Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megéri véget vetni egy 6 éves...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megéri véget vetni egy 6 éves kapcsolatnak?

Figyelt kérdés

19 évesen jöttem össze a párommal, az elején minden jó volt, de az utóbbi 1,5-2 évben teljesen ellaposodott. Inkább egy nagyon erős szeretetet érzek iránta, de nem vonzódom hozzá, nagyon ritkán fekszem le vele. Többször próbáltam erről beszélni vele, de ő nagyon szeret és elmondása szerint neki jó így, mert velem képzeli el az életét. Most 25 éves vagyok, úgy érzem később nagyon bánnám, ha benne maradnék egy ilyen kapcsolatban.

Nagyon kedves, jó ember és tényleg szeret engem, én is őt, plusz 6 év alatt közös baráti társaságunk lett, egymás családjával is jó kapcsolatban vagyunk, el sem tudom képzelni milyen lenne nélküle, mégsem vagyok boldog.

Par napja egy buliban megismertem egy srácot, aki teljesen felkavart és azt ereztem, hogy nagyon szeretném, ha lenne köztünk valami. Nem történt semmi, csak beszélgettünk egész éjszaka, ő pedig nem is keresett azóta sem, hiába ígérte, hogy írni fog. Az bizonytalanít el, hogy jobban várom a másik srác üzenetét, mint a páromét

Nem tudom megérné-e mindezt eldobni vagy előbb-utóbb minden kapcsolat ellaposodik és akkor már inkább legyek a mostani párommal, hiszen tisztességes és nagyon jó ember. Szörnyen érzem magam, amiért ezt nem tudom megbecsülni és nem tudok boldog lenni mellette.


25/N



2021. aug. 8. 11:51
1 2 3
 1/21 Barnabas333 ***** válasza:
16%
Minden kapcsolat ellaposodik egy idő után. De te tudod, még fiatal vagy és nincs gyerek. Mondjuk én inkább titokban lennék az izgalmasabb fiúval, mert ő tuti nem egy család alapító tipus...44f
2021. aug. 8. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
86%

A buliban megismert fiút az életben nem látod...

Mi a probléma a kapcsolatodban, mi az, ami hiányzik?

2021. aug. 8. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%

Tulajdonképpen te ezt a dolgot már eldöntötted, csak megerősítést szeretnél kérni tőlünk.

Hát tedd ezt, remélem a párod is talál egy olyat aki viszont szereti.

2021. aug. 8. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
megéri.
2021. aug. 8. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Hallgass a szívedre, lehet lesz valami a másik fiúval és sose banod meg. Lehet hogy hónapok múlva is ezen fogsz agyalni hogy miért nem tetted meg

Tedd meg fiatal vagy meg előtted all az egész élet

2021. aug. 8. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

Hát titokban biztosan nem folytatnék semmilyen viszonyt senkivel.. nem tudnám megtenni a párommal.

Igazából annyira szépeket mondott és úgy viselkedett velem, amire már nagyon régóta vágyom, ezért szeretném, ha írna, de nyilván nem vagyok hülye, valószínűleg nem fog.

A kapcsolatom most olyan, mint egy nagyon erős barátság. Tényleg szeretem, de abszolút nem vagyok szerelmes (elmondása szerint a párom sem), szexelni is havonta 2-3x szoktunk maximum. Szerintem 25 évesen nem itt kellene tartanom

2021. aug. 8. 12:12
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
25 évesen megéri.
2021. aug. 8. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
100%
Nem szeretitek egymást, és ezt meg is beszélitek, szex 2 hetente! Ez 60+ megengedhető. Nagyon nem itt kellene 25 évesen tartanod, 10-20 év múlva sem normális. Rég szakítanotok kellett volna!
2021. aug. 8. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
0%
Igen, maradj a pároddal, ne add fel a biztost a bizonytalanért. Attól még lefekhetsz izgalmasabb férfiakkal, amiről nem tud az nem fáj neki.
2021. aug. 8. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
81%

Nehéz tanácsot adni. Én 5 és fél év után szakítottam, szintén 25 évesen, de sajnos rá kellett ébrednem, hogy egy mérgező személyiséggel vagyok együtt, és a családjaink sem szerették egymást. Ennél viszont még a szingli élet is jobb, azt aláírhatom.


Nekem is volt közben fellángolás, de én nem nyitottam felé egyáltalán (itt éreztem először, hogy a hűség bizony döntés kérdése), és neki is egyértelmű volt, hogy van valakim. Még ma is eszembe jut, milyen életem lenne amellett a férfi mellett, és tudtommal szingli is, de nem tudom, hogy kereshetném fel újra. Akkor azonos közegben voltunk.


Még ha neked nem is a bulis pasi lesz az igazi, és vissza sem ír többet, akkor is ott van, hogy felkavart. Jelezte, hogy a kapcsolatodban nincs rendben valami.


Illetve nagyon szépen írsz a párodról, ami becsülendő, de szerintem valamilyen szinten még mindig idealizálod őt, hogy milyen klassz ember. Elhiszem, de valami mégis hiányzik.

2021. aug. 8. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!