Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a helyemben? A...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben? A barátom kövérnek tartott az első találkozásunkkor.

Figyelt kérdés

1 éve vagyunk együtt a barátommal, kisebb vitáktól eltekintve alapvetően stabil, kiegyensúlyozott a kapcsolatunk. Tinderen ismerkedtünk meg, fél év beszélgetés után jöttünk össze. Alapvetően tiszteljük egymást, egymás határait, nekem nagyon határozott elvem, hogy más telefonjában nem turkálunk, viszont az utóbbi egy hónapunk nem volt egyszerű, és rossz érzésem volt vele kapcsolatban. Belenéztem a telefonjába, vagyis rákerestem a nevemre. Tudom, hogy ez nagyon tiszteletlen és elítélendő viselkedés, de szeretném, ha nem erre hegyeznénk ki a kommenteket, én is nagyon haragszom magamra.


A kérdés arra a dologra vonatkozik, amit a telefonjában olvastam. Az első említés rólam egy barátjának íródott üzenetben van, ami az első találkozásunk után lett küldve. Azt írta, hogy kövér vagyok, mélyebb a hangom, és más az arcom, mint amit elképzelt. (Ez a találkozás nem sikerült túl jól, de aztán valamiért még egyszer találkoztunk, majd több hónap online beszélgetés után összejöttünk, és alapvetően tényleg egy jó kapcsolatunk van.)


A dolgot már aznap megbeszéltük, bevallottam neki, hogy mit tettem, elmondtam, hogy mit olvastam, összességében arra jutottunk, hogy nem szeretnénk emiatt szakítani, de nem igazán tudott mit mondani az elküldött üzenetekre, csak azt, hogy szégyelli őket, és haragszik magára, amiért egyáltalán megírta őket.


A probléma az, hogy mindig nagyon hadilábon álltam a saját külsőmmel, sosem voltam elégedett vele, viszont abban az 1 évben, amit idáig vele töltöttem, ez pozitív irányba változott. Magabiztos lettem, már smink nélkül is szerettem magam stb. Azonban mióta olvastam ezeket az üzeneteket, valami összetört bennem. Természetesen leginkább a kövérség része bánt, hiszen a kapcsolatunk alatt többször mondta, hogy ez a jelző egyáltalán nem illik rám, és bár eredetileg nem hittem neki, egy idő után mégis hatott rám, és nem utáltam annyira a testem. Most viszont visszatértem oda, hogy nem tudok enni anélkül, hogy ne hánynám ki, szégyellek emberek közé menni, és bár sosem voltam szégyellős szex közben, nem tudom elképzelni, hogy felszabadult legyek előtte. Pedig tényleg nagyon sokat dicsért az elmúlt évben, úgy éreztem végig, hogy szépnek talál, de egyszerűen most ezt az egészet beszennyezi az, hogy az első találkozásunkkor egy kövér trampli lánynak talált.


Ti együtt maradnátok a helyemben? Szeretem őt, és ő is engem, de úgy érzem az ő életét is elrontanám, ha végig kéne néznie, ahogy újra teljesen elvesztem azt az önbizalmat, amit részben tőle kaptam, nem szeretném, ha hibáztatná magát, én voltam a hülye, hogy megnéztem a telefonját.


Hozzá kell tenni, hogy nem vagyok extrém elhízott, a BMI-m is 30 alatt van, de elismerem, hogy lenne miből fogyni. Alapvetően figyelek az étkezésemre, sportolok, napi 1000-1200 kcal-t szoktam enni, de hormonális-nőgyógyászati problémák miatt nekem nem olyan egyszerű fogyni, és őszintén bevallva baromi fárasztó lelkileg a folyamatos harc a súlyommal, úgyhogy kérek mindenkit, hogy ne a "fogyj le kövér malac" kommenteket írjátok, nem segít.



2021. júl. 6. 00:35
1 2 3 4 5
 31/45 anonim ***** válasza:
62%

Az én párom pedig unalmasnak tartott a legelső találkozásunkkor.

