Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

10 év és ennyi?

Figyelt kérdés

Adott egy illető, akivel már 10 éve együtt voltunk. Egyik napról a másikra benyögte, hogy vége, már nem érez semmit. Előtte 1 hétig volt szótlanabb.

Nem voltak komoly problémák. Pár apróság, de az mindenhol van. Már az összeköltözésről volt szó, aztán később a gyerekről.

Természetesen óriásit csalódtam. Ha 10 év után ezt valaki így képes benyögni, akkor mégis hogy bízzak meg bárki másban párkapcsolat terén? Mert, ahogy ismerősöktől hallottam, már 1-2 hónap után agresszívan a másikra próbálják erőltetni a bizalmat a kapcsolatokban, nekem pedig ez így már sehogy sem menne. Volt a kapcsolat elején és a közepén is hasonló, egyikünk és másikunk részéről is, de ott adtunk ESÉLYT egymásnak újra. Most ez nem áll. Így hogy dolgozzak bármilyen kapcsolaton is, ha semmit sem ér, hogy tennék a másikért?

Csalódott vagyok az miatt is, ami lesz. Valószínűleg ő beleveti magát a dolgokba és ahogy a környezetemben szinte minden lány hasonló helyzet után, sorban csak hitegetni fogják és alkalmira használják őt. Annyira szét fog csúszni lelkileg, mint bármelyik tucatlány. A másik oldalról meg ott leszek én, akinek maximum 1-2 szex jön össze, rosszabbnál rosszabb csajokkal, mert szörnyű a felhozatal és nem nézek ki elég jól.

Így hogy álljak neki bármiféle társkeresésnek?



2021. szept. 1. 06:41
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
24%

Ne úgy gondolj a 10 évre , hogy kikukáztad hisz éltél és csak ez számít , hogy mi lesz az majd kiderül.

Én 28 f vagyok nekem sose volt kapcsolatom mégis itt vagyok és nem érek kevesebbet max néhány szűklátókörű szemében.

Nem probléma ami történt egy új szakaszba léphetsz.

2021. szept. 1. 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
97%
Ejj kerdezo, pedig igaza van a valaszoloknak, megha nem is tetszik, amit mondanak. 10 utan, ha te meg mindig ott tartasz, hogy jarogattok, meg hetvegen en alszom nalad, kov hetvegen meg te nalam, az egy tini parkapcsolat. Hajadra kenheted a bazi nagy terveid, ha ott a no es nem tudtok egyutt haladni vele. Milyen akadalya volt az osszekoltozesnek egy alberletben? Ket felnott embenek kell legyen annyi penze, hogy meg tudja oldani, hogy legyen kozos fedel a feje felett, ha dul a szerelem. Nem csodalom, hogy dobott, te a kerekkoto voltal a kapcsolatban, nem pedig a hajtoero. Az, hogy amit projektaltal rola, hogy tucatszamra fog ferfiakkal aktust letesiteni, amig teged meg a lepattant kur.vak is elhajtanak, az meg szanalom a kobon. Jobb ha tudatositod magadban, hogy most hagyott el az eleted legjobb noje. Az ilyen sracoknak baratno sem szokott osszejonni, es 40 evesen is anyuci kosztjat fogyasztjak. Ezt a reszet legalabb realisan latod.
2021. szept. 1. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
100%

Bocs kérdező, de én is a többséggel értek egyet. :)


Nem a semmire szülést támogatom, hanem azt, hogy ha már párkapcsolatban éltek, gyereket akartok, akkor aktívabban tegyetek a körülmények megteremtéséért. Én teljesen megértem a barátnődet. Én sem jutottam semmire 5 év alatt az exemmel (sőt, még ő volt féltékeny az egyetemi sikereimre), mellette még kijött az erőszakos, manipulatív énje is, és örülök, hogy én nem egy egész évtizedet fecséreltem rá.


" Volt a kapcsolat elején és a közepén is hasonló, egyikünk és másikunk részéről is, de ott adtunk ESÉLYT egymásnak újra. Most ez nem áll. "

Fogadd el, hogy nem akar esélyt adni. Kész. 10 év alatt összeköltözés sem volt, előbb-utóbb pedig mindenkinek elege lesz az üres ígéretekből és a tutyimutyiságból. Hány esélyt akarsz te, százat? Egy második esélyt amúgy mindenki érdemel szerintem, de te már megkaptad, mit akarsz még?


