vagyok hozzá, sőt, jobbat is érdemelnék. Sajnos erősen cukorbeteg és egyéb fizikai betegségei is vannak, már ettől "selejtesnek" érzi magát. Emellett jelenleg munkája sincs most, otthon van egész nap vagy velem csinál mindent. Orvosi utasításra Xanaxot kezdett szedni, annyira nincs jól mentálisan. A családjával összeveszett, a barátai nem érdeklik. Ebből kifolyólag csak rám tud alapozni és felmagasztal. Nem tilt el a barátaimtól vagy a hobbijaimtól, sőt, ő mondja, hogy találkozzak valakivel vagy menjek el edzeni, olvassak stb. De ha csak 1 órára elmegyek, már mondja mennyire hiányoztam neki, néha mondogatja, hogy én biztos jól elvoltam nélküle. Ami igaz is, nyilván azért vagyok külön tőle, hogy ellegyek mással is. Bűntudatot kelt bennem azért, mert nem érzem azt állandóan, hogy mennyire hiányzik, le tudom magam foglalni, nem mondogatom mindig mennyire szeretem, nem írogatok neki óránként, ha külön vagyunk. Mindent úgy állít be, hogy ő milyen érzelmes, milyen romantikus, de a valóság az, hogy nem kapok levegőt és legszívesebben ordítanék. A másik, ami kiborít, hogy folyamatosan megjegyzéseket tesz, ha azt látja, hogy csalódik bennem, de teljesen hétköznapi dolgok miatt. Pl. nemrég meséltem, hogy valamelyik évben voltam egy fesztiválon és milyen jó volt egy koncert, elkezdte az együttest is szidni, hogy nem nézte volna ki belőlem, hogy ezt szeretem meg hogy a fesztiválok mennyire legalja helyek és a sok részeg ember ordít meg hány és én mit kerestem ott. Vagy meséltem, hogy egy este alatt 2 helyen voltam, erre is húzta a száját, hogy ő sosem értette minek kell az éjszakában az egyik helyről a másikra vándorolni. Az a baj, hogy alapvetően egy nyugodt, csendes, intelligens lány vagyok, de ettől függetlenül mint a legtöbb fiatal, én is ittam és buliztam, a barátom többször mondta, hogy ha ilyen témák felmerültek, neki napokig gyomorgörcse volt, mert őt ez mennyire taszítja és retteg, hogy ha elmegyek a barátnőimmel iszogatni akkor sokáig fogok maradni és halálra fogja magát aggódni és nem tud rám vigyázni. Hiába magyarázom neki, hogy felnőtt ember vagyok és nem akarom leinni magam mint egy hülye tinilány, akkor is félt. Még azon is kiakadt, hogy egyszer elmentem egy tüntetésre, mert érdekeltek a felszólalók, erre is csak azt mondta, hogy a piálós-ordítozós prolik járnak oda és nem tud ott elképzelni. De mindig csak azt mondja, hogy hálásnak kéne lennem, hogy így védelmez. Még fényes nappal is állandóan hazakísér, hiába mondtam neki, hogy ne fáradjon. Egyszer majdnem lekéste a buszt emiatt, akkor is mondtam neki, hogy menjen nyugodtan haza, egyedül is haza tudok menni, de hajthatatlan volt. Mindig próbálok neki segíteni, hogy oldódjon fel, bevittem a társaságomba, de ott is csak húzta a száját, ha valaki káromkodott vagy elkezdett neki nem tetsző sztorikat mondogatni. Kezdek beleőrülni az egészbe, de közben van egy csomó szép élményünk, közös témánk stb. Hogyan lehetne rá hatni? Mit mondjak? Annyira feszült vagyok éjjel-nappal, hogy megbolondulok. Ez már kimeríti a bántalmazó/mérgező kapcsolat fogalmát?