Nem indulhatsz ki abból, hogy mit gondolt rólad elsőre. Hisz valamiért mégis együtt vagytok nem? Én nem tudom pontosan mit gondoltam a páromról, de az fix, hogy alig akartam elmenni a randira. Szóval ezen ne bánkódj. Azt meg kimondta, hogy egy kicsit ducibb lány nem lehet szép? Tévhit, hogy nem. Egyik volt kolléganőm elég vaskos volt, szó szerint kövér volt, és mégis úgy gondolom szép volt.

Még egy a végére. Én vékony voltam amikor összejöttem a párommal, de azóta meghíztam, küzdök ez ellen, meg edzek, és rosszul is érzem magam, de a párom szeret és kíván is.


!!!! Az 1000 kalóriát pedig felejtsd el. Hallottad már, hogy a túl kevés kalóriától is hízhatsz? Hisz el raktározza a szervezeted a tápanyagokat. Jójó effektusnak hívják. Nézz utána.

2021. júl. 9. 01:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/45 anonim ***** válasza:
23%
Ha akkor kövérnek tartott, most is. Megalkudott ahogyan te is. Szép kapcsolat. BMI-nél meg a 20-at kellene említened, nem a 30-at kiindulási alapnak.
2021. júl. 11. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/45 anonim ***** válasza:
62%
Nem olvasom újra itt is végig a több kommentet. Én nem leszek annyira kedves, mint mások. De az első találkozás után csak hónapokkal később jöttetek össze, ha jól értelmezem. Ezek mellett első látásra nem talált valami jónak téged, viszont mégis összejöttetek később. Hogy miért ? Nem talált jobbat. Ennyi. Most meg már vagy beléd szeretett és szebbnek lát téged, vagy még mindig nem lát téged annyira jó nőnek, de tisztában van vele, hogy nem talál jobbat. De az biztos, hogy azért jöttetek össze, mert nem talált jobbat. Hogy most mi van, azt nem tudom.
2021. aug. 14. 00:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/45 anonim ***** válasza:
75%

BMIre visszatérve az enyém 21.72. Nem tudom, hogy a tiéd mennyi, de 25 felett már nem igazán lehetsz átlagos testalkatú, csak akkor hogyha bőven van rajtad izom, ami elég ritka egy nő esetében, hogy a BMI azért mutasson 25 feletti értéket, mert izmos az adott hölgy.

Én most is picit husisnak tartom magam ezzel a súllyal. Ha 25 alatt vagy, akkor meg tényleg nem vagy kövér, maximum husis. Azzal nincsen semmi baj. Persze azzal sem, ha 25 felett vagy, de azt nem tudom elhitetni veled, hogy vékony vagy. Az a lényeg, hogy magaddal meglegyél elégedve.❤️ Ezen úgysem tud változtatni senki, neked kell tenni érte, hogy amikor a tükörbe nézel boldog legyél.

2021. aug. 14. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/45 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat. :D

Nem, vékony egészen biztosan nem vagyok, ezt én is tudom magamról, és nem is szeretném elhitetni magammal az ellenkezőjét. :) Igazából szerintem tetszem is így magamnak, szeretnék egyszer lefogyni, csak hogy megtapasztaljam milyen igazán izmosnak/fittnek lenni, de nem utálom már a testem.


Annak meg örülök, ha azért jött velem össze, mert nem talált jobbat, nekem valahogy ez elég ideális felállásnak tűnik.


Az, hogy miért nem jöttünk össze azonnal, mindkettőnkön múlt, vastagon belejátszott a korona (amit nem tudom, miért bagatellitál mindenki, 2020-ban még elég komolyan volt véve a karantén társadalmi szinten), és az én kapcsolatokhoz való hozzáállásom is.


Azt meg nem is értem, miért furcsa, ha eltelt néhány hónap az első találkozás után? Biztosan én vagyok régimódi, de nekem teljesen normális, és bevett gyakorlat, hogy várok/váratok néhány hónapot, és hosszúra nyújtom az ismerkedési fázist.


Amúgy azóta eltelt másfél hónap, minden a legnagyobb rendben van, és helyrejöttem lelkileg, és a kapcsolatunkat sem tépázta meg a dolog, köszönöm a segítséget mindenkinek!

2021. aug. 14. 10:40
 36/45 anonim ***** válasza:
100%

Az uram azt mondta, mikor először találkoztunk azt gondolta, na, akkor hátha sikerül megfektetni, aztán szevasz.

