Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehetne közölni vele?
Az igazság hogy barátnőm ugyanazt csinálja mint otthon az anyja kb.
Azt még megértem hogy ezt látta otthon, de eddig ennyire nem csinálta barátnőm, amióta együtt élünk.
Az anyja ledolgozza a 8órát, mire hazaér a nagymama megfőz, lefőzi q kávét és úgy ahogy tud kitakarìt a kerekesszékéből.
Tehát az anyja otthon már semmit nem csinál pedig lenne mit (pl az emeleten mert oda nem tud felmenni a nagymama). Így otthon tv mobil alvás fekvés az összes tevékenysége meg bent a wcn ülni min 1órát mobillal.
Barátnőm többet dolgozik az anyjánál. De azt a kb 5 6 órát a munka után és a lefekvés közti időt se tölti mással mint az anyja.
Barátnőmnek se kell főzni csak néha mert anyám többségében főz nekünk is mert otthon van, a rendet többször megcsinálom én mert tudom úgyse veszi észre v áll neki. Ő se veszi észre h lenne mást is csinálni azért azon kívül amit ő csinál ( kis lakás csak)..
Ezt hogyan tudnám elmondani h ne sértődés és bantasnak vegye?
Jaj hát persze, milliókat keresel, szinte gondoltam. :D Akkor külön gratula, hogy a (nem létező) millióidból annyira sem futja, hogy ne a szutyokban élj, amire annyira nagyon büszke vagy. Szánalmas, de tényleg. És akkor az ilyenek csodálkoznak, hogy értelmes nő a közelükbe nem megy.
Felőlem a segged a földhöz verheted, akkor sem női munka a takarítás, pont. A takarítást nemtől függetlenül el kell végezni, mint ahogy értelmes EMBER (nő és férfi egyaránt) el is végzi, mert igénye van arra, hogy ne szutykos ruhában járjon munkába, legyen amit egyen, ne álljon halomban a mosatlan és ne legyen 1 kiló retek a földön. Nyilván a hozzád hasonló középkorban leragadt, hímsoviniszta kisfiúk tévképzetében a mai napig sajnálatos módon az létezik, hogy a nő dolga takarítani, de el kell keserítselek: ez nem így van. Rengeteg férfi van, aki egyedül él és bizony bármennyire is nem tetszik, megcsinálja a házimunkát, mert meg kell csinálni. Ahogy normális kapcsolatban, ahol mindkét fél dolgozik és mindkét fél koszt csinál a lakásban, teljesen egyértelműen mindkét fél kiveszi a részét a házimunkából. Ez az alap, értelmes férfi (ne aggódj, te nem tartozol ide) zokszó nélkül kiporszívóz, megfőz vagy épp elmosogat, ha úgy jön ki a lépés, neki is pontosan ugyanannyi idő megcsinálni, mint a nőnek, nem fog leesni a gyűrű az ujjáról.
:D:D:D:D:D Hát persze.
Amúgy meg ki nem szarja le, hogy te mit és mennyiért ettél?:D Azt hiszed ettől egy fokkal is több leszel bárki mástól? El kell keserítselek, ilyen rohadt belsőt még a kamu 18 ezres steaked sem tud kompenzálni.
Jól van Mr. Milliomos, te meg menj edd a kamu steaked, kit érdekel? Miért érzel elfojthatatlan vágyat arra, hogy anonim oldalon, idegen embereknek henceg a pénzeddel? Eleve semmi köze a kérdéshez, de csak nyomod. Szánalmas vagy és még csak észre sem veszed.
Nyilván, akinek nincs igénye 18 ezres ebédre, mert mondjuk nem törik le a kezecskéje főzés közben, annak csak a csirkefarhát marad. :D Huh és akkor el kéne hinni, hogy ennyi ésszel valaki milliókat keres. Saját szegénységi bizonyítványodat állítod ki ezzel, de ha élvezed égetni magad, csak tessék.
Ja persze, hisz végül is nem úgy indítottál, hogy a kérdező ne végezzen már női munkát, a végén még beb*uzul meg társai. Értelmes ember ilyet élből nem mond. Annál nagyobb baromságot meg életemben nem hallottam, hogy a nőknek van nagyobb igénye a takarításra, az átlag férfi meg elvan a retekben is. Először is elszomorító, ha feléd az az átlag "férfi", aki soha nem takarít és elél a disznóólban. Az én környezetemben szerencsére magukra igényes, normális férfiak vannak. Attól meg, hogy valakinek nagyobb igénye van valamire nem lesz automatikusan az ő dolga és munkája.
Egy párkapcsolatban, ahol egy háztartásban él a két fél, nyilvánvalóan mindketten - bizony a férfi is - koszolja a lakást, a ruháit, használ tányért és sorolhatnám, egyértelmű hogy szépen kiveszi a részét a rendrakásban is. A nő ugyanis nem a cselédje, hanem az egyenrangú társa. De mondom, értelmes felnőtt embernek ezt mondani sem kell, magától is csinálja. Szépen is néznénk ki, ha munka után őfelsége bevetődik a kanapéra, a csaj meg majd mos, főz, takarít..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!