Ha érzem, hogy már nem szeret, akkor azt valószínűleg jól érzem, igaz?

A barátnőmmel három éve vagyunk együtt. Én 21 vagyok, Ő 19. Gyönyörű volt mindig a kapcsolatunk, szinte filmbe illő. Az utóbbi időben (néhány hónapban) sajnos már napi szintű a vita, és az ebből adódó stressz. A viták alapját az adja, hogy minden, amit csinálok (változatlanul), beleköt, és nagyon csúnyán elhord engem ennek-annak. Sosem csaltam meg, még csak rá se néztem más lányra. Az egyetem mellett dolgozom, hogy mindent megadhassak Neki (rengeteget kirándulunk, eszünk itt-ott, programozunk ezt-azt...). Amikor együtt vagyunk (heti 3-4 nap, leginkább hétvége), minden reggel reggelit csinálok Neki, mert én korai kelő vagyok, és szeretnék örömet okozni. A palacsinta a kedvence, hát azt szoktam általában, mindenféle szívecskés díszítéssel. Számomra ez olyan természetes, mint amilyen természetesnek kéne lennie annak is, hogy éreztesse velem azt, hogy szeret - márpedig nem teszi. És nem is érzem, az az igazság. Ő egy nagyon hűséges lány, tehát nem csalna meg, az biztos, de szerintem számára már kihűlt ez az egész. Sokszor úgy gondolom, én vagyok túl érzékeny férfi létemre, és én vagyok túl tapintatos... De nem ez lenne a normális? Nem ez a szép egy párkapcsolatban, hogy őszintén szeretjük egymást és mindent megadunk, amit a másik kér? Ja, és a szexuális életünk is nagyon jó volt, igen, mindig volt orgazmusa, és imádom lent nyelvvel kényeztetni. Mára már nem szexelünk szinte semmit. Amint eljön az este, hirtelen álmos lesz, vagy nem jó a közérzete... Nem az a baj, hogy nincs meg a "napi adag", hanem hogy tudom, hogy nem mond igazat. És ezt nem szeretem. Mondtam neki többször, hogy érzem, hogy valami nem okés, de Ő tagadja ezt. Azt mondja, minden rendben van. Pedig tudom, hogy nem. El vagyok keseredve. Legjobb barátom szerint sajnos lehet, hogy a részéről kihűlt.