Most akkor váljak el? 😆

Nem mindegy mit gondolt hónapokkal (esetemben évekkel) ezelőtt? Az számít, ami most van

2021. aug. 14. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/45 anonim ***** válasza:
46%

#1

Szerintem meg a srác megalkudott a sorsával. Csak kövér nő jutott neki, ez van. Ha lett volna benne tartás, elmondja neked őszintén, hogy kövérebb vagy, mint amilyet ő szeretne. Ehelyett azt hazudta, hogy nagyon bánja a dolgot és nem is érti.

Egyébként a legtöbb nőnek teljesen megfelel, ha megalkuvásból van vele egy neki tetsző pasas. Tehát alapvetően nincs semmi gond.

2021. aug. 14. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/45 A kérdező kommentje:

Nem vagyok kövér, ezt szeretném leszögezni. Tisztán látom magam, valamint többször véleményeztek már idegenek is. Telt vagyok, arányosan, izomzattal. Ha nagyon hasonlítanom kéne magam valakihez, az talán Billie Eilish lenne, valamivel kisebb mellekkel, és izmosabb lábbal.


Tudom, hogy hogyan néz rám, tudom hogyan nyúl hozzám szex közben, látom hogy mennyire beindítom. Sosem láttam megalkuvást benne, csak szeretet, vágyat és vonzalmat.


21 évesen, helyes, értelmes, művelt fiúként pedig nem kellett megalkudnia, ne aggódj. :)


Sajnálom, hogy első indulatból kiírtam ezt a kérdést, de mindenképp szerettem volna ezeket a dolgokat tisztázni, nehogy valaki hasonló helyzetben az itteni válaszokból induljon ki.


Rendben van, ha valakinek nem tetszenek a telt/molett/kövér nők, de ilyen hangnemben beszélni róluk, és úgy beállítani őket, mint akikkel megalkuvás együtt lenni elképesztően nagy butaság, rengeteg férfi vonzódik ehhez az alkathoz, ahogy a vékonyakhoz is. Ahogy azért az is nagyon gyakori, hogy elképzeljük magunknak az ideálunk, majd kiderül, hogy a valós ízlésünk teljesen más.


Nekem sem ő volt a zsánerem, teljesen más típúsú fiúk tetszettek, ennek ellenére vonzódom hozzá, és már senki nem tetszik annyira, mint ő.

2021. aug. 14. 12:23
 39/45 anonim ***** válasza:
35%

Ne haragudj kérdező, de senki nem beszélt csúnyán a molett nőkről, csak szimplán tényeket közölnek az emberek a sztoridból ítélve. Illetve, ha már nem aktuális, akkor miért emelted ki? Na mindegy.


A párodnak volt megalkuvás egy kövér nővel lenni, nem mindenkinek. Jelenleg csak a te párodról van szó. Ha egy ferfinak tetszik egy nő és szeretne tőle valamit, azzal nem hónapokkal később fog a randi után fog összejönni, ez teljesen logikus, nem értem ezt miért olyan nehéz elfogadnod. Értem én, hogy szeretnéd, ha nem így lenne, de ez akkor is abszurd. Főleg úgy, hogy két szemeddel láthattad, hogy mit gondol rólad. Nem tudom, hogy te hány éves lehetsz, nem hiszem, hogy több vagy, mint 21, ezért valahol megértem azt is, hogyha neked azt mondja egy srác, hogy "azért jöttem veled össze mert te kellettél" akkor azt el is hiszed.


Másrészt, most kikéred magadnak, hogy nem vagy kövér, de amúgy te mondtad, hogy annak érzed magad meg a saját párod is kövérnek tart, nem a válaszolók kövérztek le látatlanban, nehogymár mi legyünk a rosszak amikor a saját párod is kövérnek lát. Igen lát, mert attól függetlenül, hogy szeret és már tetszel neki, nem lát vékonyabbnak. Ennyi. Ébredj fel királylány

2021. aug. 14. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/45 A kérdező kommentje:
A kérdés véletlenül lett kiemelve, nyilván nem direkt. Rendben, nem vitázni többet, legyen igazad és sok boldog kapcsolatod!
2021. aug. 14. 13:07
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!