Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

10 év és ennyi?

Figyelt kérdés

Adott egy illető, akivel már 10 éve együtt voltunk. Egyik napról a másikra benyögte, hogy vége, már nem érez semmit. Előtte 1 hétig volt szótlanabb.

Nem voltak komoly problémák. Pár apróság, de az mindenhol van. Már az összeköltözésről volt szó, aztán később a gyerekről.

Természetesen óriásit csalódtam. Ha 10 év után ezt valaki így képes benyögni, akkor mégis hogy bízzak meg bárki másban párkapcsolat terén? Mert, ahogy ismerősöktől hallottam, már 1-2 hónap után agresszívan a másikra próbálják erőltetni a bizalmat a kapcsolatokban, nekem pedig ez így már sehogy sem menne. Volt a kapcsolat elején és a közepén is hasonló, egyikünk és másikunk részéről is, de ott adtunk ESÉLYT egymásnak újra. Most ez nem áll. Így hogy dolgozzak bármilyen kapcsolaton is, ha semmit sem ér, hogy tennék a másikért?

Csalódott vagyok az miatt is, ami lesz. Valószínűleg ő beleveti magát a dolgokba és ahogy a környezetemben szinte minden lány hasonló helyzet után, sorban csak hitegetni fogják és alkalmira használják őt. Annyira szét fog csúszni lelkileg, mint bármelyik tucatlány. A másik oldalról meg ott leszek én, akinek maximum 1-2 szex jön össze, rosszabbnál rosszabb csajokkal, mert szörnyű a felhozatal és nem nézek ki elég jól.

Így hogy álljak neki bármiféle társkeresésnek?



2021. szept. 1. 06:41
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:
91%

A hármas válaszoló vagyok, engem ne összegezzél senkivel és ne hepciáskodj itt, direkt nem értve meg, amit mondanak neked. Én téged idéztelek ugyanis.Olvasd csak el a kérdésed második részét. Egy szerelmes férfi nem azért aggódik, hogy neki csak 1-2 potya szex jut esetleg, bezzeg a másik mennyit dughat. És nem nézi ribinek az exét pusztán annyitól, hogy szakított vele. Te már azon aggódsz, hogy szörnyű a felhozatal és/mert nem nézel ki elég jól. Ez a te bajod, és ezt te magad mondtad ki. Ne játszd itt az átvert hősszerelmest.

Az, hogy 10 év alatt nem jutottatok semmire, még nem feltétlenül ok a szakításra, lehet ennek nyomós oka. Ő viszont kiismert téged, és tudja, hogy nem érdemes veled hosszú távra tervezni. Nem azért mert nem nézel ki jól, hanem mert 10 év alatt sem sikerült bizonyítanod, hogy érdemes veled együtt lenni. Volt idő, hogy adott még esélyt, de most már elég volt. A hiba nem az ő készülékében van. Dolgozz magadon és ismerkedj.

2021. szept. 1. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:
89%

Egyetértek az előttem szólókkal, nagyon furcsa a megfogalmazásod, nem egy csalódott ember írta, hanem inkább egy ember, aki attól fél, nem fog annyit d*gni, mint az exe.

Ilyen hozzáállással ne csodáld, hogy lelépett. Jófej volt, hogy 10 évig veled volt lánykérés meg minden nélkül. Nem fejlődött a kapcsolatotok és beleunt. Teljesen érthető a hozzáállása.

Szerintem nem alkalmi partnereket fog keresni magának, hanem egy férfit, aki komolyan veszi. Ebben a helyzetben szoktak a nők férjhez menni és gyereket szülni kb 2 éven belül. Nem fogja az idejét vesztegetni lúzerekre, akik csak meg akarják dönteni. Úgyhogy valszeg, te fogsz több lánnyal hemperegni, csak hogy te is megnyugodj.

2021. szept. 1. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:
100%

Ahol 10 év után nincs összeköltözés, az szerintem alapból nem egy túl jó kapcsolat. Mi is egyetem alatt jöttünk össze, dolgoztunk mellette mindketten, és kivettünk egy közös szobát.

De amúgy is 10 év alatt három egyetemet el lehet végezni. Soha nem vártam volna eddig. Amíg egy kapcsolatban nincs összeköltözés, az addig csak inkább járogatás, lakva ismerni meg a másikat.

Honnan veszed hogy majd csak kihasználják? Ha normális, akkor simán talál új férfit, aki 10 év múlva akár már a férje, a gyerekei apja is lehet, nem csak a hétvégi tinikapcsolat szintű pasija.

2021. szept. 1. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:
7%

Legalabb volt jo 10 eved, masnak az se volt. Most tanulmanyozhtaod a blackpill-t.



37F incel

2021. szept. 1. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:
100%
#24 Miért akarsz mást is lerángatni magadhoz a sárba? Persze, nehogy dolgozzon magán, nehogy elgondolkodjon azon, mit kéne változtatnia, hogy értékesebb ember legyen, vagy mit csináljon másképp legközelebb. Neeeeem, menjen ő is nyafogni a többi hisztikirálynővel incel országba.
2021. szept. 1. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:
100%
Ez a magyar irigyseg koronaja. Ha mindenkinek szar, akkor o mar relative nincs olyan szar helyzetben. Ezert ahelyett, hogy epitene a tarsadalmi kozosseget, inkabb a minel nagyobb karok okozasaban erdekelt. Es kozben pillazik, hogy a nok elhajtjak az ilyen mentalitasa miatt, hiaba viritja a penzet.
2021. szept. 2. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:
100%

Hát azért ha 10 év alatt még össze sem költöztetek akkor ott sok remény nincs. Szeritem csak rájött hogy nem lesz ebből több. Normális esetben 1,2 éven belül legalább költözésnek meg kellett volna történnie.

Egyébként semmi közöd mi lesz új párjával. Lehet szétcsúszik lehet nem.

Neked meg több önbizalom kell.

2021. szept. 3. 04:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!