Normális viselkedés tőlem, hogy azért kezdek kiábrándulni a páromból, illetve a szüleiből, ahogyan viselkednek az állatokkal?

Már évek óta rendszeresen azt kell néznem, hogy lebabáznak a nősténymacskák, és amelyik macskák nincsenek továbbadva, azok minden oltás és vizsgálat nélkül szinte magukra vannak hagyva az udvaron, (persze kaját meg vizet kapnak), és sajnos nagyon sok közülük olyan betegségben hal meg, amire lett volna megelőző oltás.

Amikor felhoztam, hogy ivartalanítsák a macskákat, akkor azt mondták, hogy nem, mert csak. Nagyon komoly érvelési készség. Fogamzásgátlót pedig nem adnak a macskának, mert mindig elfelejtik, meg hát kinek lenne ennyi ideje és pénze a macskákkal például rendszeresen orvoshoz járni.

Amikor pedig megkérdeztem, hogy miért van az, hogy a macskák kvázi születésük után a szerencsére vannak bízva, akkor azt a választ kaptam, hogy falun így szokás.

Komolyan mondom nagyon dühít, hogy a macskák életét ennyire elbagatellizálják, én értem, ha nincsen idő/pénz ennyi kismacskát rendszeresen nézni, hogy egészségesek-e illetve vinni őket orvoshoz, stb, de akkor miért nem ivartalanítják a macskákat?

Nem bírok ránézni a cicákra, úgy, hogy tudom, hogy ennyire le vannak szrva, mivel őket is teljes jogú életnek tartom, akiknek joga lenne a boldog, és egészséges élethez, és az, hogy kvázi le vannak szarva, az napról napra egyre nagyobb un szimpátiát ébreszt bennem.