"Így hogy dolgozzak bármilyen kapcsolaton is, ha semmit sem ér, hogy tennék a másikért?"

Elképzelem, milyen sokat tehettél, ha 10 év alatt még arra sem jutottatok, hogy egy szerényebb albérletben kipróbáljátok, milyen együtt élni.


"Annyira szét fog csúszni lelkileg, mint bármelyik tucatlány. A másik oldalról meg ott leszek én, akinek maximum 1-2 szex jön össze, rosszabbnál rosszabb csajokkal, mert szörnyű a felhozatal és nem nézek ki elég jól."

Ki miatt aggódsz? Nekem nem úgy tűnik, hogy nagy a szerelmi bánatod, és megszakad a szíved, amiért életed szerelmét veszítetted el, egyszerűen aggódsz, hogy többet nem tudsz majd szexelni, vagy ha igen, akkor is csak nagyon igénytelen emberekkel.


"Nem nézek ki jól"

Ezen lehet változtatni, és 10 év alatt is lehetett volna alkalmad. Már egy új hajstílus, pár apróbb változtatás az öltözködésen és napi 20 perc edzés is sokat javíthat a külsőn, pedig ezek még nem is megerőltető dolgok. Az exed jól néz ki amúgy? Te miért nem próbáltál meg imponálni neki?

2021. szept. 1. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 anonim ***** válasza:
100%

Nekem egy olyan kapcsolat, ahol 10 évig össze se költöznek velem, nem komoly kapcsolat. Csodálom, hogy eddig bírta, hogy nem léptetek szintet.

Tetszik vagy sem Kérdező, 10 évig tinijárogatás volt, nem csodálom, hogy elege lett és kiábrándult.

2021. szept. 1. 08:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
100%

Hogy egy kicsit a 10 év "járogatás" is kapjon védőügyvédet:

Nekem van a barátaim között olyan pár, akik 15, 16 évesen jöttek össze, most 29, 30 évesek, szóval több, mint 13 éve járnak és pont egy éve költöztek össze albérletbe, addig szülőkkel laktak. Nos gimi, utána egyetem, ugye addig nincs nagyon pénze az embernek egy albérletre. Ezután meg úgy döntöttek, hogy mivel szinte semmi támogatást nem kapnak szülőktől, és ők meg kertesházat szeretnének, azt az évi 1 milliót is félrerakják az önerőbe. Szóval 4 év alatt összegyűjtöttek 10-12 milliót, és most is azért költöztek el albérletbe, mert nem bírták már a szülői "közelséget". Így talán el tudnak indulni egy bazi nagy hitellel már, viszont enélkül, ha albira év alatt elmegy min. 4 de inkább 5 millió, akkor most lenne 5-7 milliójuk. De még így is megszívták, mert telekhez jutottak, az építkezés jogi dolgok miatt nem indulhatott meg, meg még most sem, és most elszálltak az építőipari anyagárak a 1,5-2 szeresére (plusz a mesteremberek díja is).

Szóval 13,5 éve vannak együtt, és csak 12,5 év után költöztek össze albiba. Szeretik egymást, mindketten sokat tesznek a kapcsolatukért, és közös megegyezés alapján történt ez is, hogy csak most költöztek össze. Szóval van ilyen is, a kérdezőt viszont nem ismerjük, a kapcsolatuk jellegét, erősségét sem, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy 10 év az csak járogatás, vagy keményen dolgoztak mindketten a nehéz időszakokban is.


Másrést az tényleg visszás, hogy:

"Annyira szét fog csúszni lelkileg, mint bármelyik tucatlány. A másik oldalról meg ott leszek én, akinek maximum 1-2 szex jön össze, rosszabbnál rosszabb csajokkal, mert szörnyű a felhozatal és nem nézek ki elég jól." És már rögtön azt kérdezed, hogy hogyan állj neki a társkeresésnek... BEszélgetem már ilyesmi témában ezzel a fent említett barát párral, és egyértelmű volt számukra, hogy ha szakítanának, tuti kellene jó hosszú idő (akár évek), mire másra úgy tudnának nézni, mint potenciális társra. Nekem is a 4 éves kapcsolatom után, miután dobtak, hosszú hónapokig eszembe se jutott, hogy én mással legyek, annyira padlón voltam.


De a kérdésre válaszolva, igen úgy néz ki, hogy ez ennyi. Valószínű, hogy elég rossz volt a kommunikáció, ha ez derült égből jött. Márpedig annak elég alapnak kellene lennie egy jól működő kapcsolatban.

2021. szept. 1. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
100%
Örülj neki volt 10 évetetek együtt.
2021. szept. 1. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
100%
Khm, 2 felnott, munkaval es munkaberrel rendelkezo ember, barmikor el tud koltozni egy alberletbe, hogy egyutt tudjanak elni. Ez mukodik, ezt kar cafolni. Amit emlitettel, hogy ott a par kozosen ugy dontott, hogy rogosebb uton probalnak vegigmenni, es bevallaljak a szulokkel valo szivast es gyujtenek valamire, mint kozos cel, az is jarhato ut. Itt a kerdezo ilyet nem is emlitett, se azt, hogy gyujtottek valamire, se azt, hogy kilatasba lett volna barmi a kozos eletukben. Majd lesz gyerek es hazassag cimu orokslageren kivul. KAr osszemosni ezt a sodrodo celtalan eletvitelt egy tudatos valasztas, dontes es munkaval, mert mind a kettoben van jarogatas. Raadasul amit irtal nekem ugy tunik, hogy valamelyik szulohoz odacuccoltak es ott szivtak a kozos eletukkel, de cafolj meg, ha nem igy volt.
2021. szept. 1. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
87%
Nekem is a 10 év szúr szemet. Oké, hogy nem vállaltok gyereket, de az összeköltözés 5-7 évvel ezelőtt már aktuális volt, amit valami miatt évekig halogattál. Szerintem nem volt egy jó kapcsolat, csak benne maradtatok.
2021. szept. 1. 08:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
87%

Ismerem ezt a típust. Ez marad a szülei nyakán is 30 éves korára arra hivatkozva, hogy lakásra gyűjt.


Figyelj, volt 10 évetek, nem kell a rizsa. 10 év alatt arra nem voltatok képesek, hogy összeköltözzetek, pedig valószínűleg olcsóbb lett volna, mint külön élni. Ha meg otthon éltetek, főleg nem értem, miért nem sikerült ketten együtt összehozni 10 év alatt 10 millió forintot legalább.


Az idő ketyeg. A majd egyszer tervek pedig nem tervek, hanem komolytalan álmodozások. A terv az, hogy x időpontban x helyen állunk, legfeljebb egy kicsit csúszunk vele.


Ez langyos fos volt.

2021. szept. 1. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
87%

"Valószínűleg ő beleveti magát a dolgokba és ahogy a környezetemben szinte minden lány hasonló helyzet után, sorban csak hitegetni fogják és alkalmira használják őt. Annyira szét fog csúszni lelkileg, mint bármelyik tucatlány. A másik oldalról meg ott leszek én, akinek maximum 1-2 szex jön össze, rosszabbnál rosszabb csajokkal, mert szörnyű a felhozatal és nem nézek ki elég jól."


Ebben tévedsz a legnagyobbat, édes öcsém. Én is hagytam már ott ilyen langyos jóskát. Rá 3 évre már menyasszony voltam, 2 éve együtt éltünk a párommal és senki sem akart hitegetni csak az, akit otthagytam. Itt te vagy az egyetlen, aki hitegetett, nem is értem, mit képzelsz magadról, hogy azon hisztizel, ha a párod továbbáll, hogy megtalálja a számításait. Én megfogadtam, ahol 5 év alatt csak éldegélünk együtt, mint a lakótársak vagy még az sem, mert nem élünk együtt, onnan dobbantok. Aki nem kéri meg a kezem egy felnőtt párkapcsolatban 5 év elteltével sem, az sosem fogja, én pedig nem akarok így megöregedni és meghalni egy ilyen ember mellett. És úgy is lett. És nem nyálazgattuk a húszezres megtakarításunkat 3 hónappal azután, hogy tudtuk, esküvőre gyűjtünk, hanem elkezdtünk vállvetve dolgozni és lapátolni a pénzt (fizetéshez mérten).


Ha te nem lettél volna soha, akkor is fel kellene találnia magát.


Az élet megy tovább nélküled. Pontosabban, az élet legalább halad a magadfajták nélkül.

2021. szept. 1. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!